Családos, múlt után nyomozós, misztikus.

Kath békés életet él a lápvidéken, férje és kislánya társaságában. Adam jóképű, és rajong érte. Lyla is szép kislány, ha az anyját aggasztja is, hogy más a viselkedése, mint a kortársaié. Gyanakszik, hogy aspergeres, de a férje nem akarja kivizsgáltatni a lányt. Szeretik így is. Kath egy balesetet követően próbálja összerakni, miért változott meg a lánya és a férje viselkedése. Mi történt vele, hogy az autója a tóban kötött ki? Ahogy nyomozni kezd, rá kell döbbennie, hogy a memóriavesztés miatt az is kiesett, hogy öngyilkosságot kísérelt meg, nem balesete volt. De miért tette? Miközben rejtélyes tűzesetek zavarják fel a lápot, Kath a családi titkokban merül alá. Nagyon nem azokat a válaszokat kapja, amelyeket várt. Árulás, gyilkosság, rosszindulat és megtévesztés rétegeit kell lefejtenie az igazság eléréséig.

Ha jól számolom, ez a 3. Tremayne-regény, ami magyarul megjelenik. A szerző megint azt hozza, amit eddig is kaptunk tőle: egy női thrillert, sok lelkizéssel és meglepő csavarral az események zárásaként.

Nem bírom megállni, ezzel a csavarral kell kezdenem, mert ezt zokon vettem a történettől. Ki nem állhatom, amikor az utolsó fejezetekben a semmiből érkezik egy új szereplő, vagy egy új megoldás. Ok, mindent lezárnak és megmagyaráznak vele, de addig esélyem se volt kitalálni, hogy ez lesz. Semmiből nem következik az ilyen zárlat. Meglep, pont azért, mert nincs gyökere és logikai előzménye. Van, aki ezzel boldog is, nincs azzal se semmi baj. De én szeretem a logikai íveket, amiket most hiányolok is nagyon.

Különösen azért, mert addig mindent szépen fel- és levezet a szerző. Az események logikusan követik egymást, és a szereplői indokait, cselekmények mögötti érzelmeit is tisztán ismerteti velünk Tremayne. Ezzel is feszültséget teremtve, hiszen sokszor a szereplők csak azt látják, hogy valami a másikkal nem stimmel, ettől ők is frusztráltak, de a válaszok és értelem nélkül nem tudnak segíteni se magukon, se a másikon. Csak az érzés marad, hogy valami nagyon nem stimmel. Jön a veszély.

Tremayne erős a karakterépítésben. Elsősorban a nőkében. Még az olyan női mellékszereplő rajza is sokkal élénkebb, aki már évek óta halott, mint a jelenben cselekvő és aktív mellékszereplő férfiak nagyja. Nem hibátlan emberekkel dolgozik, árnyal. Bár szét lehet választani a karaktereit jókra és rosszakra, gyakran nem olyan könnyű értékítéletet mondani. Mert, van egy olyan szereplő, aki a puszta tettei alapján maga lehetne az ördög. A rovásán lesz nemi erőszak, gyilkosság, nyújtogatás. Ha azonban a teljes történetét nézzük, miért teszi, mit érez, honnan jött, még szinte sajnálni is lehet.

A szövegnek is sikerül átadnia azt az érzelmi töltetet, titokzatosságot és magányt is, ami a lápvidék jellemzője is. Atmoszférája van. Helyenként egészen megkapó leírások vannak benne, építik a hangulatot, fontosak. Bár legtöbb esetben nem szeretem a hosszas leírásokat, itt egy-egy ilyen résznek is van létjogosultsága.

Mondanivalót azonban nem tudok leszűrni belőle. A múlt bűnei utolérnek? Az elkeseredett, megátalkodott emberek gonoszak a végsőkig? Rá tudom húzni, de nem ez a lényeg.

Van hangulata, jók a karakterrajzok, én csak a végső csavart sajnálom, de azt nem is kicsit.

Tremayne: Mielőtt meghaltam - Mint thriller: 70% erősen női, feszültséggel a lapokon. Lélekrajzban erősebb, mint logikában.

Szubjektíven: 67% a légből előkapott csavarokat nem szeretem. Addig ok, de a csavar…