Varázslatot visszahozó, lázadós, harcos.

Orisa földjén egykor virágzott a mágia. Sötét bőrű, fehér hajú művelői hatalommal bírtak, és belőlük lettek az első uralkodók is. De ahogy a mágiát önkényesen, magukért kezdték használni, lassan elvesztek a képességek. Olyannyira, hogy akikben maradt varázs, gyűlölet tárgyai lettek. 12 éve a király parancsba adta, hogy minden mágussal végezni kell. Generációkat irtottak ki, csak néhány gyermek maradhatott életben, akik már nem fértek az erejükhöz. Ilyen lány Zelie is, aki a mindennapi megélhetésért küzd. Ám egy nap a piacon rejtélyes lány kéri a segítségét. Amari a király lánya, aki megszökött a tekerccsel, mellyel van remény a mágia visszahozására. A két lány és Zelie bátyja nagy kalandra indulnak, ereklyéket kutatnak és készülnek a szertartásra. Ám Inan herceg a nyomukban van, aki már szinte mindent feláldozott, hogy apja hű fia legyen. Talán a húgát is fel kell?

Tomi Adeyemi sikeresen egy új hangot hoz a YA fantasy világba. A leggyakrabban a nyugati civilizáció misztikus lényei szerepelnek: vámpírok, tündérek, farkasemberek, angyalok, boszorkányok, istenek gyermekei. De a kenyai-amerikai írónő a régi Afrika szellemeit idézi fel, amivel nem nagyon találkozhattunk még regényben.

Bár egy fantasy helyszínt használ: Orisa földjét, nem nehéz egy afrikai országot beleképzelni, ahol törzsek vannak, és minden fölött egy király. Ahogy élnek, a falvak, a királyi udvar, a ruháik, mind azt a lépet idézték fel bennem, ahogy egy Fekete Afrika szívében levő, régebbi korszakbeli országot elképzelek.

Tetszett, ahogy a mese és a valós elemek keveredtek benne. Mert eddig arról írtam, mennyire autentikusnak éreztem az afrikai környezetet, miközben ez egy fantasy regény is. Mágusokkal, varázslattal, áldozatokkal. De mindezeket olyan finoman és arányosan keveri össze, hogy szinte könnyebben olvastam ősi mítosznak, mint fantasynak.

Adeyemi nagyon jó atmoszférateremtésben, és van is hangulata a könyvének. Kicsit más, mint amit megszoktunk, de ez kifejezetten előnyére válik.

A cselekmény is pörög, folyamatosan adagolja a kalandokat és a történéseket a szerző. Ezt feldobja azzal is, hogy nem egy elbeszélője van, hanem Zelie, Inan és Amari osztoznak a fejezeteken. Talán Zelie a leginkább kiemelt, de ez nem megy a másik kettő hanyagolására. Olyannyira, hogy szerintem Inan herceg a regény legizgalmasabb karaktere. Hozzá képest a két lánynak egyszerű a sorsa: tudják, mi a helyes és mennek érte előre. Erősek, jók, ők a hősök. Inan viszont küzd magával, a neveltetésével, tulajdonképpen az egész srác egy nagy önellentmondás és zavaros massza. Meg akar felelni az apjának, elhiszi, hogy az apja módszerével kell megmentenie a világukat. De aztán elkezdi megkérdőjelezni mindazt, amit tanult. Zavar van a fejében, válaszokat keres, de nehéz változni. Mert ő már rengeteg áldozatot hozott, és ha most vált, mindazok értelmüket vesztik. Ugye, hogy ő sokkal izgalmasabb, mint a példaszerű hősnők?

Ha valamibe bele akarok kötni, az a szerelmi szál lesz. Abban nincs semmi új vagy érdekes, mondhatom, YA tipikus.

Jó regénynek tartom, talán látszik is a fenti sorokból, de igazán nem szerettem. Passz.

Adeyemi: Vér és csont gyermekei - Mint YA fantasy: 70% nagyon erős a stílusa, a világa, a karakterei mélyek és tragikusak.

Szubjektíven: 55% a hangja megfogott, jó a sztori is, és valamiért mégse fogott meg.