Apa – fiás, töprengős, ámokfutásba kezdős.

Dave Galloway két dologért él: kisvárosi boltjáért, ahol órákat javít és kereskedik. A fiáért, akit egymaga nevelt fel, hiszen még csak pár hónapos volt a kis Ben, amikor a neje elhagyta őket. Ben remek tanuló és sportoló, ha újabban rontotta is az eredményeit. 16 éves kamasz, észhez fog térni, ebben bízik. Míg azzal nem szembesül, hogy a fia összepakolt, elvitte az autót és az egyik szomszéd lánnyal világgá ment. Majd a hírek jönnek, hogy a páros rablógyilkosságba keveredett, és szökésben vannak. Dave a fia életéért retteg, miközben átgondolja, családjában a férfiak miben hasonlítanak. Mindannyian fellázadtak az életük és elvárások ellen egy ponton, és mindannyian megfizették az árát. Ez most Ben lázadása.

Georges Simenon igazság szerint nem a lélektani krimikkel szerzett hírnevet magának. Ő az a szerző, aki a világnak adta a párizsi nyomozót, aki a Maigret névre hallgat. De az Agave az életmű gondozása közben gondot fordít arra, hogy rendszeresen kihozzon tőle más regényeket is, ne csak Maigret újabb ügyet.

A legutóbbi ilyen kötetük volt az órásmester története, amiben jól észrevehetőek a nem Maigret regények stílusjegyei.

A legfontosabb, hogy van benne bűnügy és nyomozás, így be lehet tenni a krimi kategóriába, de nagyon nem ezen van a hangsúly. Simenon érdeklődésének a középpontjában lelki folyamatok állnak, ebben a kötetben is. Az apa karakterét teszi fókuszba, aki sok tekintetben magányos és unalmas figura. Aki már nem vár semmit az élettől, csak elvan. Ben szökése és bűnözővé válása azonban felforgatja a lelki békéjét. Döbbenetes, ahogy végig csak azon aggódik, hogy a fiúnak ne legyen baja. Ez egész másképp áll a szülő – bűnözővé vált gyerek témájához, mint Pl. a Beszélnünk kell Kevinről.

Érdekes kérdés az is, hogy amire Dave kilyukad, mennyire helytálló. Dave arra jut, hogy minden Galloway férfi egy ponton ki akar törni az unalom és még inkább az elvárások tengeréből. Az apja képes volt tartani egy bulis estét, ahol megcsalta a feleségét. Ő maga feleségül vett egy olyan nőt, aki minden munkatársával összefeküdt, és nem is volt meglepő, hogy nem volt képes családanyává válni. Ben pedig mindennek nemet mond – a jó tanuló, a jó sportoló elszökik az életéből és nekiindul a világnak mindenen át egy lánnyal, aki még 16 sincs. Carpe diem – és nincs se megbánás, se bocsánatkérés. De ez tényleg öröklött személyiségjegy lenne? Én nem hiszem. A lázadás pszichésen jól meg van írva, de azt nem tudom elfogadni, hogy öröklött dolog lenne.

Így annak sugalmazása, hogy Ben és Lillian megfogant gyermeke is eme ördögi körbe kerül, nekem már nagyon túlzás lett. Inkább önbeteljesítő jóslat, mint genetika.

A karakterek közül Dave van legjobban kidolgozva, mondhatni, az ő fejébe nyerünk bebocsátást. De mellette Simenon odafigyel a szereplőire, nagyon elkapta Ben és Lillian karakterét is, akik valahol izgalmasabbak is, mint Dave. Csak éppen róluk nem kapunk magyarázatot vagy indítékokat. Miért tették? Csak.

Stílusában ugyanaz a realista, tömör próza, amit a szerzőtől megszokhattunk.

Igazából nem rossz, de szerintem ma sokkal jobb thrillerek születnek ennél.

Az evertoni órásmester - Mint krimi: 70% a lélektan kiemelten szerepel, a bűnügy másodlagos. Lassabb, hangulatos.

Szubjektíven: 40% fordítva, több krimi, kevesebb töprengés, jobban tetszene. Kissé untam.