Nemváltós, családi konfliktusos, változós.

Mathilda ragyogó és magabiztos. Boldog, felszabadult és merész. De esténként beül az autójába, leveszi a ruháját, letörli a sminket, és visszaváltozik. Újra Laurent lesz, a középkorú családapa, aki gimnáziumi szerelmét vette feleségül, aki rajongva szereti két kamasz gyermekét. De aki boldogtalan, mert odabent pontosan tudja, mekkora hazugságban él. Nem férfi odabent, hanem nő. Pedig szereti a feleségét, a gyerekeit még annál is jobban. Az apaság sosem volt kérdéses számára, a része. A felesége is érzi, hogy valami baja van. Kutakodni kezd, és rábukkan az igazságra. Laurent pedig színt vall, és úgy érzi, itt az ideje, hogy végre önmaga legyen. Nem sejti, mennyi küzdelem vár még rá. A házassága, a gyerekei, a munkahelye – mindenkinek küzd a helyzettel, de már nem lehet visszafordulni.

Szeretném azt hinni, hogy haladt annyit a világ, hogy ez a könyv már nem számít tabutémát taglalónak. Nem könnyű olvasmány, nem könnyű helyzetről, de egyre több ilyet találunk már mindenfelé, a nem változtatás már nem olyan lehetetlen és merész, mint a dán lány korában.

A szerző belülről mutatja meg nekünk a folyamatot, egy férfi lelkén keresztül, aki igazából nő. Akinek szembe kell néznie magával is, és meg kell vívnia a harcot a saját vágyaival és kétségeivel is. Akinek sok szerepben kell helyt állnia, és nem mind engedi meg, hogy a szívét kövesse. Pontosan érzi ezeket, de nem tud mást tenni, önmagának kell lennie. Ez egy olyan belső kényszer, amit egy kívülálló elképzelni sem tud, de Recondo meg tudta írni. A kötet legemlékezetesebb részei között van számomra, amikor Laurent szembesül vele, hogy mennyi mindent el fog veszteni, ha végigjárja az útját. Nem a munkája a legfájóbb, hanem a fia. Akivel közel álltak, akit szeretett, és aki szerette. Aki nem képes és nem is tud szembenézni azzal, amikor az apja azt mondja neki, hogy igazából nőnek érzi magát. De nem tud letérni, bármennyire fáj neki is. Önmagának kell lennie, bármibe is kerül. Pusztító, fájdalmas harc ez, amit nagyon át is tudtam itt érezni.

Tetszett, ahogy a történetben felépülnek a konfliktusok, ahogy reálisan reagálnak a szereplők. Ahogy mindenki keresi a megoldást, amivel megbirkózhat a helyzettel. Lesz, aki elmenekül. Lesz, aki egy viszonyba találja meg a gyógyszert. De olyan is lesz, aki képes lesz elfogadni. Az olvasó kiválaszthatja, ő melyik oldalt támogatja, ő mit tenne. Nincs ítélkezés egyik esetében sem, mindez megtörténhet.

Recondo jellemeket ábrázol, nagyon kevés eszközzel is mélyen. Annyira meg tudja ragadni a személyiség mélyén megbúvó konfliktusokat, hogy a kevés eszköz ellenére is mélynek érzem a szereplőit. Mindenkit, az egész családot. Itt vannak a fájdalmaik, harcaik, az egész lényük, fájdalmas líraiságban.

A kötet varázsát adja a prózájának szépsége is. Vékonyka, nincs 170 oldal sem, de ez a pár oldal minőséget képvisel. Gondolataiban, megfogalmazásában is megragadó. Ahogy olvastam, nem egyszer éreztem késztetést, hogy kiírjak belőle idézeteket.

Bár a fő téma a nemiség megváltoztatásával önmagunkká válás, nekem többről szólt ez a könyv. Mindegy, mivel, de önmagunknak lenni érték. Ez jogunk, merjünk érte harcolni!

Értékes kötet, nem könnyű témával, de ettől is csak fontosabb. Olvass, gondolkozz, érezz.

de Recondo: Váltóláz - Mint kortárs: 90% komoly témához nyúl, a szövege felettébb lírai, olvastatja magát.

Szubjektíven: 85% lélekre ható könyv, szerettem, hogy nem happy end mese. Tartalmas.