Romantikus, történelmi, kalandos, szenvedéssel teli.

Jean Valjean bűne a szegénység volt – éhezett, kenyeret lopott, és 19 évi börtön és gályarabság lett az ár. Mikor szabadul, kötelezik, hogy mindenhol mutassa be a szabaduló levelét. A társadalom kiveti magából: alulfizetik, megvetik, kerülik. Mikor újra a bűnbe sodródna, egy püspök megmenti a lelkét és a férfi meg akar változni. Évekkel később Madeleine apó néven polgármester, felvirágzott a keze alatt az egész város. Egykori fegyőre, Javert ráismer, és eljárást indít. Durva bánásmódja egy szerencsétlen lányanya, Fantine életébe kerül. Valjean magához veszi az asszony kislányát, és egy zárdában lelnek menedékre. Mikor Cosette felnő, és szerelmes lesz, a diáklázongások közepette Valjean lesz Marius védőangyala, és Javert is rádöbben, milyen ember Valjean.

Ha egyszer írok egy Top5 Klasszikusok listát, egy regény biztosan szerepelni fog rajta. A nyomorultak akkora kedvencem, hogy minden formátumban vadászok rá. Filmek, sorozat, mese, musical, különféle könyvek – most, hogy utána számoltam, megvan 3 kiadásba is otthon. Most beszereztem képregénybe is, bár ettől azért tartottam. Hogy lehet egy ennyire monumentális művet pár képben elmesélni? Hiszen én vagyok az, aki a több órás sorozat feldolgozásból is hiányol fontos történeti elemeket.

Ehhez képest pozitív csalódás volt a regény képes feldolgozása. Ugyan húzni kellett, elég rendesen, de az egésznek a szellemisége benne van. Az a szenvedély, történeti ív, monumentalitás átérezhető, ami a regény sajátja. Valjean tragikus, hősies alakja. Az a sok szenvedés, az a rengeteg történet, ami körötte játszódik. Ha csak érintőlegesen is, de a fontos szálak megvannak.

Lehetnék kiakadva most is, azon, ami hiányzik. Eponine teljesen ki van húzva a cselekményből. Fantine nagyon le van egyszerűsítve. Nincs benne a barikád sorsa, a tragikus önfeláldozások sora. De nem is számolgatom tovább, örülök annak, ami van. Számomra legtöbbször az a fájó pont, hogy Marius történetét mennyire egyszerűsítik. Ő a kedvenc szereplőm, szóval részlehajlóan, mivel ő megkapja a maga helyét, és utalnak a háttértörténetére is, összességében nincs panaszra kedvem.

A cselekményt hosszan tudnám fejtegetni; az üzenetet, amit Hugo beletett. A szociális érzékenységre nevelést, az erények diadalát. Azt, ahogy Hugo radikálisan nekimegy a gazdagoknak és képes szeretett hőseit is ellenszenvessé tenni, hogy még erőteljesebb legyen az üzenete. A kis Cosette közönség kedvenc, de a feldolgozásokból nem véletlenül szokták kihagyni, milyen fiatal és gazdag báróné lett belőle. Könnyeden átsiklik abba a másik életbe, maga mögött hagyva jótevőjét. Az igazság ugyan visszazökkent pár dolgot, de akkor már késő, a nagy romantikus hősnek a nagy romantikus halállal zárul a története.

Sajnos, a képregény formáról nincs ennyi gondolatom. A rajzok korrektek, egy-egy alak eléggé eltalált benne. Megjelenik a korabeli divat, és működik a szereplők térbeli elhelyezése is, ha nem is kaptunk képeslap Franciaországot. Nem tetszik mindenki arca, de erre nem is számítottam. A színeket is hiányoltam, hiába tudom, hogy hagyományosan fekete-fehérek.

Bár mindenkit Hugo regényének olvasására buzdítok, de ismerkedni ez is megfelelő.

A nyomorultak - Mint képregény: 80% a történet erős, jó megfogva a kivágások is. A rajzok egész szépek.

Szubjektíven: 85% nekem a történet elviszi, nagyon szeretem. De miért nem színes a rajz?