Bűnhődős, női, kísértett, rejtélyes.

Helen angol létére Prágában telepedett le, és él nagyon szürke, élvezetek nélküli életet. Bünteti magát, amit gazdaasszonya felismer, és piszkálja is a nőt. Ám Helen egy helyi barátja, Karel különös kéziratról mesél neki, és adja is oda egy részét olvasásra. Ezek szerint létezik egy Tanú, Melmoth, aki arra kárhoztatott, hogy halhatatlanul a Földet járja, és minden szörnyűséget, bűnt lásson és tanúsítson, amiért hazudott arról, mit látott a feltámadt Krisztus barlangjában. Helen az iratokból megismeri sok szenvedő bűnös történetét a történelem sötét fejezeteiből – holokauszt, az örmények kiirtása, Véres Mária uralkodása – akik mind érezték Melmoth fenyegető figyelmét és kísértését. Helen is érezni kezdi őt, várja, de akad pár ember az életében, akik miatt töpreng megbocsátásról, második esélyekről is.

A 21. század Kiadó elég hamar jelentkezett az írónő újabb regényével. Az essexi kígyó nem éppen olyan volt, mint amit vártam, így a Melmoth sem feltétlenül volt várós nekem. De jó kritikái vannak, ebben éreztem egy horror vonalat is, így azért elolvastam.

Annyit előzetesen is elárulhatok, hogy jobban tetszett, mint a kígyó.

Egyrészt, a történet több zsánerből áll össze. A keret egy tipikus, mai női dráma, amiben a szereplők szenvednek és boldogtalanok, és egymással beszélgetnek. Rengeteget. Ha belegondolok, az lenne a változatosság benne, hogy ki miért szenved. Mindenkinek van egy története: az egyikéből többet ismernek, a másik jobban titkolta, mi történt a múltjában. És segítenek már azzal egymásnak, hogy elmondhatják. Mintha azzal könnyebb lenne a teher, hogy már legalább titkot nem kell őrizniük. Idősebbek már mind, a legfiatalabb is negyven fölötti korosztály, ebből adódóan vannak ugyan szerelmi gondjaik, de itt már nem az a fajsúlyos. Szerencsére.

Helyette olyan modern történetek bukkannak elő, mint az eutanázia kérdése, vagy éppen a rokkanttá válás feldolgozása és a megváltozott életminőség.

Jól van megírva ez is, szinte élnek a szereplői, hitelesek, de nem ez volt az része a kötetnek, ami tetszett nekem. Hanem a levelek, naplók, a thrilleres fenyegetettség érzet, ami becsúszott velük a főszereplő életébe. Sokkal érdekesebbek voltak nekem a múltban játszódó részek, amikor történelmileg is fajsúlyos helyzetekben voltak a szereplők. A kisfiú, aki puszta irigységből haláltáborba juttatta a vele kedves családot, aki aztán próbálta jóvátenni, de egy jó tett lemoshat-e egy rosszat? A testvérpár, akik csak könyveltek, végezték irodista munkájuk, nem törődve azzal, hogy irataik örmények ezreit halállistára teszik. De sorolhatnám tovább. Perry olyan képeket fest elénk, amelyek horrorba is elmennének. A zsákokból felbukkanó halott gyerekek és csecsemők, a plasztikusan leírt máglyahalál…

De Malmoth jelenléte, aki csak szemléli mindezt némán és magányosan, az ő alakja egészen gótikus horrorba illő. Rosszabb attól a bűn, hogy valaki látja? Nem, csak az önbecsapást nehezíti meg. Ha van tanú, akkor nem hiheted, hogy meg se tetted. Ennek a pszichológiája gondolkoztatott, mert bizony az emberiség jó az önáltatásban.

Perry erős atmoszférát is teremt, a különféle részek más stílusúak, jól van megírva.

Nem könnyű olvasmány, de elég összetett, hogy lehessen benne valamit találni, bárkinek.

Perry: Melmoth - Mint kortárs: 90% igényes a nyelvezet, a történet a pszicho, dráma elemeket horrorral ötvözi.

Szubjektíven: 80% meglepett, de lekötött. Emberi, ugyanakkor misztikus és tartalmas.