Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Renshaw: Ui.: Rohadj meg

2018. október 14. - BBerni86

Szerelmes, levelezős, útkeresős, katonás.

Maritza pincérnőként dolgozik, amíg kitalálja, mit tanuljon az egyetemen, és be tudjon szállni a lakbérbe. Egy napon egy fiatal katona sétál be, akivel azonnal ellenszenvesek egymásnak, és vitába bonyolódnak. Mikor újra összefutnak, egy szenvedélyes éjjelt töltenek együtt, és megegyeznek, abban a hétben, amíg Isaiah nem megy vissza, együtt lógnak. Elkezdik megkedvelni egymást, és Maritza nem tud elköszönni. Levelezni kezdenek, és egyre jobban egymásba szeretnek. Ám Isaiah nem akar elköteleződni, és egyszer csak nem jön több levél. Maritza majdnem belepusztul. Jó fél évvel később Isaiah besétál az étterembe, és úgy tesz, mintha nem is ismernék egymást. Maritza persze nem bírja megállni, jól beolvas neki. Ezzel elindít egy olyan folyamatot, melynek végén igazán megismerheti a férfit.

Tudom, eredeti történetek nincsenek, vagy legalábbis nagyon kevés. Valami mindig emlékeztetni fog valamiui-rohadj_meg.jpg másra. Ennek ellenére, igenis ki szokott akasztani, amikor egy történet szinte klónja egy másiknak, legfeljebb kicsit más. A new adult történetek különben nem a kedvenceim, de ez még azzal is húzta az agyam, hogy kísértetiesen emlékeztet egy másikra – igaz, az nem new adult, hanem romantikus. A Kedves John – Sparks tollából. Csak ez nem érzelmekre, hanem inkább érzékiségre alapoz.

Bár ezt írom, ennek ellenére nem egy light pornó kötettel állunk szemben. Fontos elem, hogy a szereplők vonzódnak egymáshoz, és Isaiah bemutatásának is az a legfontosabb eleme, hogy mennyire jól néz ki. A kapcsolatuk veszekedéssel, majd ágyba zuhanással kezdődik. De utána nem ágykalandok következnek, hanem tényleg elkezdik megismerni egymást. Egyéb programjaik, ha úgy tetszik, randijaik vannak, és már szinte romantikus lett, amikor levelezni kezdtek egymással.

A szerkezete nem teljesen lineáris, az újbóli találkozástól indul a történet, és visszamenőleg ismerjük meg a kettős történetét. Benne vannak a leveleik, a randevúk, majd ezt követően kiderül az is, amit Maritza nem tudott a múltjukból.

Nem tudom azt mondani, hogy meglepő lenne a történet. A csavar eléggé kitalálható, és nem is kicsit tipikus. A fájdalmas részét pedig alig dolgozta ki a szerző. Tulajdonképpen egy szerelmes egymásra találás megold majd minden fájdalmat, amit jó 10 év alatt se tudott Isaiah feldolgozni. Nem voltam éppen oda ezért.

A karakterek is eléggé new adult regény kompatibilisek. Isaiah a tökéletes pasi, akinek elég a morc álcája alá nézni, hogy tökéletes álompasi legyen. Maritza meg a helyes, kedves lány, minden new adult hős álomlánya, aki dögös is, okos is, meg bántóan jó is. Túl álomszerűek mindketten, ha azért némi hibát el is követnek, hogy aztán még nagyobb lendülettel találjanak vissza egymáshoz.

A nyelvezete durvább, mint egy tipikus YA regényé, de finomodik, ahogy Isaiah durva viselkedése alatt feltűnik az igazi énje is.

Amit még nem bírok megállni: Renshaw írt egy álomszereposztást a regényhez. Maga az ötlet tetszik, de a szereplőivel nem tudok egyet érteni. De persze ez szubjektív…

Nem az én világom, de akinek a zsáner bejön, ellesz ezzel is.

 

Renshaw: Ui.: Rohadj meg - Mint new adult: 75% szerelmes, és bár a szerelem a fő témája, van cselekménye is.

Szubjektíven: 30% bár nem nyálas végig, így is érzelgősebb, mint amit elviselek.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr2414298231

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása