Ikres, elköszönős, misztikus.

Dustin és Jake életük eddigi 23 éve alatt nem sok mindent tett külön. Egypetéjű ikrekként mindig is szoros volt közöttük a kapocs, ami még a halál árnyékában sem törik el. Együtt motorbalesetet szenvedtek – de míg Dustin megúszta könnyebb sérülésekkel, Jake kómába esett, és az orvosok egyre kevesebb esélyt adnak a túlélésére. Dustin igyekszik titkolni, hogy Jake lelke vele tart mindenfelé. Szellemként még tárgyakat is tud mozgatni, vagy éppen netez egyet. Az orvosok véleményét hallva egyet akar még: méltón búcsúzni az élettől és a testvérétől. Ráveszi Dustint, menjenek Ibizára! Dustin, vállalva, hogy az anyjuk komolyan megharagszik, enged a rábeszélésnek. Jake pedig gondoskodik róla, hogy feledhetetlen legyen a nyaralás, még egy csinos lányt is a bátyja elé sodor. Az igazság elől azonban egyre nehezebb elmenekülni, mindkét fiatalembernek.

Gondban vagyok, mit írjak erről a könyvről. Egyrészt, ha igazán beszélni akarok róla, el kellene mesélnem a végét. Az rányomja a bélyegét az egészre. De azzal mindenki örömét elrontanám… próbálkozzunk, akkor spoiler nélkül.

A kötet a gyászról szól, de egy olyan csavarral, ami eléggé átértelmezi az egész regényt. Dustin nagyon szenved, mindig ő volt a védelmező testvér, míg Jake a felelőtlenebb, kajla életvidám. A halál közelségét is ennek megfelelően fogják fel. Dustin most is védeni akarja a testvérét, míg Jake a boldogságra törekszik. De mindkettőre igaz, hogy a testvérének akar jót.

Ha már gyász, ami szokatlan a könyvben, a megszokott fázisok hiánya. Talán azért is, mert még nem a halottat gyászolja Dustint, végig ott a remény is, hogy Jake össze tudja szedni magát, felépül. A tagadás abszolút megvan, Dustin esetében az alkudozás is színre lép, de hol a harag, a depresszió?

A misztikus vonal az, ami ezt ellensúlyozni tudja. A testvérek közötti erős kapocs, a feltétel nélküli szeretet tartalmilag hozzáadja a pluszt, ami pszichológiailag hiányolnék. Ahogy a szellem és az élő játszmázik, ahogy mindkettőnek az a célja, hogy a másiknak jobb legyen, az a regény érzelmi motorja. Ez lesz az, ami meg tud hatni, vagy fájni fog.

Van a regénynek egy másik arca is. Catalina, a spanyol lány kapcsán. Az a szerelmi szál olyan mesésre van hangszerelve, hogy azt nehéz megemészteni is. Számomra az volt az egyik jelző, hogy van egy olyan igazság is a cselekmény mögött, ami elsőre nem látszik. Mert ilyen románc sok lenne egy nyálregényben is, nemhogy egy olyan történetben, melyben ikreknek kell örökre búcsút mondani egymásnak.

Különben igaz a kötetre, hogy végig egy film motoszkált az agyamban, ami eszembe jutott róla. Mivel spoiler, mi volt az, csak zárójelbe írom ide, és kifehérezem. (Hatodik érzék) Maradjunk annyiban, hogy kicsit másként, de nem lett újra feltalálva a spanyolviasz.

Stílusában jól illeszkedik a korábbi kötetekhez. Érzelmes, néhol egészen szentimentális, drámai. Eret azért senkinek nem kell vágnia a végére. Van benne remény is, és a szentimentális vonala elbírja, hogy az élet, a szeretet hatalmáról szóljon minden tragédia ellenére is. Mert a szeretet veled marad, és az élet nem áll meg.

Kevésbé tetszett, mint a másik két kötete a szerzőnek, de nem bánom, hogy olvastam.

Nielk: Kísérő árny - Mint dráma: 65% a misztikus elem sokat dob rajta, érzelmileg széles skálát fog át.

Szubjektíven: 55% végig volt egy megérzésem, mi lesz. Nem boldogít, hogy igazam lett.