Kamaszos, képességes, világmentős.

Suzume, a barátainak Zu már alig várja, hogy belevethesse magát a képességgel rendelkező fiatalok életének jobbításába. Gyerekként ő is azok között volt, akiket Liam és Ruby mentettek meg. De elköszönt tőlük, jelentkezett, részt vett az állami képzésben, hogy aztán a politikai hatalommal együttműködve kereshesse a jó megoldást. Hisz abban, hogy akkor lesz a gyerekek sorsa jobb, ha a kormánnyal együtt találnak ki valamit. Ám valaki fenyegetni kezdi, és az eskütétele napján rá is támad. Zu, aki az elektromosságot uralja, villámmal sújtja agyon a férfit, amiért tiltólistára kerül. Menekülnie kell, amiben két különös kamaszra számíthat csak. Roman és Priyanka magukkal viszik, és miközben Ruby felé tartanak, a lány előtt egy borzalmas összeesküvés képe bomlik ki. Nem lett jobb a pszi-gyerekek élete, továbbra is kihasználják őket, csak jobban rejtik. Itt az idő, hogy ő is felvegye a kesztyűt!

Ez a sorozat jókor és jó időben született meg. Amikor az Éhezők viadala miatt úgy jelentek meg a YA disztópiák sorban, hogy lehetetlenség volt mindet követni. A Sötét elmék lett akkora siker, hogy az egész trilógia kijöhessen, még magyarul is. Majd filmet is forgattak belőle, igaz, a divathullám után – kit lep meg, hogy nem is lett sikeres? De annyi történt a film miatt, hogy Bracken újra előszedte ezt a világot.

Így jöhetett egy új hős, pár évvel a korábban történtek után, akinek megint fel kell fedeznie a saját erejét, és meg kell mentenie mindenkit. Vagyis, egy újabb, tipikus YA disztópia, ami nem csak a sikeres sztorikat másolja, de az írónő saját sorozatát is leutánozza.

Nézzük csak a világot! Látszólag van fejlődés, a kormány igyekszik helyet és jogokat találni a pszi-gyerekeknek, akiket már nem zárnak internáló táborokba. De azért megtalálják a módját, hogy számon és rendben tartsák őket. Van egy hősnő, aki hinni akar ebben a rendszerben, megint. És bajba kerül, megint. A lázadó elemek mentik ki, megint. Míg velük menekül, nemcsak a saját erejét fedezi fel, de az egyik társába bele is szeret és viszont – ugyancsak, megint. Ha csak a cselekményt magát nézem, akkor ugyanazok az elemek ismétlődnek, mint az anyasorozatban. Nem is tudott lekötni, én konkrétan untam az egészet.

A világát annyival képes csak bővíteni, hogy kitalál egy nem is annyira titkos szervezetet, ami kísérleteket folytat, kihasználja a gyerekeket és gonosz. Vagyis, meg kell dönteni. Ez lesz Zu és Roman feladata.

Az eseményeket ugyan pörgeti, de nekem hiányzott mögüle az érzelmi oldal. Azért nem vagyok oda, amikor a hősnő hosszú oldalakon keresztül nyavalyog, de itt meg ennek az ellentéte valósul meg. Tudjátok, honnan derül ki, hogy Roman és Zu egymásba szerettek? Hogy egyik este együtt kísérleteznek a villámokkal, aztán spontán csókolózni kezdenek. Semmi előzmény, csak úgy. De Zu lelki fejlődése, ahogy felismeri a rendszer hibáit, ahogy harcossá érik, ugyanilyen. Egyik pillanatról a másikra, ívek nélkül. Nem tetszett így!

Az se, ahogy visszaerőszakolja az előző trilógia hőseit. Értem én, valahogy a korábbi olvasókat is be kell csábítani, de ez így nagyon béna. Eltűntek, meg kell őket menteni. Bracken olvashatna Árnyvadászokat, ott sokkal jobb megoldások vannak erre.

Nekem csalódás volt, és csak remélni merem, nem lesz újabb trilógia ebből. Nem kell.

Bracken: Sötét örökség – Mint fantasy YA: 40% új szereplők, de ugyanazok a konfliktusok. Érzelmileg is kevés.

Szubjektíven: 20% szerintem nagyon ismétli magát, a főszereplőt se szerettem meg.