Szerelmes, középiskolás, természetfeletti lényes, helykeresős.

Midori túl fiatalon árvult meg, és egy idős asszony vette magához, akit a nagyanyjának nevez, noha nem rokonok. Viszont, egy fajba tartoznak. Midori ugyanis nem ember. Ő egy kicune. Olyan ember, aki ugyanolyan otthonosan létezik róka testben is. Most nagy változás előtt áll: el kell költöznie, emberek között élnie, iskolába járnia, hogy eldönthesse, ember vagy róka akar inkább lenni. Midori sejti, azért döntött így a nagyanyja, mert rókaként összebarátkozott egy környékbeli fiúval, akitől így elszakítják. Midori megkezdi az iskolát, be is illeszkedik a cserediákokkal teli iskolába. Asszisztál barátnője, Rei és a cserediák Tristan szerelméhez, belekeveredik a Chantal körüli őrületbe, és mikor megjelenik Akira is, aki most lányként ismerheti meg a rókáját, a szerelem is rátalál. De mindennek ára van – kész megfizetni?

Mielőtt jobban belemegyek a részletekbe, le akarom szögezni, hogy ez az Eszes Rita regény tetszett jobban. Olvastam az erdélyi, tündéres történetét is, de azzal kifejezetten sok ellenérzésem van. Ezt sokkal szórakoztatóbbnak és érdekesebbnek találtam. És azért akarom ezt kihangsúlyozni, mert ennek ellenére most nagyon nekimegyek ennek a regénynek.

Rögtön azzal kezdem, ami a legnagyobb bajom volt. A vége. A történetet belengi a tragédia, olvasod, és szinte érzed a sorok közül, hogy ennek nem lehet jó vége. A lány nem választhat két életet, döntenie kell, fájni fog, és amúgy is úgy alakulnak az események, hogy tragédiát készítsenek elő. Jófajta tragikum van benne, ami érdekessé teszi. ÉS akkor milyen véget kap a regény? Hihetetlenül nagy happy end, mintha átestünk volna egy másik történetbe vagy dimenzióba. Sziruposan édes, nyálas és tökéletes. Egyszerűen nem hittem el, hiteltelen és mindent bántott bennem.

Félre ne értsetek, nem vagyok a happy end ellensége. Szeretem őket. Az életben van elég tragédia, legalább regényben szeretem, ha jól alakulnak a dolgok. De nem minden és nem ennyire! Ez már a ló másik oldala, amikor minden mesésen rózsaszín. Jó, legyen happy end, de az igazi boldogság akkor értékelhető igazán, ha valami veszteség, valami fájdalom is kerül mellé. Mert, ha nem lenne bánat is, hogyan tudnánk értékelni az örömet?

Itt sehogy. Szabályosan azt éreztem, hogy legszívesebben legyilkolnám a szereplőket, annyira boldogok, tökéletesek, annyira jó minden. Annyira nem igazi és annyira más, mint amit a története hangulata előre ígért.

Aztán, ez a történet Japánban játszódik. Miből kellett volna ezt észrevennem? Ha nem lenne a kicune szál, bármelyik világvárosba játszódhatna. Szóval, ilyen téren is keveset kaptam. Vagy, lehet, hogy az anime rajongó és Lian Hearn olvasó hátterem miatt érzem ezt ennyire kevésnek? Minden esetre nem kaptam japán hangulatot a kicune mitológiát leszámítva.

Abba már nem is megyek bele jobban, hogy a szerelmi szállal milyen bajaim vannak. Leginkább az, hogy zsáneres. Olyan eleve elrendelt, hogy a róka után a lány is kell a fiúnak. Hogy a szerelem minden akadályt legyőz – tényleg kellett volna legalább egy csepp tragédia, hogy ne irritáljon ennyire a nagyon-nagyon édes befejezés!

Mondtam, több a bajom, mint amit dicsérni tudok. A karakterábrázolás, főleg a mellékszereplőké, tetszett. Van stílusa a szövegnek. De nekem akkor se esett jól, főleg a vége.

Eszes: Rókatündér - Mint YA: 55% a más mitológia behozása érdekes, de a kamasz szál a megszokott a zsánerben.

Szubjektíven: 40% többet vártam. A vége túl boldog, a kamaszos rész tizenkettő egy tucat.