Kémkedős, terrorista elfogós, beépülős.

Szaladin nem pihen a legutóbbi akciója után, folytatja a Nyugat ellenes hadjáratát. Az ő műve a London szívében végrehajtott többszörös merénylet a színháznegyedben, majd a francia kémszervezet székházát robbantja fel, hogy aztán vasútállomásokon okozzanak káoszt a merénylői. Meg kell állítani, ez a Moszad vezető pozícióját elfoglaló Gabriel Allon elsődleges feladata. Egy nemzeteket összefogó szövetség alakul a cél érdekében: csatlakoznak a franciák, az MI6, velük Keller, aki hazatért angol kémnek a szicíliai éveket követően. Szaladin lenyomozásának kulcsa a pénzügyei lehetnek, a drogbevételei. Ehhez meg kell nyerniük a francia milliárdos, Martel segítségét, aki ezt a drogot árulja. Mihail épül be a francia Riviérán, és jut egyre közelebb a férfihoz, miközben Gabriel a háttérből mozgatja a szálakat.

Számolgattam kicsit – azt, hogy ez a 17. Allon regény, nem volt nehéz. Ha nincs is a borítón feltüntetve, rögtön az egyik első méltatásban ott van ez az adat. Azt már nehezebb volt összeszedni, hányadik, amelyet olvastam. Mikor az Ulpius kezdte kiadni, akkor kezdtem bele, vagyis az első részek, melyekben még náci bűnösökre vadásztak, nekem kimaradt. De így is észrevenni, hogyan változnak a tendenciák attól függően, éppen mi foglalkoztatja a világot.

Jelenleg az iszlám terrorizmus réme fenyeget, így Allon egy iszlám terrorista vezér ellen száll harcba. Már megkezdődött a harcuk az előző kötetben, most pedig megindul a Szaladin utáni vadászat, a szokásos módszerekkel.

És ez az, ami a regények, ennek is a legjellemzőbb cselekménydarabja. Megismerjük a helyzetet, az izraeliek kidolgoznak egy beépülési akciót, aztán a végére egy kis fizikai akcióval is megtűzdeli a helyzetet a szerző. Nagyon kevés Allon regény van, ami eltér ettől a sablontól. A Kémek Háza egy az egyben ilyen regény volt. Ami jó annak, aki erre kattan, akinek már ismétlődésnek hat, nem fogja annyira élvezni.

Ami új, és nekem be is jön, hogy már nem Gabriel áll a tűzvonalban. Sokkal jobban működik ő most, hogy az akciók esze és motorja lett, de nem a végrehajtó. Én különben is bírom a figurákat, akik most a tűzvonalba mennek. Hiszen a 17 kötetben Allon rengeteg kapcsolatot épített, és már ki-be mozognak a szereplők a részek között. Nagy kedvencem az egykori SAS, akiből szicíliai bérgyilkos lett, most pedig angol kém. Keller ott van a frontvonalon. Mellette Mihail, aki a Moszadnál váltja a terepen Gabrielt. Nála hidegebb, keményebb figura, amit jól kiegészít Gabriel intellektusa és érzékenysége a háttérből. Bejáratott figurák, Silva kis emlékeztetőkkel azonnal mozgásba hozza őket, és a több nézőpontos, több főszereplős regény szórakoztatóbb, mint amikor Gabriel volt a teljes fókuszban.

A cselekmény a szokott elemekből épül fel, de a zsáner működik és Silva már profin variálja az ismerős mozzanatokat. Ahogy becserkészik a prédát, ráveszik az együttműködésre, majd indulhat a nagy akció, amit soha nem úsznak meg békésen. Most sem. Jól felépíti a korrupt milliárdosok világát, a megszállott iszlámistákat, és a kémszervezetek működését.

A kémes vonal mellett ellenpontoz Gabriel családi élete, ami végre sínen van. A gyerekei iránti szeretete erős motiváció, és megható jeleneteket is generál belőlük a szerző.

Nekem bejön az irány, folytatom majd a 18-sal. Vagy keressem meg a kimaradt köteteket? J

Mint kémregény: 80% egyrészt aktuális, másrészt kalandos, harmadrészt Silva zsánerkövető.

Szubjektíven: 80% sokkal jobb, mióta Allon vezet akciózás helyett. Bírom a terepi utódait.