Háborús, összetartós, közösséges, romantikus, kosztümös.

Juliet Ashton a háború alatt humoros kis cikkeket írt, melyekkel tartotta a lelket a hátországban. Már nyertek, rendeződik a világ, és Juliet komolyabb, igazi témával szeretne foglalkozni. Egy szigetről különös levelet kap, egy férfitól, akinél kikötött az ő egyik kötete. Levelezni kezdenek, és Juliet értesül a Guernsey sziget háború alatti mindennapjairól, a német megszállásról, és az illegális disznóvágáson alakult Krumplihéjpite Irodalmi Társaság tevékenységéről. Egyre jobban beleszeret a témába, és Dawsey lassan az összes tagot Juliet levelezőtársává teszi. Sokat mesélnek neki egy Elizabeth nevű ápolónőről, aki egy rendes, német orvost szeretett, és akiknek most bújtatják a lányát. Juliet a szigetre akar utazni, de párja, Mark más terveket dédelget. Juliet lesz elég bátor nélküle is belevágni a kalandba?

Vannak formátumok, melyek egyszerűen nem mennek napjainkban. Nem divatosak, nehézkesek, és van bennük valami elidegenítő. Míg a naplóregények nagyon mennek ma is, a levélregények korszaka a romantika és szentimentalizmus volt, ma valahogy elavultnak hatnak. Ezért még akár bátornak is mondanám, aki most vág ilyen történet megírásába.

A Krumplihéjpite különben nem mai csirke. A szerzője a betegágyban fejezte be, szintén író unokahúga segítségével – innen a kettős szerző. A dátum különben 2008, vagyis pont 10 éves. Korábban meg is jelent már nálunk is, de most újra kiadták.

Az oka? Egy elkészült Netflix sorozat. Amit mindig mondok: azért is szeretem a film adaptációkat, mert akkor a regények is kapnak még egy esélyt a kiadóktól.

Ez a kötet simán belefér a romantikus történelmi zsánerbe, de akár az alternatív háborús regények között is el tudom képzelni. Nem a fronton levőket mutatja be, hanem az otthon maradottak mindennapjait.

És szeretettel van a témához nyúlva, az emberi közösségek és barátságok ereje kapja a nagy hangsúlyt. Érdekes, esetleg borzongató is, mit kellett a szereplőknek túlélni, de egy pillanatra sem ezen van a hangsúly. A haláltábor leírás is az egyik legszelídebb, amit olvastam. Mert mindig az a fontos, hogy az emberek összefogtak és segítettek egymásnak.

Bár levélregény, és a különböző történetek sorát úgy kell nekünk összerakni, az idősíkok kezelése példás. Haladnak az események a jelenben és a múltban is – ha egyik sem pörög, megvan az angol kosztümös filmek csendes bája benne. Egy olyan életérzés, ami pozitív még akkor is, ha a háború és túlélés a téma.

A karakterek mélyülnek, de alapvetően gonosz nincs. Jó emberek, akik néha irigyek, de a főszereplőkre ez se jellemző. Ők jók. A regény még a németekkel is nagyon kegyes: azok vannak kiemelve, akik ugyan a német sereghez tartoztak, de jó emberek maradtak, és segítettek, ahol tudtak. Nincs is igazi, klasszikus, gonosz náci karakter benne.

Sok jó dolgot tudok találni benne. Nehéz is megfogalmazni, mi nem tetszett benne. A szereplők kedvesek, bájosak, szerethetőek. Talán túlzottan egyszerűek? Vagy nekem nem tetszik az a falusi, egyszerű idill, amit a szereplők megvalósítanak a szigeten? Talán az is közrejátszik, hogy nem eléggé pörög a cselekmény az ízlésemhez képest.

Akinek a finoman romantikus, csendes angol történetek bejönnek, ez az ő könyvük!

Krumplihéjpite Irodalmi Társaság - Mint történelmi: 70% romantikus is, de érdekes szempontból háborús is. Eredeti formátum.

Szubjektíven: 50% a levélregény annyira nekem nem tetszik. A szerelmi szál se tetszett.