Erőszak ábrázolós, túszejtős, tévés.

Bruce Delamitri jelölése, majd győzelme az Oscaron, mint legjobb rendező, nem is kicsit zaklatja fel a közvéleményt. Zseniálisnak tartják, de megosztó a filmjeiben az erőszak ábrázolása. A díjat egy csinos modellel ünnepelné a rendező, amikor váratlan vendégek törnek rájuk. A környéket egy gyilkos rabló páros tartja rettegésben, egy fiatal szerelmespár, Wayne és Scout. Ők jöttek ide, egy eszement tervvel: Bruce vállalja az ő tetteikért a felelősséget, nem akarnak börtönbe kerülni! A férfi volt neje és lánya is a túszok közé kerül, de Bruce így sem játszana a hírnevével. Ráveszi a párost, hogy tévés vitában döntsék el, kinek van igaza: ki a felelős azért, hogy a pár fegyvert ragadott és gyilkolni kezdett? A filmek hatása számít, vagy övék minden felelősség?

Ben Elton olyan regényeket tesz le sorba az asztalra, melyeket szívesen hasonlítgatok a Black mirror sorozathoz. Ez is görbe tükröt tart elénk, csak annyiban más, hogy nem megy előre az időben, nem jövőbeli társadalmakba nagyít rá a most induló problémákra, hanem a jelen eseményei között ragadja meg a kulturális, társadalmi problémaköröket.

A Pattogatott vérfürdő is ilyen. A témája az erőszak ábrázolása a szórakoztató iparban.

Nem mai a regény, így azt megfigyelhetjük, hogy ma már sokkal durvábbak a filmek, mint amit itt ábrázolnak, és amin itt kiakadnak. A mai filmekhez képest nem kemény, amit itt Bruce filmjeiből megtudunk. Róla különben Tarantino jutott eszembe – nem személyében, munkásságában. Ahogy itt arról mesélnek, hogy milyen menőnek tűnik a gyilkolás Bruce munkáiban, nekem ilyen élmény volt a Kill Bill.

Ennek ellenére a téma aktuális és elgondolkoztató. Hogy hat a pszichénkre ez az ábrázolt, ránk ömlő világ? Én konkrétan nem hiszek abban, hogy egy film tenne erőszakossá vagy gyilkossá, de azt elhiszem, hogy akiben megvan a hajlam, meríthet ötletet. De akiben megvan a késztetés önbántalmazásra vagy éppen szadizmusra, filmek nélkül is elkezdi majd valahogy. De Elton okosan nyúl a témához, a különböző szereplők más-más szempontrendszert képviselnek, így közöttük mi is kialakíthatjuk a magunk véleményét.

Okosan alakul a kötet szerkezete is: az elején párhuzamosan futnak az események, váltakozva ismerjük meg Bruce és a gyilkos páros estéjét, karakterét és gondolkozását. Majd, a két szál összeér, és egyre élesedik az intellektuális párbaj, amit tettek is követnek.

Ugyan a későbbi Elton regényekhez képest direktnek érzem a cselekményen túli elgondolkoztatást, így is tetszett a könyv, mert ez egy olyan téma, amivel érdemes foglalkozni. Itt konkrétan egymásra ereszti az érveket, és a helyenként pattogatott vérfürdő eseménysor mellett intellektuálisan csatázik. Később ezt már úgy műveli, hogy a szórakoztató cselekménysorba beleszövi ezeket, nem különíti el, nem ilyen direkt, ezért talán hatásosabb is.

A karakterek egyszerűbbek. A véleményük jellemzi őket – aki nem foglal állást a vitában, csak külsőségeiben jelzett, ilyen Bruce volt felesége és lánya, akikről annyit tudunk meg, hogy az egyik egy kiöregedett Barbie baba, a kisebb meg egy kamasz Barbie.

A végét összecsapottnak éreztem, de maga Wayne ötlete zseniális. Kapcsoljátok ki a tévét, és minden erőszakmentesen megoldódik! Szerintetek kikapcsolták a tévét?

Pattogatott vérfürdő - Mint akciós szatíra: 80% görbe tükröt tart a társadalom elé, pörgősen, gondolkoztatva.

Szubjektíven: 70% a szerkesztése tetszett, a kérdésfeltevés is jogos, de a zárlata nem jött be.