Kamaszos, nyomozós, halálos, titkos.

Az 1960-as évek, amikor a gyerekek sokkal szabadabban mozoghattak még. Felpattantak a kerékpárjukra, és nyáron övék volt a világ. A jó barátok is ezt tervezik a nyáron, 11-12 évesen. Ám nem várt veszedelem csap le rájuk és a városukra: az egyik kis társuk eltűnik, majd élőholtan látják újra, amit nem tudnak kinek elmondani. Egyes felnőttek furán viselkednek, mások visszajönnek a halálból, és gonoszak. A fiúk megfogadják, kiderítik, mi folyik itt. Az eszes Duane felfedezi a Borgia harang legendáját, és a fiuk lassan képesek szembeszállni az ellenük törő erőkkel. Egyre több múltbeli esemény nyer értelmet, és egyre többet tudnak. Szentelt vízzel, tűzzel, egy tervvel készülnek a nagy összecsapásra, miközben a lények sem tétlenkednek.

A horror zsánerén belül is külön kasztot képvisel, amikor gyerekek kerülnek életveszélybe, olyakor természetfeletti, máskor egyéb veszedelem miatt. Mivel itt a természetfeletti az ellenfél, nekem hamar be is ugrott Stephen King klasszikusa. Az. Nagyon nem akartam, de egyfolytában ezzel hasonlítgattam össze Simmons kötetét.

A cselekményben nem is kevés a hasonlóság. Mindkettőben van egy eltűnt kisgyerek, amit majd egyre több furcsaság követ. Mindkettőben egy csapat gyerek fog össze, és menti meg a várost a szörnyűségektől, miközben a felnőttek tehetetlenek és érthetetlenek. Bár a tényleges cselekményben nem hasonlítanak, más jellegű a gonosz és a segítői, máshogy harcolnak ellene, de akkor is, az esszenciája nagyon hasonló.

A történet végig pörög, és nagyon sok szálon fut. A baráti társaság minden tagja megkapja a maga fejezetét és kalandját, ha egyik-másik jobban ki is emelkedik a többi közül. A számomra egyik legérdekesebb Duane szála volt, akiben Artemis Fowl elődjét fedeztem fel. Ő még gyerek annyira, hogy higgyen a természetfelettiben. És van olyan okos, hogy le is tudja nyomozni. Éppen csak küllemükben nem egyeznek meg – Duane kövér, akinek egyértelműen az agya az erőssége. De emlékezetes az is, ahogy Mike a nagyanyja egykori udvarlóját nyomozza le, vagy Jim Harlen, aki merészen falra mászik, aztán a kukában köt ki.

Erről most rájöttem arra is, hogy egy kis fekete humor is megcsillan a lapokon. Ugyan alapvetően inkább a feszültséget és az ijesztő elemeket adagolja a szerző, de mivel kiskamasz fiú hősei vannak, néha egy-egy könnyedebb pillanatot is kapnak. Pl. amikor Jim azon viccelődik, hogy mivel a zuhanásban elvesztette az emlékeit, még akár az is lehet, hogy nem esett, hanem a barátai ütötték le egy lapáttal, aztán dobták ki a kukába.

Kicsit vacillálok is, hogy ez horror vagy inkább thriller. A vége már inkább horror, az eleje inkább thriller. Ott még nem látjuk a szörnyűségeket, csak érezzük, hogy valami nem stimmel. De aztán egyre több minden kiderül, egyre több rémség bukkan fel.

A srácok kapnak annyira egyedi karaktert, hogy külön és csapatban is működjenek. Mondjuk, nekem jobban tetszett, amikor közösen gondolkoztak és találtak megoldást, de egyénileg is haladtak. Nem túl bonyolult jellem egyik sem, de sokfélék és hitelesek.

Tanulságot nagyon nem lehet ebből a kötetből leszűrni. Simmons stílusosan szórakoztat és ijesztget kicsit, újabb emlékezetes nyomozó gyerekcsapatot találva ki.

Simmons: Dermesztő nyár - Mint thriller: 80% horror és ifjúsági elemekkel kevert, hangulatos, szórakoztató regény.

Szubjektíven: 70% tetszett, de folyton King és „Az” jutott róla eszembe. Atmoszféra pipa.