Fülszöveg: 

Az ​új-zélandi Aucklandben játszódó szerelmi történet főhőse, Ethan Grieg filmrendezést tanul. Beleszeret közeli barátjába, Amber Deering környezetvédelmi aktivistába, aki a szüleivel és a testvérével egy ideálisnak tűnő lovasfarmon él. Amber nagyon kedveli Ethant, de az ő választása a dúsgazdag özvegy Stuart Reedsre, a jóképű, művelt brit befektetőre esik, aki jóval idősebb nála. Stuart, a koreai háborút megjárt veterán mentálisan felkészült arra a hosszú és alattomos háborúra, amely fiatal ellenfelével Amber szívéért folyik. Egy nap azonban olyan titkok kerülnek napvilágra, amelyekből kiderül: semmi sem az, aminek látszik, és valamennyien olyan tettekre kényszerülnek, amilyenekre senki nem számított.

Szerintem: 

Már hivatalos, Leunens kötetei nem valók nekem. A Jojo Rabbit filmet szerettem, a regényre viszont rá se ismertem és tipikus példának tartom arra, mikor jó, ha egy rendező/író belenyúlnak egy megfilmesített regény világába. Most meg itt az Amber nyomában, amit

nagyon nem szerettem.

Még csak azt sem értettem, miről akar ez szólni. Nem éppen szerelmes történet, nem is dráma, nem is korrajz. Megszállottság bemutatása? Ha egyetlen mondatba össze kellene fognom a lényeget, valószínűleg ez lenne nekem a választásom. Egy férfi megmagyarázhatatlanul és rendíthetetlenül szeret egy nőt.

Aztán, ha a cselekményt is hozzáteszem, már jönnek a bajok. Az csak egy dolog, hogy nem értem, mi váltja ki Ethan vonzódását ilyen mértékben Amber felé. Az meg egy másik, hogy mennyire átlátszó húzások vannak benne a végére, ami a szereplőknek nem esik le, és csak rossz helyzetek követik majd egymást. Annyira nyilvánvaló, amikor Amber teherbe esik, Ethan meg észre sem veszi, simán beveszi az ’anyám terhes lett és mellette kell maradnom’ történetet, majd hagyja Ambert eltávolodni magától. Boldogtalan és nyomorult itt mindenki, egy ellenszenves történetben.

Ha vannak utálatos szerelmi háromszögek, itt kapunk egy ilyet. Ethan és Amber között kezdettől megvan a vonzalom, de Amber inkább választ egy férfit, aki a nagyapja lehetne, mint a belé végzetesen szerelmes fiatalt. Aztán, amikor a kor Stuart leépítését hozza, akkor fogadja el Ethan közeledését. Értem is, nem is, tragikus és bohózat egyszerre az egész. A szereplők gyakran önmaguk legnagyobb ellenségei – ha Amber pl. még egy kicsit hű tud maradni a haldokló férjéhez, akkor utána lehetne happy end a másikkal. De pont azért kell a másik, mert a halál mellé kell ellensúlynak a szerelem és az élet.

Nem szerettem meg a szereplőit sem. Ethan esetében nem értem azt a nagy imádatot, ami majd még abszurdabb helyzetekbe is belesodorja. Itt eljutunk oda, hogy a szerelme haldokló anyját veszi feleségül, hogy majd maga nevelhesse a saját lányát. Amber kényszerpályája jobban meg van rajzolva, de attól még nem lesz szerethetőbb a saját vesztébe rohanó nő. Stuart hozza viszonylag szépen az idős férfit, aki elegánsan le tudja kezelni fiatalabb vetélytársát. Szerintem ő nyer, mert Amber végig az ő felesége marad, és a saját, akár boldog családjáról is lemond, hogy a neve mellé ne tapadjon szégyenfolt.

Oldalszámra nem hosszú, mégis annak éreztem. Kevés cselekmény, sok gyötrődés, ellenszenves történet. Ezzel most szenvedtem.

Idézet: 

Az idő mindig annyi, amennyit kihozol belőle.

Bárcsak hagynád a szemednek, hogy lássa, ami ott van az orrod előtt! Azt hívják valóságnak.