Időutazós, tolvajos, világmentős, baráti csapatos.

Farway Gaius McCarthy egyetlen vágya, hogy letegye az időugró vizsgát, és elindulhasson a múltba. A családja rég ezzel foglalkozik, az anyja is az időfolyamba veszett oda. A fiú osztályelső, a vizsga is könnyűnek ígérkezik. Mégis, megbukik. Valaki belepiszkált a rendszerbe. De nem hisznek neki, kidobják. Szerencsére megkörnyékezi egy orgazda: biztosít neki hajót, muníciót, és a múltból kell elragadnia olyan tárgyakat, amelyek a saját koruknak elvesztek. Far belevág a kalóz létbe, két feltétellel: maga választja a csapatát és minden megbízás után kap egy saját utat is a múltba. Így a kincsvadászatot követően az anyját is keresheti az időben. Nem is sejti, hogy világok sorsa múlik rajta, és valaki nem véletlenül szabotálta a vizsgáját…

Ilyen is ritkán van, de most valósággal beleszerettem a főszereplő nevébe. Külön-külön is tetszik, de együtt is remekül hat. A Farway különösen tetszik – ilyenkor sajnálom, hogy nekünk magyar környezetben olyan nevek jutnak, mint a Gáspár, Sándor – ami mennyivel jobb Alexander formában…

De nem a nevekről akartam mesélni. De már biztató kezdetnek tűnt nekem, hogy a főszereplő neve bejön. Alapozza a szimpátiám a kezdetektől. Farway különben is, szerethető főhős. Jó a szíve, merész és az egyik legjobb abban, amit csinál. Az meg különösen érdekessé teszi, hogy neki nem lenne szabad léteznie. De ezt a történetet nem mesélem el, olvassátok el!

Nem kell sokáig lapoznotok érte, rögtön az első fejezet elmondja ezt a történetet. Ami különben remek kezdés és alap a történetnek, behúz azonnal a történetbe.

A szerkesztés az egyik erőssége a regénynek. Jól bánik az idősíkokkal, amiket aztán dimenziókkal is színesebbé tesz a kötet végére. Mindezt úgy, hogy nem fájdítja meg az ember fejét fizikával, ha utal is néhány elméletre. Jól elhelyezettek a csavarok, és jól ki vannak számolva a tetőpontok is. Soha rosszabb történetet!

Viszont, hogy ne csak a pozitívumokat meséljem el. Nekem bejön, ahogy a múltba igyekeznek megszerezni a céltárgyat. Csak sajnos ezek a küldetések, egy kivétellel, csak utalásként vannak jelen a cselekményben. Pedig ezek azok, melyeket szívesen olvastam volna. Kihozni egy könyvet a süllyedő Titanicról. Betörni a náci kastélyba egy festményért, amelyet szinte azonnal felrobbantanak… de mint említettem, ezek csak utalások. Az elmesélt történet Far kutatása az anyja és a múltja után.

Különben, abba a kategóriába sorolom magam, aki már unja a tipikus YA hősnőket. Itt fiú a főszereplő, és kellően más jellem is, mint az említett leányok. Csak éppen, a nevével ellentétben Ryan Graudin nem férfi, hanem nő. És a narrációban észrevenni, ahogy az eseményekhez és a szereplőkhöz való hozzáállásában is a nemét. Ezt elmagyarázni nehéz, de ha már olvastatok thrillert nő és férfi szerzőtől is, akkor értitek. Lényegesen több a lelkizés, az önmarcangolás a női szerzők esetében. Ezzel a különben fiús hőst is egészen lányossá tudja tenni Graudin, ami nem való egy ilyen harcos karakternek.

De ezt leszámítva, én szerettem a regényt. Van benne bőven ötlet, és simán el tudom képzelni azt is, hogy az Invictus (ez az időgép/hajó neve) újabb kalandra indul.

Invictus - Mint ifjúsági sci-fi: 80% kalandos, ötletes, kellőképpen a karakterek vannak a középpontban.

Szubjektíven: 65% tetszett, de végig hiányoltam is valamit. A narráció talán nem elég fiús…