Háborús, gyerekes, barátságos, vidéki.

Egy fiatal angol, Vincent egy gyerekkori emléket követve Franciaországba megy. A családjának volt egy festménye, rajta hajókról, azt a helyet akarta élőben is megnézni. Ám súlyosan megbetegszik, és egy különös páros gondozásában találja magát. Lorenzo nagydarab, szótlan férfi, aki hatalmas szeretettel óvja a szigete állatvilágát. Kezia, a fogadott nővére segít neki a családi örökséget, a farmot életben tartani. A betegsége alatt Kezia a történetükkel szórakoztatja a fiatalembert: hogyan lett a sérült, de aranyszívű kis Lorenzo a legjobb barátja a kiközösített cigánylánynak. Hogyan rejtegette a lányt a család, amikor a II. világháború idején a németek begyűjtötték és táborba vitték a romákat. Hogyan látta meg Lorenzo a jót egy német tisztben, aki a helyi madarakat, és Keziát is segített életben tartani.

Nem egyszerű kérdés, hogy a kisebb gyerekeket hogyan lehet érdemben olyan dolgokról tanítani, mint a háborúk, a halál, vagy éppen a rasszizmus. Mivel nagy könyvbarát vagyok, talán nem meglepő, hogy szerintem erre az irodalom az egyik legalkalmasabb módszer. Épülnek erre oktatási technikák, de rendre születnek olyan gyerekkönyvek, melyek az élet nagy kérdéseire igyekeznek felkészíteni a gyerekeket.

Michael Murporgo ma is aktív gyerekkönyv és ifjúsági regényszerző, akitől nálunk elsősorban azok a történetek elérhetőek, melyekben az első vagy második világháború traumáját dolgozza fel, gyerekeknek is érthető módon. A legsikeresebb regénye, a Peaceful közlegény a mai napig összetöri a szívem. De a legismertebb talán a Hadak útján, mely egy ló szemszögéből követi az első világháborút végig, és a belőle készült filmet maga Steven Spielberg rendezte meg. Most pedig itt a Flamingó fiú.

A regény hitelességét egy ősrégi irodalmi trükk adja: mintha az elbeszélő elmondaná azt a történetet, amit a cselekmény résztvevői személyesen mondtak el neki. Mintha a valóság krónikája lenne. Így, bár fiktív a regény, könnyebben adunk neki hitelt, kortól függetlenül.

A cselekmény lassan halad, és az elbeszélésben is van egy trükk. Van egy mondanivalója, egy üzenete, amit nem rág a szánkba, elrejti a sorok közé, de csak annyira, hogy ki lehessen érezni belőle. Miközben arról olvasunk, hogyan játszanak a gyerekek a szigeten, Lorenzo hogyan védelmezi a flamingókat, a gyerekek világa mögött megbújik a szörnyű valóság. Ahol az embereket internáló táborokba zárják, ahol a lány nem érti, miért kell egy házba bujkálnia, és hova lettek a szülei. A gyerek szemén át tárulnak fel az események, így a valóság legbrutálisabb részei rejtve maradnak. De megtanuljuk azt, hogy milyen érték az igazi barátság. Hogy az ember nem feltétlenül jelent egyet az egyenruhájával: szép példa, ahogy a német tizedes a maga szerény eszközeivel segíteni próbál, és életeket ment emberségből, miközben itt németként azonosítják az egyenruhájával. Pedig nem ugyanaz a kettő!

Még abban is van üzenet, hogy a sérült emberek is lehetnek értékes személyek. Lorenzo mentálisan sérült, nem tud rendesen beszélni, a mozgáskoordinációja is hibás. De jó lélek, ártatlan és tele van szeretettel. Másként, de teljes ember ő is, akivel több a világ.

Empátiára nevel Morpurgo, és az üzenete él a kortól függetlenül. Bár tény, hogy a II. világháború a háttér, de bármely más korba és háborúba is működne ez a történet.

Morpurgo: Flamingó fiú - Mint gyerekkönyv: 80% háborúról, barátságról mesél kicsiknek is. Érzelmes, érthető, stílusos.

Szubjektíven: 60% végig vártam a nagy csavart, de nem jött. A sztori viszont megható.