Szerelmes, levelek után kutatós, irodalmáros.

Roland Mitchell irodalomtörténész, aki egyetemista kora óta az angol költő, Randolph Henry Ash munkásságát és életét kutatja. Most egy újabb kötet összeállításában segédkezik, amikor egy különös levél akad a kezébe. A költő egy ismeretlen nőnek írta, és határozottan szerelmes a hangneme. Kinek íródott, mikor? Roland a rejtély nyomába ered, és segítségül egy kollégáját kapja, Maud Bailey-t, aki egy költőnő, Christabel Lamotte szakértője. Mi volt a két költő között? Miközben a leveleket, feljegyzéseket kutatják, a két ember az életét és a kapcsolatuk is átgondolja. Roland bent ragadt egy kapcsolatban az egyetemi barátnőjével, Vallal. Már szeretne véget vetni neki. Maud magányos. Talán egymásnak is választ jelentenek? Merik kideríteni?

Miért is figyeltem fel erre a kötetre? A romantikus irodalom nem éppen az, ami olvasásra vonz. Csakhogy, ebből film is készült. Nálunk költői szerelem címen mutatták be, azt elnéztem. Így a könyvnek is adtam egy esélyt! Bár ne tettem volna!

Egy regényben fontosnak tartom a cselekményt. Kell, hogy történjenek az események. Ha izgalmas, még jobb, de legyen cselekmény! Most viszont azzal szembesültem, hogy nem haladunk semerre. A két szereplő régi leveleket, naplókat keresnek elő, majd azokat olvassák. Mi pedig velük együtt olvashatjuk a szövegeket és rengeteg verset.

Sajnáltam is, hogy nem Shelley vagy másik nagy költő életét kutatják a szereplők, mert ott érdekelt volna a költészet is. Itt viszont nem volt meg az érdeklődésem. Iszonyatosan sok vers van a történetben, és önmagában nem érdekesek. Amit tudtam bennük értékelni, hogy jól példázzák, hogyan hat az ember élete a művészetére. Látjuk, hogy egyes motívumok miként jelennek meg az életben, majd a művében. Ezzel arra is példát ad, hogy miért alakult ki olyan irodalomelméleti irányzat, amely a szerzők életrajzi adatait keresik a műveikben is.

Mindkét szerelmi történetre igaz, hogy szinte szenvtelenül van megírva. Főleg a jelenben, Maud és Roland kapcsolatában nincs meg a szenvedély. Mindkét ember nagyon racionális, kutató és végig éreztem távolságtartást is bennük. Nem hittem el, hogy egymásba szeretnek. A múltban is a közös érdeklődésből lesz barátság, majd szerelem. De ott a tiltott jelleg miatt – Randolph nős volt, hivatalosan nem lehetett kettejük között semmi – volt valami plusz a történetben. Ők kockáztattak azzal, hogy együtt mertek lenni.

Gondom volt azzal is, hogy nem szerettem meg a szereplőket. A jelenben Roland és Maud nagyon sótlanak. Minden szenvedélyük a munkájukba ölik, és nem tesznek semmit, hogy igazán boldogok lehessenek. A szerelmük ezen minimálisan változtat, de ők azok a kutató elmék, akikről nem lenne érdemes filmet csinálni, mert leginkább csak olvasgatnak és gondolkoznak. Még Christabel volt a legszimpatikusabb, de utáltam, amilyen helyzetbe került. Nem elég, hogy a szerelmének úgy kellett véget érnie, ahogy, a következményeket is családi titokkal és a kor álszent szellemében kellett megoldani. És direkt vagyok ilyen rejtélyes, ez az egy csavar van a kötetben, nem akarom lelőni.

Aki szereti a verseket, annak a regényt javaslom. Ha viszont, hozzám hasonlóan inkább a cselekmény fog meg, inkább a filmet nézzétek meg!

Byatt: Mindenem - Mint romantikus: 40% két idősíkon játszódik, de a cselekménynél fontosabbak a versek.

Szubjektíven: 10% a cselekményt untam, nem szerettem a szereplőket. A versek se tetszettek.