Festményes, családi titkos, eredetet nyomozós.
A 31 éves Annie ajándékot keres, és megakad a szeme egy festményen egy ócskásnál. Kicsit alkuszik rá, és 75 fontért végül hazaviszi. Otthon alaposabban megnézi, és egészen elbűvölőnek találja. Ki festhette, mi a története? Fél évvel később a festmény a művészeti világ nagy szenzációja, az árverésén valószínűleg rekord összegért fog elkelni. Milliárdosok fenik rá a foguk, míg Annie börtönbe került gyilkosság és rablás vádjával. A lányba szerelmes Jesse, festő és idegenvezető, az igazság nyomába ered. A kép története kalandos, egy lángoló plátói első szerelem ihlette, és sorra szerelmet keltett a történelmi nagyságok szívében. XV. Lajos, Nagy Katalin tulajdonában is volt. De a legtragikusabb története egy kis zsidó családé, akiket elhurcoltak a haláltáborba, és csak ez a kép maradt hátra – bűnjel és művészet egyben. És valaki most Annie-t használná a bűn elfedésére, de Jesse nem hagyja.
Már a regény elején pozitívan csalódtam. Nem egy nyálas, romantikus szerelmes regény ez, hanem sok tekintetben inkább egy strandkönyv. Amiben vannak nagyon gazdagok, olyan hóbortokkal és környezetben, hogy elképzelni is nehéz azt a luxust. Amiben vannak mocskos húzások, de tiszta szerelmek is. Plusz, itt a művészet is.
Ami a regényben nekem mindenképpen a legjobban tetszett. Hannah Rothschild egy nagyon eredeti húzással megszemélyesíti a címszereplő festményt. Aki narrálja az eseményeket, elmeséli a történetét, és messze neki van a legjobb stílusa és humora az egész regényben. Lehet, nekem sokkal jobban tetszett volna a kötet, ha végig a festmény mondja el az eseményeket. Bár az elég posztmodern lett volna, a szerző nem is vállalta be, így csak pár fejezetenként üde színfolt lett, amikor a Valószínűtlen szerelemé a szó.
A cselekményben is minden a festmény körül forog. Egyesek nyomoznak utána, mások meg akarják szerezni, nagyon sokféle okból. Rothschild váltogatja is a szereplőket, akiket mindig valahogy a kép közelében tart, hogy aztán az árverésen minden fontosabb szereplőt egy központi helyen hozzon össze, és elvarrja a szálakat.
Mindezt bolondítják a festmény fejezetei, aki a saját történetével Európa jó 300 évét meséli el, mindig különleges szemszögből. Van az a mondás, hogy mi mindent tudnánk, ha a falak beszélni tudnának. Itt a kép tud, és valóban jó kis titkokat őriz.
Ez alapján úgy tűnhet, nagyon ötletes és jópofa a szerkezet is. De ez csalóka, mert van egy, amit nagyon nem vett be az agyam. Rothschild nem csak imád ugrálni az események között, de rengetegszer azzal növeli a drámai feszültséget, hogy a legizgalmasabb ponton abbahagyja az események leírását, majd előreugrik a megoldás után jelenethez, ahonnan utólag kell kitalálni, mi is történt korábban. Egy kicsavart balladai homály ez, ami annyira idegesített, hogy az elmondhatatlan. Nekem nagyban rontotta az olvasási élményem.
A karakterek többsége érdekes, a főszereplő összejövő szerelmespár meg kifejezetten szimpatikus két fiatal. És mégis, valami nekem hiányzott. Igazán erős érzelmeket se a pozitív, se a negatív karakterek nem váltottak ki belőlem. Még az egykori náci szereplő se volt olyan bűnös szerintem, mint ahogy később kezelték. Sokat mond, hogy a kép a kedvenc szereplőm.
Van benne ötlet, egyszer érdemes elolvasni, de lenne benne mit javítani is.
Valószínűtlen szerelem - Mint strandkönyv: 60% egyedi hang, érdekes cselekmény, de a szerkesztés gyenge.
Szubjektíven: 50% a balladai homály és ugrások nagyon nem jöttek be, a kép annál jobban.