Fülszöveg: 

1761-ben egy szép szeptemberi napon egy király és egy királyi menyasszony találkozik, életükben először. Néhány óra múlva már házasok.
A német hercegnőként született Sophia Charlotte Mecklenburg-Strelitz gyönyörű, makacs és nagyon, de nagyon okos… nem kifejezetten azok a tulajdonságok, amelyekre a brit udvar vágyott, amikor jövendőbelit keresett az ifjú III. Györgynek. Ám Saroltának nagyon is szüksége volt makacsságára és függetlenségére, mert Györgynek titkai voltak… olyan titkai, amelyek megrengethették volna a monarchia alapjait.
Miután Sarolta új, királynéi szerepében találja magát, meg kell tanulnia eligazodni és előrehaladni a bonyolult udvari politikában… mindeközben a szívére is vigyáznia kell, mert beleszeret a királyba, hiába igyekszik György eltávolítani magától. De mindenekelőtt meg kell tanulnia uralkodni, és megérteni, hogy egy egész társadalom átalakítására kapott hatalmat. Harcolnia kell, de nem magáért, hanem a férjéért és minden új alattvalójáért, akik az ő útmutatását és kegyeit várják. Mert ő már soha nem lesz Charlotte. El kell fogadnia a sorsát, teljesítenie kell kötelességét… Nagy-Britannia és Írország királynéjaként.

Szerintem: 

Ha egy történet népszerű lesz, meglepő módon kezdik el

tovább fejleszteni. A Bridgerton család története regényként mindig is népszerű volt, nem véletlenül olyan sok részes. Majd jött a Netflix, egy elindított divathullám és született egy spin-off sorozat. Amit a sorozat készítője és az eredeti regények írója regényként is megjelentetett.

Először is, sokat ismétlem, de erre a könyvre is igaz, és nem bírom megemészteni. Charlotte német hercegnő volt, aki az angol George királyhoz ment hozzá. Rosszul tudok lenni tőle, ahogy a fordításban Saroltáról és Györgyről kellett olvasnom. Nem magyar nemesi családról beszélünk. Biztos, ha egyszer rászánom magam a tévésorozatra, angolul fogom nézni, mert tuti, a szinkronosban is György és Sarolta lennének, amitől rövid idő alatt idegbajt kapnék.

Az alapot egészen mesésre és történelmi romantikus regényesre vették. Még olyan elemek is vannak benne, amelyek más Bridgerton történetekre emlékeztetnek. Ahogy a fiatalokat ismeretlenül összeházasítják, de előtte összefutnak a kertben. Az különben az egyik legjobb jelenet a könyvben, még mindig mosolygok rajta, ahogy George közli a lánnyal, hogy nem segít neki megszökni pont maga elől, a lány meg majd elájul, ahogy rájön, a fess fiatalember a vőlegénye. Abban van romantika, humor, és jól meg is lett írva. Majd, ahogy George védené magától Charlotte-ot, külön költözteti, és jobban örülne egy névleges házasságnak, abban visszaköszön Simon törekvése a kezdetekről. Plusz, mindketten ugyanoda lyukadtak ki – családhoz és szerelemhez.

Tetszett benne, hogy itt nem egy szokványos akadályt kell a szerelmeseknek leküzdeni. George elmebajjal küzd, ami egyre súlyosbodik. Ahogy Charlotte mellé áll, és tényleg a királynéja lesz minden értelemben és a párja, az példaértékű. A szerelem talán nem elég a betegség leküzdéséhez, de a nő elég erős volt, hogy boldogságot és jövőt harcoljon ki maguknak.

Közben olvasmányos is, szórakoztató. Bírtam a George és Charlotte közti kémiát. Annak ellenére, hogy szerintem túl gyorsan döntenek úgy, hogy szeretik a másikat és ez szerelem. Szinte első látásra. De legalább pattognak a párbeszédek, és mire odáig jutunk, hogy érzelmi húrokat is pengetnek, és túlzottan a szerelem körül forog minden, már megvolt a szórakozásom.

Van törekvés arra is, hogy ne csak az ő történetük legyen. Charlotte udvarhölgye és két udvarbéli fiatalember is megkapja a háttérben a maga szálát. Kicsit ugyan érzem azt, hogy a Netflix ezzel pipálta a kötelezőket – máskülönben hogyan kerülne egy meleg pár a brit királyi udvarba? Az angolok nagyon sokáig homofóbok voltak, még a XX. századi egyik legnagyobb elméjüket is képeseket voltak tönkretenni a nemi irányultsága miatt. Törvényileg büntetendő volt melegnek lenni – akkor hogyan lenne ez ebben a korban a királyi pár szeme előtt? Sehogy. De a Netflix szinte mindenbe bele kell nyomjon LMBTQ szálat, így a Queen Charlotte-ba is, amit a regénybe is átvettek. Így, regényként díjazom, hogy nem csak kétszereplős történet akar lenni, történelmi szemmel meg morgok.

És bizony, van, amin különben is morgolódom a regény kapcsán. Történelmi regényként nem sokat ér. Ahhoz képest, hogy uralkodó királyról szól, Angliáról aztán nem tudunk meg semmit. Báloznak, szeretnek, örököst hoznak össze és ennyi. A ruhákról többet megtudtam, mint a korszak történelméről.

A másik, amit a Netflix Bridgerton sorozattal divatba hozott. Rasszizmus, bőrszínek és érzékenyítés. Egyszerűen nem illik ebbe a korszakba. A regényben visszatérő téma, hogy milyen Charlotte bőrszíne. Fekete színésznő játssza, és a regényben az anyakirályné komolyan ki van akadva, hogy leendő menye bőre barna. Visszatérő, ragozott téma, és ugyan mennyi a valóságalapja? Igen, évszázadokkal korábban volt mór is a hercegnő családfáján. (Megjegyzem, mór, és nem afrikai fekete.) De, ha az ember megnézi Charlotte portréját, egy szőke és kék szemű nőt lát. Ok, el tudom képzelni, hogy a festők csalnak, de nem ennyit. Egyszerűen nem bírom megemészteni, hogy Shondaland a 18. századi Angliában feltalálta a sötétbőrű nemességet, amikor pl. jól tudom, hogy George és Charlotte unokája, Viktória udvarában is szenzációt keltett egy színesbőrű vendég. Később is, indiai hercegeket fogadtak és vendégül láttak, barátként jöhettek, de a családba nem engedték őket házasodni a sötétebb bőrük miatt. Akkora történelemhamisításnak érzem, hogy hiába különben egy korrekt történelmi romantikus, ez nagyon zavar.

Szórakoztatásra oké, vannak értékei, de én akkor is sajnálom, hogy ezt a regényvilágot így kiforgatta a Netflix és amilyen divatot ez elindított.

Idézet: 

– Bajba jutott hölgy vagyok! – csattant fel. – Ön nem hajlandó segíteni egy bajba jutott hölgynek?
– Nem vagyok hajlandó segíteni, ha az illető, magát bajba jutottnak tekintő hölgy azért óhajt átmászni a falon, hogy ne kelljen feleségül jönnie hozzám.
[…] Felnézett, egyenesen a férfi szemébe, amelyben pajkos szikrákat látott.
– Szervusz, Sarolta. György vagyok.
– Én… én…
György ajka mosolyra húzódott.
– Te…?
A hercegnő térdet hajtott. […]
– Nagyon, nagyon sajnálom, felség.
György a kezét nyújtotta, és felrántotta a hercegnőt.
– Nem felség. György.