Harcos, mágikus, lázadós, mesei.
Amani felépül a csatában szerzett sérüléseiből, de nagyon bántja, hogy szerelme küldetésre ment, míg ő az életéért küzdött. Így meggyógyulva még nagyobb erővel veti bele magát a harcba, hogy a szultán legyőzésével a Lázadó Herceg ülhessen a trónra. Nyerésre állnak, a szultánnak már a külső hatalmakkal kell alkudni, hogy képes legyen ellenállni lázadó fia és dzsinnjei erejének. Ám Amani, aki Kékszemű Banditaként már maga is mesei alakká kezd válni, csapdába esik. A szultán megfosztja a mágiájától, és arra kényszeríti, hogy dzsinn apja 
megidézésével olyan erőt szabadítson a világra, mely ellen se embernek, se dzsinn leszármazottnak nincs ereje küzdeni. Míg Amani a szökésen dolgozik, és új szövetségeket köt, Jin is hazatér, hogy megmenthesse a lányt, aki mindent jelent a számára.
Az első kötetért nem igazán voltam oda. Nálam abba a fiókba került, amiben látok lehetőséget, de még nem az igazi. De érzem a fejlődést, és azt kell mondanom, ezt a részt már egészen szerettem is.
Köszönhető ez annak is, hogy egy olyan elemmel játszik el, amit mindig is nagyon érdekesnek találtam. Hogy válnak a történetek legendákká, mesékké? Itt duplán megjátssza ezt a szerző, hiszen elmeséli a szereplők köré szőtt meséket, és azt is, hogyan jöttek ezek létre, illetve hogyan próbálják őket alakítani. Új nézőpontot tud azzal behozni, hogy egy kevésbé központba cselekvő szereplő meséje egész más perspektívából mutatja meg a történéseket. Amani, a dzsinn származású lány, akinek a meséje a Kékszemű Banditáról szól. Ahmed, aki fel akarja szabadítani a hazáját és egy jobb világot elhozni, a Lázadó Herceg. És lehetne még tovább is sorolni.
Külön tetszett az, hogy a történet végére Amani felismeri, mennyit számít, hogy milyen mesét szőnek köréjük, ennek milyen hatalma van. Már nem annyi a dolguk, hogy a trilógia zárásában legyőzzék a szultánt, hanem olyan mesét szőjenek, amely túléli őket, és elhozza a győzelmet. Mert a jó sztori már fél győzelem.
A cselekmény ugyan elvezet a nagy összecsapáshoz, a harmadik részhez, de megvan a maga kalandos, önálló cselekménye. Izgalmas, vannak benne fordulatok, és a világot is építi. Kicsit többet megtudunk a dzsinnekről, a mágiáról, a szultán családjáról. Vannak benne csaták, ármánykodás, árulások.
Talán azért is tetszett nekem ez a rész jobban, mert egyrészt Amani egy cselekvő hősnő. Ő nem panaszkodik és nyavalyog, ő cselekszik. Ha fogságba esik? Már szervezi is a szökését. Jin elment küldetésbe? Nem hal bele a szerelmi bánatba, hanem leköti magát, hogy újra együtt lehessenek. Példaképpel felér, ahogy mindig küzd, soha nem adja fel, és ha néha vannak is rosszabb percei, mindig talpra áll és megy előre, tovább.
Másrészt, YA regény, van benne szerelmi szál is, de messze nem ez a vezető szála. Jin és Amani már pár lettek az előző részben, most nincsenek köztük mű konfliktusok, hanem szeretik egymást és együtt küzdenek. Sokkal szimpatikusabb ez nekem, mint amikor mindenféle erőltetett okból más történetekben újra viharzani kezd a kapcsolat.
Várom is a zárást, remélem, az se fog csalódást okozni!
Hamilton: A szultán foglya – Mint fantasy YA: 70% kalandos, jó mitológiai háttérrel, magukhoz hű szereplőkkel.
Szubjektíven: 75% nagyon tetszett az a vonal, ahogy a valóság mesévé alakul. Eseménydús is.
