Fülszöveg: 

Mi ​érdekes történhet egy tízemeletes panelház elöregedő lakóközösségében? Az biztos, hogy a pécsi Szaggató közben nem az unalom tartja össze a falakat. Nem elég, hogy hirtelen meghal a közös képviselő, még az is kiderül, hogy halála előtt valamiért meglovasította a társasház liftfelújításra gyűjtögetett millióit. Egy közösen átmulatott este alkalmával a lakók egy csoportja kitalálja, hogyan tehetnének szert némi bevételre: táncos rendezvényeket, könyv és- filmklubot szerveznek a házba időseknek, később pedig a tilosban járást megkoronázva illegális borteraszt is nyitnak a tízemeletes tetején. És amíg több generáció kisebb-nagyobb bökkenőkkel próbálja közös erővel kompenzálni a társasházi kassza hiányát, addig egészen különös sorsok bújnak elő az ajtók mögül. A lépcsőházban csak úgy röpködnek a rigolyák, a bulikon ropognak a csigolyák, az akciódús történetben szereplő kotnyeles nagymamák konyhájában pedig a ház szinte összes titka terítékre kerül. Irénke és Gizi néni például sajátos nyomozási módszerével igyekszik kiteregetni az elhunyt közös képviselő szennyesét, a pár éve megözvegyült Szűcs úr végre kísérletet tesz szomszédasszonya szívének elnyerésére, néhányan pedig a még nem túl kései szerelem keresésére indulnak.

Vajon sikerül rálelniük hőseinknek az elveszett milliókra, vagy akár még többre is?

Szerintem: 

Ez a regény számomra egy hangulatot, egy életérzést ragadott meg. Nem is annyira a történet volt benne a lényeg, hanem

a közösség. Nagyon halvány emlékeim vannak arról a sorozatról, de valami ilyesminek képzelném el a Szomszédokat.

De, akkor érthetőbben. A Panel Boogie egy panelház története. Tele sok és változatos lakóval, akik egy közösséget alkotnak. A bonyodalom rögtön az elején jön: Jenő, a közös képviselő és pénzügyi megbízott meghal. Majd kiderül, hogy hűtlenül kezelte a közös vagyont. A liftre szánt milliókat (30-on felül) eltüntette és nincs nyomuk sem. Az egyik lakónak van rendőr rokona, Zoltán nyomozó, aki elvben az ügyön dolgozni jön ide, de aztán hamar a szép egyedülálló anyának, Anikónak kezdi csapni a szelet. Így a nagyi különítmény ered a pénz nyomába. Közben elkezdik a közös szervezésű bulikat is rendezni, amiből a cím jött.

Vagyis, van konkrét cselekmény is, de inkább életképek gyűjteménye, hogy milyen a panelben az élet. Egy olyan verzióban, ahol az emberek összejárnak, törődnek egymással és még közös programok is vannak. Ettől nosztalgikus – én ugyan családi házban laktam mindig is, de panelben lakó rokonom van, és magam is azt tapasztaltam onnan, hogy ma már ez egészen másképpen van. Ők lakóközösség és nem baráti kör. Itt viszont megvan ez a Barátok közt – hangulat is.

Van egy kis cselekmény is, de a hangulat a lényeg. Kellemes, baráti az egész. Van olyan hangulat, amikor ez kifejezetten jól tudott volna esni nekem is, de most nem nagyon tudtam ráhangolódni. Pláne, hogy nem minden szál tetszett. Nekem pl. feleslegesen sok volt, ahogy Anikó és Zoltán kapcsolatát fejlesztette a szerző. Néha komolyan morogtam is. Van egy rész, amikor Zoltán kiviszi Anikót a temetőbe. Akkor mondja el, hogy volt egy kislánya is. Súlyos fogyatékkal, mindig tudta, hogy nem sokáig fog élni. 3 évesen el is ment. Majd megjegyzi, hogy ez sok férfit elijeszt. Zoltán nem így reagál. Én meg azon filozofáltam, hogy egy halott gyerek miért lenne ijesztő? Mert esetleg van a nőnek egy fájó része? Passz. Nekem férfiijesztőbbnek tűnik az a tény, hogy a nővel együtt jár a még élő két gyerek, akik tényleges törődést és figyelmet igényelnek. Vagy ijesztőbb lenne a még élő fogyatékos gyerek. De ok, ezt elengedem. Érzelmileg máshogy vagyok bekötve.

A szereplők kellemesek, szerethetők. Az egyetlen, akire ferde szemmel lehetne nézni az a Jenő, akit már eleve halottként ismerünk meg. Nincs negatív szereplő, nincs igazán konfliktus sem. Újfent – néha jól esik ilyen pozitív történet, most nem olyan volt a hangulatom. Ki voltam éhezve egy kis feszültségre, de nem kaptam.

Van a történetben némi humor is. A személyes kedvencem, amikor az egyik néni éjjel kilopózik, hogy felássa a kertet, hátha Jenő elásta a pénzt. Amikor a rendőr észreveszi a ténykedését, képes azt hazudni, hogy az egyik panellakó rossz helyre ültette a virágjait, azt jött titokban rendbe tenni. Talán ebből is érezni, hogy ez is nosztalgikus, kedvesen mosolygós típusú humor. Ami nem egyezik a humorérzékemmel, ami ennél nagyon sokkal feketébb. Vagyis, érzékeltem, hogy van a regénynek ilyen panelje, korrekt is, de különösebben nem tetszett.

Ezt húznám ki a regényre és végszónak is: saját zsánerében kellemes darab, kedves és mosolygós, de ez a világ és humor elég messze van attól, amit nekem szórakoztató lenne olvasni.