Gyerekrablós, nyomozós, családi titkos.

Kerti partit tartottak a kertvárosban. Éjfél körül tűnt fel a szülőknek, hogy a 8 éves kislányuk nincs meg. A rendőrség érkezik, azonnal megkezdik a keresést. Mindenki arra gondol, valaki elvitte a helyes, szőke kislányt. Az esetet Adam Fawley nyomozó kapta meg, akinek különösen gyengéje a gyerekekkel kapcsolatos esetek, saját élete tragédiája miatt. Nagyon meg akarja találni a kislányt, de egyre többször jön rá arra, hogy a család titkolózik és hazudik. Nem elég, hogy Daisy ruhát cserélt, és valószínűleg nem is volt az estélyen, anyja és apja rejteget valamit. Adam minden titkot elkezd felgöngyölíteni, és elhagyott családra, meghalt testvérre, szexuális ferdeségre bukkan többek között – de mi történt a kislánnyal?

Ahogy ezt a krimit olvastam, azon járt az agyam, miért kell mostanában minden nyomozónak olyan nyomorultnak lennie? Komolyan, ha jó a munkájában, kell neki mellé egy nagy fájdalom és defekt is. Sherlock a droggal viaskodik, Helen Grace szereti bántani magát, Harry Hole az alkoholtól nem tud szabadulni, Will rendkívül törékeny személyiség, Linna felügyelő egy sorozatgyilkos miatt elvesztette az egész családját. És még sorolhatnám. Mindenkinek annyira fáj valami, hogy még az önpusztításba is belemegy. Skandináv krimi hatás?

Adam Fawley is olyan terhet kapott a nyakába, amit nem is tudom, hogy lehet ép ésszel kibírni. Természetesen nem lövöm le a csavart, de ő is beállhat azoknak a nyomozóknak a sorába, akik jók a munkájukban, de irtózatos árat fizettek érte.

A regény egyik trükkje különben a homályban tartás. Már a legelején van arra utalás, hogy tragédia van Fawley múltjában, kis sejtetés, milyen jellegű, de nagyon sokáig kell várni és rakosgatni a kis utalásokat, amíg megtudhatjuk, mi történt.

A krimi a klasszikus brit hagyományokat követi, ha több is benne már a modern tudományos lehetőség, mint egy Agatha Christie történetben volt. A jellege azonban megegyezik: Adam és társai beszélgetnek az emberekkel, indítékokat keresnek, miközben a bizonyítékok is terelgetik őket. Tetszett, ahogy fokozatosan kiderültek a titkok. Az elején kapunk egy látszatot, majd nem győzi az ember kapkodni a fejét, hogy mennyi minden nem volt igaz.

A csavar is ezért ül ennyire – valami nagyon más, mint aminek látszott.

Azt már említettem, hogy a vezető nyomozó megkapta a maga skandináv krimis fájdalmas háttértörténetét. Ebben a regényben különben is igaz, hogy az emberek tele vannak fájdalmas történetekkel, és az ág is húzza őket. Az első gyermekét váró rendőrnek a felesége betegágya mellé kell rohannia, mert félő, hogy elmegy a baba. A 10 éves kissrác a kezét vagdossa, mert annyira érzi, hogy senkinek nem kell, a szüleinek se – és a vágás még mindig kevésbé fáj. Próbáltam egy olyan szereplőt találni, aki jól van a bőrében, de nem ment. Itt még a 8 éves gyerek is arról ábrándozik, hogy a szülei nem is az övéi, és bár jönne valaki, aki elrabolná a borzalmas életéből!

Ebből talán látszik, hogy nem egy boldogító, szórakoztató regényről van szó. Súlyos hangulata van, de ettől még krimiként remekül működik.

Cara Hunter stílusa még fejlődhet, de egy korrekt szint megvan így is.

A kiadónak van jobb sorozata is, de még ebből is lehet valami nagyon jó.

Egy közeli ismerős - Mint krimi: 85% fordulatos, egyre több titokkal és csavarral. Klasszikus formát követi.

Szubjektíven: 65% a krimi része tetszett, de a karaktereket nagyon tudtam sajnálni.