Háborús, jóslatot beteljesítős, vikinges, kalandos, ármányos.

Hablaty rejtőzködni kényszerül Acsarka és Alvin elől is. Közeledik a jóslat napja, amikor királlyá válhat a kiválasztott. Alvin az akar lenni, de ehhez a fiú sárkányára is szüksége van. Acsarka pedig érzi, hogy Hablaty az egyetlen, aki tönkreteheti a bosszúját. A fiú azonban nem bír nyugton maradni, még Takonypóc megmentésére is kész, akinek újabb esélyt ad. Hiába figyelmeztetik, hogy az unokabátyja áruló és gyűlöli, Hablaty neki sem tud hátat fordítani. A fiú információinak hála, pedig arra is támad egy ötlete, hogyan szerezze vissza az ereklyéket Alvintól. A kis csapat küldetésre indul, de nem várt nehézségekkel kell szembenézniük, mielőtt a Holnap szigetre léphetnének – győztesként vagy akár vesztesként.

Egy trilógiát is elég lehet megszerkeszteni. Az első részben be kell mutatni a szereplőket, a világot, a konfliktusokat, miközben van egy normális cselekmény is. A második részben adni kell elég választ, vinni kell bele izgalmat, de fel kell vezetni a zárást is. Majd a végén minden szálat el kell varrni, és még ide is kell bőven cselekmény. Bele sem akarok gondolni, mekkora szervezést igényel, aki 12-13 kötetben mond el egy történetet.

Az Így neveld a sárkányod ilyen meseregény, és most, az utolsó előtti kötetnél látom igazán, milyen koncepció van az egész mögött. Az elején felcserélhető, látszólag összefüggés nélküli kalandok voltak, de most minden a helyére kerül, és beilleszkednek egy nagyobb történetbe. Az utolsó király jóslatáéba, ami mindennel összefüggött eddig, de ezt csak most lehet megérteni. Imponáló, ahogy most összeérnek visszamenőleg is a szálak.

(Azért tény, hogy emiatt bajba kerül, akinek kimaradtak részek, vagy nagyon össze-vissza olvasta a kalandokat. Most kellene a logikai ívhez a pontos előismeret!)

Ahogy már jeleztem, a regénysorozat a végére sokkal komolyabb hangnemet kap. A 11. kötet az eddigi legkomorabb, és először történik igazi tragédia is benne. Eddig nem kellett senkit félteni, annyira gyerekbarát és mesés volt a hangulat, hogy nem fért bele a cselekménybe egy halál sem –még a rosszfiú sem, noha Alvin sok mindent megtett, hogy kimúljon. Túlélésben jó a figura, az már biztos. De most ez is változik.

Tetszik ez a váltás, kimutatható, ahogy felnőnek a szereplők és velük a cselekmény is. Csak azt sajnálom, hogy a narráció megöli az igazi feszültséget. Hogy is izgulhatnánk Hablaty életéért és győzelméért, amikor az öreg énje mesél el mindent, akiről tudjuk az elejétől fogva, hogy ő volt az utolsó viking Hős?

Felnőtt fejjel is értékelhetőek a kalandos fordulatai, a humora. Mert a veszteségek és drámai eseményszálak ellenére is ez egy könnyed, szórakoztató meseregény. Cowell elhelyez a cselekményben utalásokat is, itt már akad bőven előreutalás is. (Ajánlom mindenki figyelmébe a király elárulására kötött esküt.) Ezeket annyira nem élveztem, mert most már tudom, végül mi lesz Alvin veszte. Pedig még nincs is a kezemben az utolsó rész! Ok, tudom, gyerekkönyv, nekik nem lesz ilyen nyilvánvaló.

Továbbra is szíve és tanulsága van a történetnek. Tele van példaértékű karakterekkel, dicső tettekkel. Most az a fő üzenet, hogy mindenki megváltozhat, csak esélyt kell kapnia.

Várom a végjátékot, ezzel pedig vége a 11 hetes Hablaty – Fogatlan maratonnak.

Cowell: Így árulj el egy hőst – Mint gyerekkönyv: 90% komolyabb és komorabb, de mesélős, és remekül előkészíti a végét.

Szubjektíven: 85% tetszett a komorabb hangvétel, hogy igaziak a tétek. Kezd felnőni a sztori.