Kémkedős, tiltott szerelmes, ármányos.

Már évek teltek el, mióta Dominyika verébként azt a feladatot kapta, hogy szedje ki egy kém nevét az amerikai ügynökből, Nate-ből. Évek teltek el, és a nő felért a kémszakma csúcsára. Putyin szakmailag és személyesen is vonzódik hozzá, a Kreml felső köreiben mozoghat. És már évek teltek el, hogy Dominyika igazából az amerikaiaknak dolgozik, és Nate az egyetlen igaz szerelem az életében, a szakmáért bármit is kelljen tennie mással. A helyzetük azonban egyre reménytelenebb: szakmailag nagyon helytelen a kettejük közti szenvedélyes kapcsolat, Nate sokat gyötrődik is miatta, de képtelenek ellenállni egymásnak. Egy, az oroszoknak dolgozó vakond az amerikai felső vezetés közelébe kerül, és léte veszélyezteti Dominyikát is. Valakinek buknia kell, ki lesz az ügyesebb kém?

A Vörös veréb első részében még volt ötlet ebben az egészben. De az is lehet, hogy csak jobban szeretem a történetek kezdetét, mint a végjátékot. A kiképzés, a szereplők megismerkedése, az első kalandok, az atmoszféra megteremtése. Akkor még megvolt az újdonság varázsa. Most kicsit úgy éreztem, hogy ez már nem az én regényem. Ez egy rutinos kémregény, ami nem az én zsánerem. Annak nagyon jó, de nem tetszik nekem – sokkal jobban érdekeltek a szereplők belső konfliktusai, mint a kémes játszmák.

Pedig a cselekmény már a kémes játszmákról, a politikai titkokról és lavírozásról szól. Hogyan kommunikál egy kettős ügynök? Milyen bonyolult játszmákat kell kidolgozni, hogy úgy tudjon fontos információkat átadni, hogy ne bukjon le? Vannak itt olyan fedett, többlépcsős hadműveletek, hogy aki a klasszikus, kémes regényekre gerjed, most elégedetten nyalhatja meg a szája szélét, regényére talált. Beszervezés, kimentés, vallatás, tényleg, minden, ami a zsánerben csak lehet, itt megvan.

Engem jobban érdekeltek azonban az emberi részek. Dominyika és Nate kapcsolata, egyáltalán az, ahogy mindezzel szembenéznek és próbálnak túlélni. Főleg Nate, talán nem véletlen, hogy ő, mert a szerző is férfi, szemszöge az érdekesebb, aki komoly belső válsággal is küzd. Dominyika erősebb, megingathatatlanabb figura. Nate viszont gyötrődik, és kétségei vannak. Talán a romantikusabb is ő. Érdekes is, hogy a belső vívódásai ellenére hogyan tud mégis jó ügynök lenni – mert hiába a gyötrődés, megteszi, amit kell.

Valahol ez egy reménytelen szerelmi történet is, pedig nagyon szurkoltam a szereplőknek. Nem könnyű. Mert olyan akadályok vannak köztük, amit lehetetlen leküzdeni, ahogy Nate érzi is. Dominyika szinte rezzenéstelenül viseli, ahogy a testét is használnia kell a kémkedésért, Nate meg azért lép be viszonyokba, hogy éket verjen maguk közé, de ez se működik. És attól igazán tragikus ez az egész, hogy ami köztük van, az igazi és erős. A legnagyobb áldozatra is képesek miatta. És még sincs jövőjük, az egész pusztulásra van ítélve. És mivel engem ők jobban érdekeltek, mint a kémkedés, én tragikusan éltem meg, hogy miközben egyik oldalon feljutnak a csúcsra, és tulajdonképpen nyernek, ami emberként és személyként tenné őket boldoggá, ott teljes a bukás és a tragédia.

Ami regényként, cselekményvezetésben nagyon üt, és működik, de nem szerettem.

Ez e helyzet: kémregénynek remek, csak nem szeretem a zsánert. Bocs.

Matthews: A Kreml jelöltje – Mint kémregény: 75% a zsánere elemeiből építkezik, miközben hőseit is árnyalja.

Szubjektíven: 45% karakterek, konfliktusaik jobban érdekeltek, mint a kémszál. Jaj, a vége!