Akciós, mentőakciós, politikai érdekes.

Tom Locke korábban elit kommandós volt, most egy magán katonai szervezetnél dolgozik. Mert valóban tenni is akar valamit, jobbá tenni a világot, nem csak politikai érdekeket szolgálni a sereg tagjaként. A legújabb megbízatás Ukrajnába szólítja, ahol az oroszok igyekeznek hatalmat szerezni, és amíg a világ Afrikára figyel, Kelet-Európából harapni egy nagyot. Karpenko milliárdos, aki Ukrajnáért küzd, akit ezért meg akarnak ölni, és akit Locke csapatának kell kimentenie családostól. Ám két váratlan fordulat nehezíti meg az akciót: szaglászva, egy CIA ügynök segítségével felbukkan a riporter Alie, aki 10 éve Locke nagy szerelme volt, de csúnyán váltak el. És valaki cégen belül is áskálódik, mert az olajérdekek felülírják egy nemzet szabadságának kérdését.

Az akcióregények között is lehet találni jobbat, de gyengébbet is. Mert nem elég az, hogy pörögnek az események, és tényleg tele van akcióval az egész, kell valami több is, hogy igazán működjön a történet. Ezért szeretem annyira David Baldacci regényeit, nála meg van ez a plusz, miközben nagyon pörgős regényeket is ír.

A McFate – Witter páros regénye sok tekintetben teljesíti az elvárásokat, de mégse tudott tetszeni. Hiányzott pár dolog, ami nekem kell a szórakozáshoz.

A cselekménypörgetésben nem volt hiba, minden fejezetben lökték előre a cselekményt. Még arra is oda van figyelve, hogy ne csak akciót kapjunk végig, hanem a politikai háttér és ármányok, a magánéleti szálak is megkapják a maguk fejezeteit. De valahogy mégsem áll össze, nincs benne feszültség. Én legalábbis egy ponton sem izgultam a szereplőkért, vagy az ügyükért.

Talán azért, mert az egész rendszeren átsüt a korrupció. Nagyon nehéz egy olyan csapatnak drukkolni, akik bérzsoldosok, teljesen magukénak vallják a tételt, hogy ők most jobbá teszik a világot. Nézőpont kérdése – attól függően melyik oldalon állsz, más kell a világnak. Mert nem embereket mentenek, diktátorokat fékeznek meg, hanem a pénzesek érdekeit érvényesítik.

De az se segített sokat, hogy nem szerettem a szereplőket. Locke alakjáról nem tudok meg annyit, hogy érzelmi viszonyulásom legyen hozzá. Vannak pozitív tulajdonságai, amelyek jó harcossá teszik, és mégis, nézeteiben elég naiv tud lenni. A végére jön el az illúziói halála, ott már érdekesebb lenne, de ott a regény vége. Alie viszont totálisan az agyamra ment. Álszent, kihasználja az embereket, és ő is a világ megmentőjének képzeli magát, miközben ténylegesen alig csinál valamit, építi a karrierjét.

A szerelmi szál is inkább csak egy elvesző szál, mint a cselekmény része. De ezért hálás is vagyok, így is túl sok szerepet kapott Alie, nem kellett, hogy azt kelljen olvasgatnom, hogy Locke mennyire nincs még túl a nőn. Nem is illett volna ez a katonai akciók közepébe.

Stílusát tekintve realista, férfias, rideg. Ez is a része lehet annak, hogy nekem nem igazán működött. Ha nem kapok érzelmi vetületet, ha az egész szárazan történik, akkor nem fog lekötni, ha különben korrekt jelenetek is vannak benne.

A tanulság meg a szokásos kiábrándítóság, meg se lepett. A pénz ural mindent és az érdek.

Egyszer el lehetett olvasni, de újrázni kétlem, hogy bármikor is lenne kedvem.

McFate – Witter: Árnyékháború - Mint akció: 70% katonai akciójelenetekben erős, tipikus szerelmi szál, összeesküvés árnyal.

Szubjektíven: 40% nekem túl katonai volt, és Alie kifejezetten ellenszenves volt.