Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Fortin: Születésnap

2018. október 28. - BBerni86

Titkos, barátnős, bosszúállós, halálos játszmás.

Négy barátnő különleges születésnapi programra készül. Joanne most lett 40, és mivel imádja a játékokat, elrepíti három legjobb barátnőjét egy isten háta mögötti vadonba, ahol kitalálósdit kell játszaniuk, miközben veszélyes kirándulásokra is mennek. Carys, aki még mindig dolgozik azon, hogy férje öngyilkossága után rendbe tegye maga és a fia életét, érzi, hogy valami nagyon nem stimmel itt. A barátnőivel lassan rájönnek, hogy Joanne szuletesnap.jpgmindegyikük meg akarja leckéztetni, és igazából egymás legsötétebb titkait kell kifürkészniük. Miután Joanne holtan kerül elő, már egymást méregetik, ki tehette, és vajon mással is végezni akar? Mindegyiküknek van egy sötét titka, és a helyszínre érkező Tris – Joanne férje – és Alfie – Carys fia – csak ront a helyzeten. Valaki az életükre tör, de ki?

Az Álomgyár, ha jól számolom, már a harmadik regényét adja ki az írónőnek. Eddig nekem túlzottan femi-thrillerek voltak, amelyekben bántóan több volt a lelkizés és a nyavalygás, mint az események. Ez most más volt, azt hiszem, eddig ez a kedvenc Fortin történetem.

Ez köszönhető annak, hogy thriller, továbbra is a női vonalon haladva, de most van mellette egy mozgalmas eseménysor is. A születésnapi kirándulás a rejtvényfejtéssel összekötve kifejezetten ötletes, és bőven tartogat tippelni valókat. Olvasóként érezni, hogy ez nem egy kedves kis játék, hanem szó szerint gyilkos indulatok mozgatják az egészet, és van benne valami baljós. Lesz itt menekülés vad vízi evezéssel, gyilkossági kísérlet és rengeteg titok, amely megmérgezi a szereplőket.

Megvan a karakterközpontú Fortin stílus is, alapvetően Carys alakját helyezve a fókuszba. Látszólag egy özvegy, aki áldozatosan igyekszik segíteni a fián, és folytatni az életét. De folyamatosan vannak utalások arra is, hogy nagyon sötét titkok nyomják a lelkét. Pontosan nem tudjuk, mi történt a férjével, mitől vadult el a fia – Fortin fokozatosan adagolja az információkat, ezzel is növelve a feszültséget, és fokozatosan juttatva el oda az olvasót, hogy ki akar ennyire bosszút állni, kin és miért.

Voltak meglepő fordulatok benne, amit nem vártam. De nem minden ilyen, hozzáteszem. Annyira használ Fortin ismerős femi-thriller sablonokat, hogy volt, amire nagyon hamar rájöttem. A szerkezetet nem csak a flashback elemekkel igyekszik feldobni, pár fejezetenként van egy vallomás a bosszúra elkötelezett személytől, aki sok szálat mozgat a háttérből. Azt nagyon hamar kitaláltam, ő kicsoda és ki a célpont.

Stílusa nem tetszett végig. Nekem Fortin túl nőiesen, és túlzásba vitt érzelmekkel ír. Ki nem állhattam, hogy visszatérő elem a regényben Carys önsajnálata, önvádja, és bizony, nekem sokszor nagyon nyavalygós lett. Mivel Carys volt a célpont, én most a bosszúállónak drukkoltam.

De különben kevés szimpatikus figura van ebben a sztoriban. Vagy, ha alaposan utánagondolok, nincs is. Utálni tudtam mindenkit, a főszereplővel az élen. De annyira nem, hogy a guilty pleasure élményem meglegyen.

Azért se voltam oda, hogy a borítón ennyire dominál a pink. Ez nem egy pink történet.

De egyszer olvasható volt, vannak benne jó ötletek, azért nem bánom, hogy olvastam.

 

Fortin: Születésnap - Mint thriller: 75% karakterközpontú, bonyolultabb karakterekkel, de a cselekmény is pörög.

Szubjektíven: 65% a történet jó, elég fordulatos is, csak éppen utáltam a szereplőket. Ez van.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr4114327683

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása