Ármánykodós, férj elszeretős, színfalak mögé lépős.

Amber szegénynek született, de elhatározta, hogy gazdag nő lesz belőle. Egyszer már majdnem sikerült, de végül menekülnie kellett. Az új áldozatot jobban választotta ki: Jackson Parrish dúsgazdag, jóképű és imádja a csodás feleségét. Daphne mindaz, ami Amber akar lenni, amit szerinte ő érdemel. A drága ruhák, luxus villa, az óhajait leső szolgák. Szürke kisegérnek álcázza magát, és az asszony barátja lesz. Mesterkedik, hogy Jackson közelébe férkőzzön. Egyre jobban lenézi a feleséget, aki észre sem veszi, mi folyik a szeme előtt. Pedig ő az, aki későn jön rá, mi zajlik igazából. A színfalak mögött egy más történet zajlott. Egy olyan történet, amiből kiderül, vigyázni kell a kívánságokkal, mert néha megkapjuk, amire vágytunk – és már nincs visszaút.

Hú… erről aztán nehéz lesz úgy írni, hogy ne kezdjem el lelőni a csavarokat. De próbálkozom vele, mert tetszett, pörög is még rajta az agyam és szívesen ajánlom a thrillerolvasók figyelmébe. Sok jó dolog van benne.

Egyrészt, ott a története. Elsőre azt hittem, belőttem a zsánert, a kliséket, és tudom, mi lesz a cselekmény végkifejlettje. Aztán fordult egy nagyot, és megint felállítottam a magam kis elméletét. De jött egy újabb fordulat – mindig meg tudott lepni valamivel, miközben annyi dolgot el is találtam, hogy sikerélményem legyen. Constantine, aki igazából egy testvérpáros írói álneve, jól ráérzett arra, hogy az ismerős kliséket használja, de folyamatosan újítson és nagyon ötletes is legyen. Erős kombináció így, falatta is velem az oldalakat.

Másodszor, az elbeszélő. Van az anti hősökben valami, ami miatt mégis bevonzzák az olvasókat. Szeretjük őket utálni? Szörnyülködni rajtuk? De lehet, hogy Gillian Flynn véleményét osztva a gonosz mindig izgalmasabb, mint a jó. Amber is ilyen figura, aki igazi guilty pleasure figuraként bevonzza az olvasói figyelmet, miközben nagyon kétlem, hogy bárki is neki drukkolna. Olyan, mint egy katasztrófa: borzalmas, forog a gyomrod tőle, de egyszerűen nem lehet máshova nézni.

Majd jön Daphne, akiről nagyon szívesen mesélnék, de nem lövök el semmit belőle. Megmaradok annyinál, hogy ő is sokkal több, mint aminek látszik. Remek ellenpontja Amber figurájának, és ne ítéljetek róla elsőre! Figyeljetek a jelekre, vannak, és akkor időben sejthetitek, ki is ő igazából.

A két nő narrációja stílusában is más. Mindkettőben észrevenni a karakter személyiségét, ami megint olyasmi, amiért szerettem a regényt. Mindkettőt tudtam szeretni a sajátosságai miatt. Azt az irigység szintet, számító hangulatot, amit Amber részei megvalósítanak… kész pszichés tanulmány.

Szórakoztató regény, nem kell benne tanulságok keresni, de még akár azt is lehetne. Vannak benne femi-thriller elemek, melyekben a hősnő erőre lel és megharcol magáért, nyerni is tud. Melyik is az erősebb nem? De azt is emlegethetném, hogy a látszat csal. Hogy soha nem szabad a látszat után ítélni, mert a lényeges dolgokat úgyis elrejtik és nagyot lehet koppanni.

A regény nagyon ütős, kicsit sajnálom is, hogy nem jutott neki jobban eltalált borító. A regény ismeretében ez is korrekt, de lehetett volna jobb is.

Constantine: Az utolsó mrs. Parrish - Mint thriller: 95% fordulatos, okos, lélektanilag és cselekményben is mozgalmas.

Szubjektíven: 90% jól szerkesztett regény, ravasz csavarokkal, és szereplőkkel. Tetszett.