Szerelembe esős, beszélgetős.

Egy húszas évei végén járó fiatalember egy karácsonyi buliban találkozik egy lánnyal. Elég csak annyi, hogy Clara vagyok, és a férfi elveszett. Tetszik neki a nő, és ahogy beszélgetni kezdenek, egyre jobban ráhangolódik. A külseje, a viselkedése, amit lát belőle, mind szerelemre sarkallja. De félénk, bizonytalan a nő küldte jelekben, így nem kezdeményez többet. De másnap újra találkoznak, majd újra. Egyre közelebb kerülnek egymáshoz, nyolc nap minden nap találkoznak. Lesz, amikor mindketten szerelmesnek érzik magukat és mámor tombol bennük, másnap egy csalódáson kell túl lenni. És a nyolcadik napon eldönteni, ez egy téli kaland volt, vagy lehetne belőle sokkal több is.

Andre Aciman egy regénnyel lett nagyon ismert. Szólíts a neveden – bár, ha belegondolok, a film inkább feltette az alapregény íróját a térképre, mint korábban önmagában a regény. Nem is kell meglepődni, hogy az új könyvét már ennek a segítségével igyekeztek bereklámozni.

A Nyolc fehér éjszaka mutat is hasonlóságot az előző kötettel – egyelőre a regényt nem olvastam, csak a filmet láttam, de még így is észrevenni a közös pontokat.

A legnyilvánvalóbb, a szerelem témaköre. Ez a regény is arra épül, hogy milyen szerelmesnek lenni, szerelembe esni. A férfi hős, akinek a nevét nem is ismerjük meg a történetből, első látásra vonzódni kezd a nőhöz. De mikortól lehet ezt szerelemnek nevezni? Clara mely ponton tart ott, hogy viszonozza az érzelmeket?

Nem a cselekménye miatt lehet ezt a könyvet elolvasni. Az nagyon kevés van benne, nekem túl kevés is. Nyolc nap, amikor összefutnak, és beszélgetnek. Igazából ennyi a konkrét esemény, többet nem is tudok kihozni belőle. De amit közben a férfi hős átél… azt képzeljétek el, az is közel 10 oldal, amíg feldolgozza, mi mindent indít el benne Clara köszönése – csak két szó, Clara vagyok, de érzelmi vihar indul belőle.

Az a folyamatos agyalás, hogy vajon mit gondol a másik, a saját szavait és reakcióit többször átrágja magában, majd minden közösen töltött pillanatot hosszan elemez magában és hol fél, hol reménykedik. Szerelembe esős könyv, nagyon. A romantikus nyálregényekben számon szoktam kérni, hogy a vonzalom bennük hogyan lehetne szerelem. Aciman abból, ami ott egy oldal, ha szokott lenni, közel 500 oldalt írt. Erről tényleg el tudom hinni, hogy ilyen szerelembe esni, és a kezdeti vonzalom így alakul valami mélyebbé.

A fentiekből nem nehéz kitalálni, hogy ez abszolút karakterközpontú regény. Elsősorban a férfi az, akit nagyon megismerünk. Ő a narrátor, és minden gondolata, rezdülése ott van a lapokon. Úgy ismerjük meg nagyon mélyen, hogy mindabból, ami egy ismerkedésnél alapnak tűnne, semmit nem tudunk meg. Azt igen, milyen ember. Hogy mivel foglalkozik, hogy néz ki, minden más elem azonban homályban marad.

Clara esetében halmozottan igaz ez a homály: a férfi szemén keresztül az embert látjuk meg, a természetét, és ennyi derül ki róla. Ő nincs úgy az olvasó felé nyitva, mint a férfi.

Kiemelném, hogy Aciman szövege is igényes. Már azt lenne kedvem mondani, hogy szép a regény szövege is.

Csak egy bajom van: a cselekményt szerető kis agyamnak ez bármilyen szép volt, unalmas.

Aciman: Nyolc fehér éjszaka - Mint romantikus: 80% a cselekmény minimális, az érzelem maximális. Igényes szövegezés.

Szubjektíven: 20% nekem egyszerűen kell a cselekmény is! Hiába szép, ha unom.