Kosztümös, örömlányos, boldogulós, hableányos.

Mr. Hancock kereskedő, aki egy hajót szerel fel és küld áruért a világ másik felébe. Szolid ember ő, aki takarékoskodik, felesége és csecsemő fia elvesztése óta nővérei családját segíti. Ám a hajója helyett a kapitány különös tulajdonnal tér haza: hozott neki egy halott sellőt. A hajót is eladta, hogy megvehesse. Hancock eleinte nem tud mit kezdeni a lénnyel, de a veszteségét pótlandó belemegy, hogy a kapitány tanácsára kiállíttassa. Így kerül kapcsolatba egy bordéllyal, akik ki akarják állítani a hableányt. Hancock a bemutató estélyen ismerkedik meg a gyönyörű kurtizánnal, Angelicával. A nő bolondja lesz, és a szerelmében és a férfiakban csalódott nő egyre közelebb kerül a férfihoz. De képesek kitartani akkor is, amikor a balsors zúdul rájuk?

Ez a regény nagyon jó kritikákat kapott. Érdeklődve is álltam neki, az egyik kedvenc mitikus lényem a sellő – gondolom, kitaláltátok ebből, hogy gyerekkorom egyik kedvenc meséje a Kis hableány volt. De most eléggé fogom a fejem, mit gondoljak erről a regényről.

Azt pontosan érzem benne, miért voltak olyan jók a kritikái. Magától értetődően van benne egy olyasmi mágikus realizmus, amit a dél-amerikai klasszikus irodalomból ismerek. A természetfeletti úgy siklik bele a mindennapok szövetébe, mintha nem is valami idegen elem lenne, ha teljesen része a realitásnak. Jó, azért nem megy el annyira messze, mint a nagyok a másik kontinensen, de európai szemmel ez is több, mint amit mi megszokhattunk.

Konkrétabban, a sellő léte annyira elfogadható és mindennapi a történetben, mintha valódi lenne. Ahogy olvassa az ember, nem jut eszébe azon gondolkodni, hogy ez mese, fantasy, vagy micsoda. Mintha egy sima, kosztümös történelmi regény lenne, aminek természetes része a hableány is. Ez kifejezetten jó a regényben. Számomra annyira természetesnek hatott a mitikus lény léte, hogy az is megfordult a fejemben, hogy egy tengeri tehenet fogtak ki, és mutogattak, de aztán rájöttem, hogy ez tényleg egy sellő, csak éppen itt ez nem olyan meglepő, mint amilyen mese mai aggyal.

Mélyebbre nézve a sellő pedig valami többé is tud válni. Jelképpé. Először a szerencse, majd a balsors megtestesítője, ami mitikus keretbe foglalja a hétköznapok eseményeit. Hancock gyors meggazdagodása, Angelica szerelembe esése kurtizán létére, ráadásul egy gazdag fiatalemberrel, majd a vetélés, a halálok és őrület. A szereplők fejében is megfordul, hogy mindezért a sellő a felelős. Angelica lesz az, aki visszahúz minket a meséből a realitásba: nem kell mindig többet akarni, nem kell mesébe hinni, legyünk a saját szerencsénk kovácsa!

A történet nem sok eseménnyel jellemezhető, de a korszak egyszerre puritán és buja világát is meg tudja idézni. Nekem kicsit eszembe juttatta a Harlots című sorozatot is, hiszen itt beleshetünk a bordélyok világába, miközben az úri és felső középosztály mindennapjait is megeleveníti az írónő.

Jó érzékkel ábrázolja a szereplőit, akik emberi vágyakkal, gyarlóságokkal vannak tele, és játszmáznak. Annyira, hogy nekem kicsit sok is lett belőlük. Annyira akartam egy szereplőt, akinek nyugodtan lehet szorítani, de mindenki kapott olyan hibát, ami elidegenítette tőlem.

Igényes munka, nagyon jó a korhangulat benne, de nem nőtt a szívemhez.

Gowar: A hableány és mrs. Hancock - Mint történelmi: 80% életre kelt egy letűnt kor, szinte mágikus realizmussal. Hangulatos.

Szubjektíven: 55% nekem hiányzott egy szereplő, akit szerethettem volna. Különös világ.