Börtönös, rossz döntéses, kényszerpályás.

Romy jól tudja, többé már nem láthatja a fiát. Ahogy évek óta nem láthatja. Mert volt egy férfi, aki követte és figyelte. Aki elől elköltözött, de a férfi visszatért. És Romy megragadott egy csavarkulcsot, lecsapott. Többször is. Ő kétszeres életfogytig letöltendőt kapott érte, a bíróságot nem érdekelte, hogy az egzotikus vetkőző lány veszélyben érezte magát. Ők azt látták, hogy ő egy szexmunkás, aki drogozik is. Szerintük a fiának jobb lesz nélküle. A börtönben is kialakul egy közösség, íratlan szabályokkal. Soha nem kérdezheted meg, a másik miért került ide. Ám van egy oktató itt, aki sajnálja őket, aki tesz nekik egy-egy szívességet. Romy tőle reméli, hogy megtudja, hogy van a fia, kihez került.

Rachel Kushner a kortárs amerikai irodalom feltörekvő csillaga, akinek eddig három regénye jelent meg. Kapott már egy tucat díjat, és nagyon jó kritikái vannak. Nálunk a Mars Klub az első megjelenő regénye, ami szintén büszkélkedhet jó pár díjjal és jelöléssel.

De miről is szól ez a regény? Bevallom, én abban reménykedtem, hogy valami thriller alapra lesz felhúzva a történet. Vagy olyasmi lesz, mint az Orange is the new black. De ez más. Sokkal inkább kortárs dráma, mint szórakoztató irodalom.

Mozaikszerűen áll össze a történet, több elbeszélőt és idősíkot kever össze a szerző. Van olyan, hogy egy-egy elbeszélő váltás miatt még a jelen időpontjait is keveri – olvashatjuk az eseményeket az egyik szereplő szemszögéből, majd valamikor ugyanaz az epizód valaki másnak a nézőpontjából is megjelenik.

Szeretem, ha egy regénynek van cselekménye, ha klasszikus értelemben regényszerű. Így ezzel az össze-vissza, nehezen összeálló történettel voltak is gondjaim. Csak epizódokat villant fel, és nagyon nehezen lehetne összehozni, mi történik ebben a történetben. Mert igazából nem sok. A nők próbálják túlélni a börtönt, barátságokat kötnek és emlékeznek. Van, aki tervez, aki még tud álmodni, másoknak már ez sincs meg.

Ebben a regényben nem az a lényeg, hogy mi történik. Hanem a rendszer, ami ilyen sorsba kényszeríti a nőket. Ok, bűnöztek, büntetést érdemelnek. De a rendszer tényleg mindent figyelembe vett? Jogos, amit művelnek velük? Hogy egy anya azt sem tudhatja, mi történt a gyermekével? Nem vádirat a regény, azt azért nem mondom. De felhívja a figyelmet arra, hogy a rendszernek vannak hibái.

Igaz, megoldások nincsenek benne. Ez nem egy utópia, vagy disztópia. Egy korrajz, ami szembesít a helyzettel, egy börtönkrónika.

A szereplőit igyekszik mélyen és sok oldalról ábrázolni. A bevett technikája, hogy a szereplőt bemutatja belülről a gondolataival, tetteivel, emlékeivel. Aztán megmutatja azt is, hogy a körötte élők milyennek látják őt. Mi meg a kettőből megalkotjuk a saját nézőpontunk róla.

Realista, hiteles történet. Azt értem, miért szereti a kritika. De azt is pontosan értem, nekem miért nem tetszik. Mert nem szórakoztat. Ez csak nyom lefelé, és nekem nagyon hiányzik egy klasszikus eseménysor benne. Feminista szemmel meg nem akarom olvasni. Mert nem tudom azt mondani, hogy a női börtönök rosszabbak. Szerintem egy férfi börtön is pocsék hely.

Ez nagyon nem az én világom, a kortárs szépirodalom kedvelőinek inkább bejönne.

Kushner: A Mars Klub - Mint kortárs: 75% társadalmi problémafelvetés, több idősík használata, összetett jellemek.

Szubjektíven: 30% a cselekményközpontú sztorikat jobban szeretem, ezzel szenvedtem.