Szerelmes, háború kitörése ellen harcolós, családi titkos.

Cyra és Akos szökésben vannak, és győzelmet is tudtak aratni út közben. A fogságukban van Cyra diktátor és gonosz bátyja, aki súlyosan megkínozta és tönkretette Akos bátyját. A fiú abban reménykedik, kényszerítheti, hogy hozza helyre a károkat Eijeh tudatában. De Isae és Cisi megelőzik – a zsarnok nem maradhat életben! Már a szerelmüket megélő Akos és Cyra is szembesülnek vele, hogy a világ egy szakadék szélén áll. A száműzetésből és látszólagos halálból visszatérő Lazmet, Cyra apja is háborúra készül. A fiatalok igyekeznek mindent megtenni, hogy a vérontás elkerülhető legyen, de egy nagy családi titok mindent elszabhat közöttük, és kérdéses, van-e még visszaút.

Veronica Roth megítélése szerintem most érdekes téma. A beavatott sorozat nagy siker volt regényben, még kiegészítő kötet is jól fogyott mellette. Viszont a filmek nagyot buktak – olyannyira, hogy a végét le sem forgatták, és a sorozatos tervekből kihátrált az összes szerződtetett név. Szerintem, pl. Miles Teller inkább bánja ezt a filmjét, mint pl. a Fantasztikus négyest, de ki tudja…

Roth is érezhette, hogy nem azt az univerzumot kell tovább építenie, hanem másik történetbe fogott. Az Árnyak és jelek még pozitív élmény is volt, ha nem is sorolnám a jobb ifjúsági sci-fi regények közé. Most megjelent a folytatás, az Elválaszt a sors, és leginkább egy dolognak tudok örülni az elolvasása után: hogy ez ennyi volt, ebből trilógiát se ír, ez csak duológia. Ahogy a Beavatott esetében is, egy világot bemutatni, kitalálni, még élvezetesen tud. Vázolni a szereplőket. De ahogy ez megvan, és a megteremtett világban kell újabb konfliktusokat bevinni, fejleszteni a szereplőket, abba beletörik Roth bicskája.

Egy vastag könyvről beszélünk, és alig van cselekménye. Kérdem én, akkor mégis mit kapunk helyette? Világépítés? Annyira minimális, hogy hiába nem vagyok oda a leírásokért, most hiányoltam őket. Páran több bolygót bejárnak, galaktikus birodalom sorsa dől el, és minden egyforma? Elvileg vannak politikai harcok és ármányok, extrém képességekkel rendelkező szereplők, harcok – de ezek csak elvileg vannak.

Gyakorlatban úgy néz ki, hogy a szereplők töprengenek és őrlődnek 85 oldalt, hogy a maradék 15-ben valamit csináljanak. Nekem ez nem jött be. Mert attól nem lesz mélyebb egy karakter, hogy szenved! Itt meg szinte mindenki szenved.

Ami a nagy fordulat lenne, az annyira erőltetett, hogy már fájt is. Nem meglepődtem vagy döbbentem, vagy akármi, belőlem nevető görcsöt váltott ki.

Nem tetszett a szerkezet sem, a pluszba behozott elbeszélők. Nagyon úgy éreztem, hogy ez csak arra van, hogy a terjedelmet növelje, érdemi cselekményeket nem kapok általa.

Ha pozitívumot akarok keresni benne, hogy a szerelmi szálak nincsenek erőltetve. Trish és Négyes is többet és jobban volt szerelmes, mint amit e szereplők kapnak. (Igaz, itt több nyomoruk volt szívfájdalom nélkül is.)

Fájdalmasnak találtam azt is, ahogy az áram képességeket kezelte Roth. Meg kellett volna néznie pár X-Ment, talán az segített volna izgalmasabbat írni neki is.

Nekem nagyon nem tetszett, szerintem ennél sokkal jobbakat találtok a kiadók kínálatában.

Roth: Elválaszt a sors – Mint ifjúsági: 30% sok mindenbe belekap, de a világa nem komplex hozzá. A karakterei sem.

Szubjektíven: 10% vázlatosnak és zavarosnak éreztem, nem sok minden történt benne.