Rablós, tervezős, bűnözői életutas.

A G4S központja és páncélterme az egyik legjobban őrzött épület és legnagyobb zsákmányt rejtő célpont Svédországban. De eddig senki nem próbálkozott a kirablásával, nincs rá jó ötlet. A kelet-európai kapcsolatokkal rendelkező alvilági fejes, Petrovic is elsőként legálisan akar a cégből profitálni. Új, jobb pénzszállító táskákat adna el nekik, de amikor a terv nem jön be, már csak azért is szeretné kirabolni őket. Egy legendás, kutyatenyésztő szervező hozza össze Maalúf és Farhán nevű bűnözőket egy lánnyal, aki a székházban dolgozik, és akiből ki lehetne szedni egy csomó mindent. Farhán szereti a párját, akivel most várják a második babát, de Maalúf rárepül a lányra. Míg viszonyuk lesz, szedi ki belőle az adatokat is, és lassan testet ölt egy terv. De a rendőrség fülest kap, így a sikerhez a fiúknak okosabbnak kell lenni.

Megtörtént eset az alapja, de ettől függetlenül nem dokumentumregény. Ez inkább egy akcióregény, amit megihletett egy valóban elkövetett rablás. De akinek nincsenek meg ezek az előzmények, nem is fog neki feltűnni a hasonlóság. Nyugodtan lehet szórakoztató regényként olvasni, hiszen az is.

A történet több szálon vezetett, és több zsánert is ötvöz magában. Alapvetően olyan, mint egy heist movie. Van pár bűnöző, akik belevágnak a nagy balhéba. Meg van pár rendőr, akik meg akarják őket állítani. Ez a váz, és erre épülnek rá a többiek. Elsősorban a karakterisztika – a szereplők az ügybe bekerülve, készülve rá az eddigi életük és konfliktusaikat is hozzák magukkal. Sok az olyan jelenet, amiben a jelen egy eseménye visszaidézi a múltat, és mélyen megmutatják a karaktert.

Pl. a rendőr Thurn kapcsán, akit máig az motivál, hogy hiába volt okos és életrevaló, elsőszülött, mivel lett egy öccse, semmit nem örökölt a családi birtokból. Meg is szakított minden szálat, erős és független nő lett, aki harcol az igazságtalanságok és törvényszegők ellen. Vagy Farhán, akinek a jelenlegi konfliktusaiból megismerjük a történetét is. Miért küzd annyira, hogy megtartsa a szeretett nőt, milyen ígéreteket tett, és hogyan próbál megfelelni.

Így a regénynek folyamatosan van két dimenziója: a mélyebb karakterépítés és a cselekmény pörgetése. (A rablásnál pörög fel, addig és utána tart egy kényelmes, de azért nem unalmas tempót a szerző.) A kettő együtt szépen működik, és mindig le vannak vezetve az adrenalinnal telített részek. A hangsúly azért a szereplőkön van, de vannak annyira érdekesek, hogy ez nem lesz zavaró.

Tetszettek a rablásra készülős részek, ahogy a rendőrség és a bűnözők is trükköztek. Különösen bírtam, ahogy kitalálták, hogyan lassítsák le a rendőröket. (Az a lánc, kész. Filmen még nem láttam hasonlót, pedig nagy ötlet. Ott csak simán kiszórják, de ez sokkal menőbb volt.) Tényleg meg volt az a rabló-pandúr játszma, ami feldobta az egészet.

A vége azonban nem tetszett. Egy csavar a semmiből, ami értem, miért és hogyan lenne poén, de nem éreztem annak. Engem csak irritált. Arról nem is beszélve, hogy e miatt is nagyon befejezetlennek éreztem a történet végét. Most akkor mi történt?

Stílusában korrekten hozza az olvasmányos és realista keverékét, megy a zsánerhez.

Egyszer érdekes volt, de van pár pont (a vége, a cselekmény sűrítése), amitől jobban tetszene.

Bonnier: Svédcsavar - Mint heist regény: 70% akciók köré karaktereket épít, mesélős, még csavart is tartogat.

Szubjektíven: 55% nem tetszett a zárás, a cselekményt is túlnyújtotta szerintem a szerző.