Kanadai, vidéken élős, jó emberekkel teli.

Elizabeth jó körülmények között élő gazdag lány volt, aki elvégezte a tanári iskolát. Szeret is tanítani – bár csinos, fiatal nő, nem a férjhez menetelen jár az agya. Amikor féltestvére azért ír neki, mert északon szükség lenne képzett tanárokra, igent mond az ajánlatra. Nem annyira a kalandvágy, mint anyja ki nem mondott kívánsága vezeti, aki így szorosabbra fűzhetné elsőszülöttjével is a szálakat. Ám elég egy tanfelügyelő, aki rosszul veszi, hogy a lány nem akar a felesége lenni, és egy isten háta mögötti községben találja magát, messze a civilizációtól. Szerencsére akad egy jóképű helyi fiatalember, és sok szeretnivaló gyerek, így leküzd olyan akadályokat, mint az egerek vagy a farkasok közelsége. Wynn pedig lassan belátja, hogy Elizabeth az a nő, aki nem retten el akkor sem, ha vele kell tartania az északi küldetésekre a majdnem vadonba. Ahogy azt a lány is bizonyítja, amikor már mrs. Delaney lett belőle.

Nem először jut eszembe, hogy a kanadai írónők történeteiben van valami romlatlan báj, ami egy már letűnt korszakot idéz meg. Annyira romantikus színben, olyan makulátlanul, ami inkább a könyvekben élhetett csak, nem a valóságban. Van olyan sztereotípia, hogy a kanadaiak már a butaság határáig kedvesek és előzékenyek, de az ezekben a történetekben megjelenő közösségek és emberek ezt is számolva túlzásnak tűnnek.

A legismertebb ilyen szerző Lucy Maud Montgomery, akinek többek között az Anne és a Váratlan utazás köszönhető. De az utóbbi években a tévét egy másik írónő története s meghódította: Janette Oke találta ki az északra költöző tanárnő, Elizabeth Thatcher alakját, aki iskolát vezet, és beleszeret egy lovas rendőrbe. A sorozat a When calls the Heart, a könyv első részének a címét kapta.

A sorozat és a regények azonban nem azonosak. Csak a bevezető film dolgozta fel részben a sztorit, a sorozat a regénybeli Elizabeth unokahúgának a története. Más a kettő, de az a romlatlan ártatlanság mindkettőben megvan.

A két kötet más hangnemű. Az első még humoros, és erősen épít arra, hogy a városi lány hogyan boldogul maga a szerényebb körülmények között. A másodikban már feleség, komolyabb és talpra esettebb, nekem hiányzott is az első rész kedves humora.

Az mindkettőből látszik, milyen kihívás lehetett a semmiből egy közösséget, civilizációt építeni. Elizabeth a maga módszereivel végig próbálkozik, a 2. kötetben különösen tetszett, ahogy a helyi asszonyokat igyekszik összefogni, és társas munkákat talál ki, mint a varrókör.

Ami furcsa, a szerelmi szálak kezelése. Itt még jobban látszik az a gyermeki tisztaság, mint az egyéb területeken. A maximum egy csók elcsattanása – azon szabályosan ledöbbentem, amikor friss házasként annak örülnek, hogy lehet saját hálószobájuk. Nagy románc, szenvedély nem is kellene a történetbe, de azért azt érezni akartam, hogy ők szerelmesek házasok, nem egy testvérpár, akik együtt kezdenek új életet! Az összejövésük, a kis félreértések sokkal jobban olvastatták magukat, mint a házas életük.

De mindkettő kellemes, régi típusú lányregény, amely tele van szeretnivaló karakterekkel és olyan értékekkel, melyek kezdenek kimenni a divatból, pedig értékesek.

Oke: Ha szólít a szív – Ha eljő a tavasz - Mint történelmi romantikus: 60% kellemes hangulatú, ártatlan, romantikus, kedves hősökkel.

Szubjektíven: 65% az első rész humorát, visszafogott romantikáját értékeltem, az a jobbik.