Fülszöveg: 

Egy ​kísértetjárta argentin kúria.
Egy családi átok.
És egy csavar, amire egyáltalán nem számítanál.
Üdvözlünk mindenkit a Vaccaro Iskolában!

Dél-Amerika legdélebbi csücskében egy mindentől elzárt leányiskolát találunk. Különös erők sújtják ezt a szentségtelen szikladarabot, a legenda szerint mindenki el lesz átkozva, aki itt merészel letelepedni. Mavi számára viszont ez a hely az egyetlen kiút, hiszen édesanyját elragadta a kormányzó hatalom, így a neki el kell hagynia otthonát, Buenos Airest. Fiatal tanárként itt kezdhet új életet, Argentína leggazdagabb leánynövendékei között.

Mavi megpróbálja elfogadni az impozáns ház idegenszerűségét. De amikor tíz diákja közül az egyik eltűnik, és mindenki úgy kezd viselkedni, mintha megszállták volna, nem tud többé nem tudomást venni a szentségtelen sziklán kísértő erőkről. Meg akarja fejteni a hiányzó lány rejtélyét a figyelmeztetések ellenére is, hogy veszélyes éjszaka kószálnia. Ráadásul különös Másvilágiakról szóló pletykák is keringenek. Az egyik ilyen lélek, egy rejtélyes fiatalember olyan titkokat őriz, amelyek Mavinak nemcsak az érzéseire, hanem a puszta létezésére is hatással vannak.

Szerintem: 

Az a típusú könyv, ami kapcsán szeretnék kérdőjeleket tenni, és rájönni, hogy

egyáltalán tetszett-e nekem, amit olvastam. Volt benne jó ötlet, mások viszont kevésbé tetszettek.

Az alapok, ahogy a tanárnő megérkezik az iskolába, ahogy valami nem stimmel ott és fenyegetés van még a levegőben is, tetszettek. Jól el van kapva a kietlenség, a gótikus szellemkastély, ami itt egy magániskola lányoknak. Nem véletlen a történelmi környezet sem, egy diktatúra fest sötét hátteret a korszaknak. Szellemes, gótikus ifjúsági horrornak még bírtam is.

Csak éppen Faring kever mindenen egy nagyot, és hirtelen már a virtuális valóság és az animált karakterek világában járunk. Ezzel meg elveszti azt, amitől nekem eredeti lett volna. Sorra olyasmik ugrottak be, mint Dashner Halandóság-elv trilógiája, a Sötét folyosók regény verziója, a Westworld, a Good Night World vagy a Free Guy. De akár a Mátrixot is tudnám mondani. Értem, hogy ezzel meghökkentőbb és másabb lenne, de valahogy nekem ez az elem csinált belőle kópiát.
Különben is vannak jelek, amelyekre érdemes odafigyelni. Az egyik, az évszámoké. Ha azon elgondolkozik az ember, már a meglepetés sem az igazi.

De, ami ennél is jobban zavart, amit Angel és Mavi között írogat a szerző. Az teszi leginkább ifjúságivá, és nekem annyira felesleges a történetbe. Van horror elem, van egy modern más irány, és akkor még bele kell erőltetni, hogy ők ketten miképpen kattannak egymásra, ha Mavi azt is hiszi, hogy az igazgatónő fiával flörtöl, és nem egy más korban élő lány avatarjával. Még, ha csak barátok lesznek, amelynek a traumáik adják az alapot, azzal megbékéltem volna. De itt tovább mennek, és minek?

Pedig a regény szól a gyászról is, a továbblépésről. Nem is bírtam, hogy ebbe bele kell keverni a szerelmet. Mindkét szereplő a másikba kapaszkodik bele, és ami magáért nem ment, a párjáért összehozzák. Ez olyan kényelmes.
Mert az egy más színtere a történetnek, hogy mennyi sérült alak mozog benne. Mindenkinek van egy sötét titka, vagy bántalmazás és fájdalom a múltjában. Annyira tudna szólni a gyógyulásról, vagy a traumákról, de gyorsan felülírja az, hogy Angel és Mavi együtt akarnak lenni.
Különben ehhez kapcsolnám azt a vonalat, ami tiszta Westworld. Ahogy a babákat újraindítják, és amiket a vezérlő mesél, hogy miket tesznek velük? Csak nem emlékeznek, mert törlik a memóriájukat? Amikor beszabadult egy sorozatgyilkos kezdemény is, és mindenkit kivégzett a játékban? Nekem nagyon az ugrott be, hogy Faring akart egy olyan Westworldot, ahol nem született meg a Fekete Kalapos, hanem ellovagolt a srác Doloresszel a naplementébe.

Magában a szövegben is azt éreztem, hogy ameddig a gótikus szellemtörténet vonalán haladunk, működik. Tud félelmetes lenni, jól megvannak fogva az ijesztő elemek, mint a megszállás. Vagy az a rész, amikor az igazgató fiának testvezérléséért Angel csatába bonyolódik a tetőn. Még az érzelmi részek is alapozottak, ha a szerelmi szál nagyon irritált is. Viszont, amint jön a modern tudomány és a játék, csúszik szét. Angel személyes tragédiája az öccsével, pipa. De a játékos környezet, az valahogy nem az igazi.

Volt némi gondom azzal is, hogy a történet kétfőszereplőt használ. Mavival nem volt bajom, ő szépen halad előre a maga történetében. Ő harcos, ahogy majd ki is mondják neki. Nem adja fel, küzd, és jó tulajdonságokkal bír. Angel ellenben idegesített. Értem, gyászfeldolgozásban van, de akkor is rühelltem, ahogy cselekszik. Ahogy kesereg, Vagy a monológok a saját önző dolgairól. Nekem szimpatikusabb volt az erősebb, karakánabb lány.

A mellékszereplők mellettük kisebb szerepet kapnak, bár van egy-egy jól sikerült mellettük. Egy-egy zsánerelemet jól el tudtak kapni, és magam elé tudom simán képzelni pl. az igazgatónőt.

Másként jobban esett volna, de egyszer lecsúszott így is. Annak mindenképpen örülök, hogy zárt és egy történet, ebből nagyon nem kell sorozatot kerekíteni.