Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Scottoline: Minden órában négyszer

2018. augusztus 30. - BBerni86

Pszichológiai, átverős, pszichopatás, élet tönkretevős.

minden_oraban_negyszer.jpgDr. Eric Parrish élete mintha minden területén egyszerre omlana össze: a felesége elhagyta, a békés megoldást kereső Ericet sok tekintetben nagyon megvezette, és a férfi kénytelen pert indítani a lányuk felügyeletéért. Az egyik medika, a külsejét is bevető Kristine, aki már bepróbálkozott nála is, feljelentette erőszakért, noha Eric folyamatosan hárította a lány minden közeledését. Kamasz betege, Max pedig a nagyanyja halálát követően bekattant, és Eric a fiú plátói szerelmét féltve igyekezett követni és biztonságban tartani a lányt. De Renée-t megölték, és Eric hirtelen a gyanúsítottak között találja magát. A szakmai hitele, a családja, de még a szabadsága is egy hajszálon múlik, mintha valaki vadászna rá. Eric keresi a megoldást, és a minden mögött álló szociopatát, aki most ellene játszik. Meggyőződése, hogy nem Max az ellenfele, bármennyi nyom is mutasson rá. De akkor ki akarja tönkretenni?

Talán a cím magyarázatával kellene kezdenem. Két dologra is utal, amelyeket csak a cselekmény kezd el megvilágítani: az orvosok a pszichiátriai betegekre az éjjeli műszakban negyedóránként néznek rá. Valamint Max kényszeres tevékenysége, kis rituáléi is negyedóránként ismétlődnek, óránként négyszer. Mélyebb magyarázatot nem kerestem még benne, de jól hangzik és van köze a cselekményhez is.

A történet pedig egy korrekt thriller. A cselekmény folyamatosan pörög, egyre gyorsítva az eseményeket. Nekem kicsit túlzottan fel is pörög, a kezdeti lassabb tempó után kapkodásnak hat, ahogy a végén minden sűrűsödik, és rohamtempóban lezajlik. Ok, izgalmas, olvassa az ember, de mire megemésztünk egy fordulatot, már nyakig vagyunk valami egészen másban.

Az tetszett, hogy a különböző cselekményszálakat a helyén tudja kezelni. Úgy alkot belőlük rendszert, melyben a tagok hatással vannak egymásra, hogy elvileg nincs is köztük kapcsolat. Mi köze lenne egy kórházi pletykának Eric feleségéhez vagy a magánpraxisához? De Scottoline mindent rutinosan, okosan összefűz, amit jó volt olvasni. Ha nem is teljesen az, amit okos könyvnek szoktam becézni, de közel áll hozzá.

Minden szálon van annyi történés és feszültség, hogy olvastassa magát. Teljesen át tudtam érezni Eric szenvedéseit, ahogy Caitlin folyamatosan kiszúrt vele. Pl. egy jelképes összeg ellenében a teljes családi házat átengedte a volt feleségének, hogy a lányuk otthona ne változzon. Erre mit csinál Caitlin? Még alá sincs írva a válás, már eladta a házat és összeköltözik az új pasijával. És le is vontam a következtetést: ebben a világban nem éri meg jóindulatúnak és naivnak lenni, mint Eric, mert még a szeretteid is kihasználnak majd. Nehezen is képzelem el, hogy volt kor, amikor a naivitás pozitív tulajdonság volt. Ma nem az.

De izgalmas volt a pszichopata vadászat is. Nekem legkevésbé a kórházi zaklatási ügy tetszett, de a nagy képben annak is megvolt a szerepe.

A csavar is ül, nem az lesz a szociopata, akire számítani lehet. Ezzel kapcsolatba van is bennem egy kis kétely, de arról majd talán a SpoilerZónában mesélek.

Scottoline olvasmányosan ír, és sikerült egy olyan főhőst alkotnia, akinek a személyisége illett az a lelkizés, ami inkább a női karakterek sajátja.

Összességében nekem tetszett, már nézegetem is, milyen korábbi Scottoline szerezhető be.

 

Minden órában négyszer - Mint thriller: 85% fordulatos, a terápia jól felépített, cselekmény és lélekrajz összhangban.

Szubjektíven: 80% az eleje jobban tetszett, ahogy felpörgött a cselekmény, kapkodóssá vált.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr714208525

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása