Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Waltner: Tukorfalat

2019. március 03. - BBerni86

Kutyás, állatmentős, barátságos.

Tuki élete nem indult könnyen. Egy mocskos pajtában született, tenyésztésre tartott szülőktől. Mint oly sok tukorfalat.jpghasonbőrű társának, neki is lett egy fajra jellemző betegsége, a két hátsó lába volt befordult. A gazdájáék nem is próbáltak segíteni rajta, kidobták az utcára. Állatvédők fogták be, és vitték be a spániel mentőkhöz. Akik nem sajnálták az időt és a pénzt, gondozták a kiskutyát, és a műtéteket is elvégeztették, hogy ép kutya lehessen belőle. Közben házi gondozót kapott, a hatalmas állatbarát Manyus személyében. Ő csinálta végig vele a műtéteket, és annyira a szívéhez nőtt az állat, hogy megtartotta harmadik kutyának. Tuki közben celeb eb lett, a blogjának köszönhetően. Ahonnan rendszeresen tudósít a mindennapjairól, állat- és embertársairól, humorral és sok szeretettel.

Az állatmeséknek régi hagyományai vannak. Ha belegondolunk, már az ókorban is léteztek, és mai napig megvannak. Csak, halad a kor, így új módon mesélnek. Már nem csalimesék és műmesék szereplői, bár azért akad néha egy-egy ilyen is, korunkban az állatos blogok és ott megjelenő valós alapú sztorik, melyek kelendőek.

Szavazhatnánk, hogy melyik az ország legismertebb és legszeretettebb blog állata. Én kutyás vagyok, úgyhogy Demény, akit ismerek és olvasok, de van cicás unokatesóm, aki Erzsit követi. És most ráakadtunk Tukira is, aki a spánielesek nagy kedvence. Most már róla is olvashatunk könyves formában is.

Ami számomra azonnal feltűnt, a személyiségek elkülönítése még hangban is. Manyus, vagyis Waltner Magdi saját bejegyzéseket is ír, ha könyvbe nézem, fejezeteket. Ezekben egy kicsit aggódó, hatalmas szívű, de komolyabb nő hangja szólal meg. Viszont, ott vannak a Tuki bejegyzések. Melyeket szintén Waltner ír, csak Tuki nevében. Ezek sokkal vidámabb, humorosabb, állatosabb részek. Ha nem nézed meg, ki a szerző, Tuki vagy Manyus, akkor is érezni fogod a különbséget, és ez nálam piros pontot ér. (Ha Tuki nekem olykor sok is.)

A történetei mindennapiak, de annyira tele vannak szívvel és humorral, hogy mégse mindennapiak. Sikerül megragadniuk valami olyan pluszt az életben, ami sokakban egyszerűen elhal. Ahol egy nehéz helyzetben sem a bajt és a plusz munkát, hanem a lehetőséget látják. Ahol örülnek minden kis apróságnak. Ahol nevetnek, jól érzik magukat, ahol szeretik egymást. Ez az, amire szerintem szomjaznak az emberek. És amiért ezeket az állatos blogokat olvassák. Egy szerethetőbb világ és életmód rajza ez.

Tuki történetei kedvesek, helyesek, de sok mögött nagyon komoly tartalom van. Vegyük csak BélaÚr meséjét! Aki Tuki agyára ment, akit el kellett távolítani a falkából. És jönnek az olyan vicces részek, hogy akarta a szomszéd, macskagyűlölő kutyához áterőszakolni. De ott van mögötte a történet, hogy egy kismacskát hogy hagytak a piacon, vigye, akinek kell! Az emberek annyira felelőtlenek tudnak lenni az állataikkal!

És a szeretettel teli sztorik nevelgetik is az olvasókat. Mit jelent gazdinak lenni, milyen örömöket ad egy állat, de mit kell ehhez biztosítani és megtenni érte.

Olvastatja a nyelvi humora is, Vavyan Fable szintű nyelvújítás van itt, kérem. A személyes kedvencem a makka, nagyanyám macsekjait le is fogom makkázni, ha a közelembe kerülnek.

 

Waltner: Tukorfalat - Mint humoros: 90% tele állatszeretettel, komikus helyzetekkel, karakteres állatokkal.

Szubjektíven: 70% tetszett, ahogy hangot ad az állatoknak, de néha nekem sok volt.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr5014656159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása