Harcos, mágikus, sötét, titkos terves.

Ryhalt Galharrow pontosan tudja, mire született: gyilkolni a szörnyeket, háborúba menni. Valaha más élete volt, de egy tragédia ide vezette: az Éjszárny csatlósait vezető fejvadász lett, aki sokaknál jobban ismeri a Kárhozat gyilkos földjeit. Egy akciót követően holló tetoválása sürgős utasítást ad neki, a férfi a csapattal útra kel. Múltjából egy nőnek kell segítenie – ezzel régi sebek szakadnak fel, és a férfinak magával is számot kell vetnie. De nem sok ideje van erre: a Mély Királyai feléledtek, bosszúra és vérre éheznek, seregeikkel az emberek ellen indulnak. Az egyetlen eszköz, mellyel megvédhetnék magukat, rejtélyes okból nem működik. Ezabeth lehet az egyetlen, aki megoldást találhat. Sokan megölnék érte – és Ryhalt, akinek életben kell tartania.

Néha akad egy-egy könyv, ami feladja a leckét. Még azt sem tudom eldönteni, tetszett vagy sem. Zseniális vagy borzalmas? Kihívást jelentenek, lehet rajtuk gondolkozni és emészteni őket. Ed McDonald Éjszárnya számomra ilyen regény volt.

A cselekmény nem tűnik bonyolultnak. Van egy zsoldos csapat, akik küldetéseket hajtanak végre. Aztán minden elkezd bonyolódni: részleteket kezdünk kapni abból, Ryhalt múltja mennyire összetett. Kezdjük megérteni a Kárhozatot, és a veszedelmet, ami onnan közeledik. Bonyolódunk a mágiába és egy nyomozásba. Valamit hiszünk, és a végén kihúzzák alólunk a talajt, mert kiderül, semmi sem az, aminek látszott. Sokkal több lesz a kötet, mint aminek elindult. Mozgalmas, izgalmas, tele cselekménnyel és harcokkal, mágiával. Ahogy említettem, a csavar is üt.

A karakterekkel ugyanez a helyzet. Elsőre tűnnek valamilyennek, és nem hízelgő a kép, ami az első fejezetek után a fejemben maradt róluk. Erőszakos, barbár, harcosok. Akik túlélnek egy kegyetlen földet, de nem lehet onnan sebek és hatások nélkül eljönni. Aztán, főleg Ryhalt, elkezd rétegeket kapni. Minél többet látunk belőle, a múltjából, annál több réteget tudunk már megkülönböztetni.

Ryhalt kétarcú lény – a jelenben annak a mocskos szájú, erőszakos harcosnak tűnik, aki a maga világában profi, de nem az a hős, akit bárki elé példaképnek állítanék. Ugyanakkor van egy mélyen emberi, sebzett, összetört és nemes része, akit viszont lehet tisztelni, szánni, sőt, akár szeretni is. Ahogy ez a két oldala összeillik, egy karakterben, az igazán izgalma és olvastatta velem a kötetet.

Nyelvezet, szintén: kétarcú. Ryhalt mindkét oldala megjelenik szövegben is, és a durva harcos része és beszéde, az ottani szövegezés rossz értelemben akasztott ki. Elméletben értem, hogy a nyelvi durvaságok, trágárságok és a személyiség jellemző tükrei, de akkor is rosszul esett végigolvasnom. Kevés olyan könyv jut eszembe, ami ennyire megbotránkoztatott volna a nyelvezetével. Ugyanakkor, a másik fele gyönyörű gondolatokkal, megállapításokkal van tele. Elmések, szépen megfogalmazottak, egy egészen más szint. Jól bele is zavarodtam, amikor egy ilyen emelkedett, sokat adó részből belecsöppentem a nyers szavak mocsarába.

Ezt az élményt viszem belőle magammal – ahogy egyik percben zseniális és imádom, egy lappal később meg nem értem, hogy lehet valami ilyen mocskos.

McDonald: Éjszárny - Mint dark fantasy: 90% erőteljes, sötét, eseménydús és még a karakterépítés is jól sikerült.

Szubjektíven: 50% nem tudom eldönteni, zseniális vagy fájdalmas. Néhol imádtam, de…