Kamaszos, világmentős, kiképzős, harcos.

A Páratlanok sikeresen megszöktek a nindzsáktól, mindenki hazatérhetett. De a szívük mélyén mindenki tudja, még Gerald is, hogy az Anakonda nem adja fel, el fognak jönni értük. Gerald azonban nem menekül, vár. Helen emléke segített neki a korábbiakban, és a lány megígérte, hogy visszajön. Mire megérkezik, már menekülniük is kell. A nyomukban az Anakonda, de Curamoto embereiben se képes megbízni. Hans és testvérei egy hajón rejtőzködnek, hozzájuk csatlakoznak. És a fiuk lassan ráébrednek, hogy valakiben meg kell bízniuk. Curamoto még kész arra, hogy kiképezze őket, és most olyan helyzetben is vannak, hogy a saját kéréseik is meghallgatásra találnak. Míg készülnek az Anakondával összecsapni, egy áruló ténykedése is nehezíti a mindennapjaikat.

A gyerekkönyveknek van egy fontos szabálya: jól láthatóan el kell különülnie a jónak és rossznak. Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni, akkor nem férnek el benne árnyalatok. Van a sötét, gonosz és az ellene harcoló fénylő jó. Mert a gyerekek ebből tanulják meg, milyen értékrendet kövessenek, alapozzuk az erkölcsi normáikat.

Frank Márton regénye is betartja ezt a szabályt, ha egy kis árnyalást meg is enged magának. Egyértelmű, kik a jók – Gerald és a barátai – és kik azok, akiket meg kell állítaniuk – az Anakonda szervezetet. Könnyű azonosulni, és a kisebb olvasók is át fogják látni a viszonyokat, még akkor is, ha valaki nem olvasta a Páratlanok első részét. Van annyi mankó a cselekményben, hogy rá lehessen jönni, mi történt korábban. (Ez annak is jól jön, aki olvasta, csak régebben. Felidézi az emlékeket.)

De! A jón, és a rosszakon belül is van egy kis árnyalás. Felveti azt a kérdést, hogy viszonyulsz ahhoz, aki a rossz oldalon áll, de nem magától, hanem kényszer hatására. És nem azt a nézeti erősíti az olvasóban, hogy ne ismerjen árnyalatokat. Gerald karakterén át képes arra nevelni, hogy ismerni kell az indítékokat és annak szellemében ténykedni. Gerald meg akarja menteni a zsaroltakat, akik így majd visszaállhatnak a jó oldalra. Másrészt, a cél szentesíti az eszközt elvet is felülírja. Curamoto ennek szellemében ténykedett, a gyerekek fel is lázadtak ellene. Most engednie kell neki is, amit az utódja már be is lát, és változtat a szervezet működésén. És mindkettő olyan üzenet, amit nem szájbarágósan, de a cselekményből és finoman adagolva megtanít a szerző, és érdemes is megjegyezni. Így ki lett pipálva az is, hogy valamit tanuljon a gyerekolvasó.

Miközben szórakozik. Mert ez is helyén van a kötetben: kalandos, amiben pörögnek az események. Harci jelenetek, kiképzés, menekülés, tervezés, egy nagyon gyerekcipőbe járó szerelmi szál. (Ebből is látszik, hogy nem ifjúsági. Ott ez erőteljesebben jelen lenne.) Vagyis, mindenki megtalálhatja benne a fogára valót.

Mint gyermekregényt, tudtam is értékelni a kötetet. Kicsit még jobban is élveztem, mint az első részt, amitől nagyon mást vártam, mint ami lett. Ami nekem kicsit sok volt, a felvezetés, amíg beindultak az események. Plusz, a szereplők is egyszerűbbek, mint lehetetnének. Mindkettő a célközönség miatt van, értem is, én nőttem ebből már ki.

Még a zárás visszavan, remélem, marad a jó színvonal arra is!

Mint gyerekkönyv: 80% kalandos, szerethető hősökkel, pozitív értékekkel megtömve.

Szubjektíven: 55% kicsit sokalltam a felvezetést, és árnyaltabb karaktereket szeretnék.