Iskolai mészárlást feldolgozós, gyermekes, gyászolós.

Zach 6 éves, átlagos nap az iskolában. De a folyosóról különös zajokat hallanak, mintha pukkanások lennének. A tanárnő meg is ijed, és elrejti, majd kiviszi onnan a gyerekeket. Zach nem is érti, mi történik, miért van az a sok vörös a folyosón? Az anyja érkezik érte, majd a kérdés jön, ami felzaklat mindenkit: hol van Andy? A fiú bátyja, aki nincs sehol. Kiderül, az iskolába egy fiú fegyverekkel ment be, és lőni kezdett a diákokra. Az áldozatok között ott van Andy is. A kisfiú próbálja feldolgozni a bátyja elvesztését, és a fájdalmat, amit a szülein lát. Egy mesekönyvbe keresi a boldogság titkát, de az anyját csak a bosszú érdekli, a férjét is elüldözi otthonról. Zach egy ponton nem bírja tovább, és próbálja a kezébe venni az irányítást.

Bár nem szeretem egymással hasonlítgatni a regényeket, most mégis ezen gondolkoztam. Talán, mert a borító Jodi Picoult olvasóinak ajánlja figyelmébe a kötetet. Itt van is alapja, miért. Egyrészt, a szerzőnek is van egy témába vágó regénye, és hasonló a tematika is. Tragédia, ami egy bírósági ügyig is elvezet. És mégsem ezt érzem a leginkább az Egyetlen gyermek mellé teendő címnek és szerzőnek.

Nekem a témánál sokkal jellegzetesebb volt az elbeszélői hang. Elsőre fura is volt, hogy egy 6 éves szemszögébe kellene beleélnem magam. Mert ebben a kötetben tényleg ott van az a gyermeki naivitás és ártatlanság, amit az évek nagyon lekoptatnak. Nem is találtam vissza hozzá könnyen, és időbe tellett, amíg át tudtam érezni Zach szemszögét. De ahogy átbillentem, nem bírtam letenni a könyvet. Nagyon olvastatja magát, ha az ember hagyja, hogy Zach karaktere és látásmódja átmossa. Mintegy emlékeztető, milyen volt gyereknek és romlatlannak lenni. Még akkor is, ha pokoli az a helyzet, amiben léteznie kell.

És mi volt még ilyen élmény? Nekem a Szoba. Tudjátok, amiben a kisfiú egy szobában nőtt fel az anyjával, akiről kiderült, hogy kamaszként elrabolták, és mai napig, az erőszakból fogant gyermekkel a szoba rabja. Nekem ebben a kötetben is ez volt: a gyermeki ártatlanság és tisztaság egy olyan helyzetbe, amit felnőtt fejjel is fáj elképzelni.

A cselekmény ötvözi magában az eseményeket és a lelki oldalt. Nem pörgős, de nem is csak arról szól, hogy mindenki szenved. Úgy is mondhatnám, lassan, de történnek benne dolgok. Ezzel most ki is voltam békülve, főleg, amikor már magaménak éreztem Zach hangját. Valahol szépségesen fájdalmas, ami a gyerek fejében és szívében végbemegy. Ahogy meg akarja javítani az életük, ahogy magányában szenved.

Remek ötlet, ahogy Zach szemszögéből csak beszivárognak az események a történet terébe. Ahogy egy gyerek világába beszivárog, hogy az anyja perli a szülőket, akiknek a fia a mészárlást rendezte. Ahogy az megjelenik, hogy egyáltalán mi történt. Mintha lenne egy balladai homály, amibe direkt burkolják bele a kisgyereket, és vele minket is. Csak éppen a felnőtt olvasó jobban át fogja tudni látni, amit a kis Zach még nem.

De ő szívből tesz bele valami olyasmit, amihez ennyire romlatlannak és gyereknek kell lenni. Aki képes lesz feltenni azt a kérdést, hogy a másik mit érez. És ez nagy üzenet a kötetben, egy pofon az egomán világunkban. Nem lenne jobb Zach világában élni?

Nem könnyű olvasmány, de megéri elolvasni. Okos, tartalmas, szívbe tépő.

Egyetlen gyermek - Mint dráma: 90% egyedi nézőpont, tiszta hang, szívet tépő tartalom. Emlékezetes, fájdalmas.

Szubjektíven: 80% kellett idő, hogy átérezzem, de utána jó értelembe nagyon tudott fájni.