Honfoglalós, háborús, ókori.

Aeneas boldog kisgyermekként nevelkedik szépséges anyja, Aphrodité papnője védőszárnyai alatt. Még kisgyermek, amikor szembesül származásával, és kénytelen a trójai világba beilleszkedni a dardán trón örököseként. Tehetséges, jóképű fiatalemberré serdül, aki a korosztálya tagjaival is jól kijön. Hektór, Parisz, Kasszandra is a barátai közé tartozik. A szerelem is itt talál rá: a trójai hercegnő, Kreusza lesz első nagy szerelme és a felesége, akitől kisfia születik. Ám Parisz Helénával jön haza, nyomukban a görög sereg. Pusztulásra vannak ítélve, de e fiatalemberre más sors vár. Fiával, apjával, szolgáikkal sikerül elmenekülnie, és új hazát kereshetnek. Tudja, Itália földjére kell eljutnia és meghódítania. Előtte még Karthágó is útjukba esik, ahol egy királynő szerelme jelent veszedelmet a cél előtt.

A görög-római mitológia nagy gyengém, és ezt a történetet szeretem is. Nem bírtam soha, Trója milyen sorsa jut. A görög táborban többen sokkal jobban megillették volna a balsorsot, mint a trójaiak. (Politika, tudom. Messze nem Heléna elrablása volt az igazi ok, csak ürügy. A gazdasági nagyhatalommá válás volt az igazi tét.) De Aeneas túléli, lesz még boldog, és alapít valami hatalmasat.

Mégis, ez a regény nem tetszet igazán. Bizonyára közre játszik benne, hogy a prózából a szövegeset szeretem, nem a verseltet. (Jól sejtitek, az eposzokért se vagyok oda.) Majtényi ugyan elbeszélő prózát írt, de igyekezett nyelvében megidézni, visszaadni valamit az eposzokból, a görög-római költészetből is. Intellektuálisan tudom is ezt értékelni, de mint olvasó, csak fájt tőle a fejem.

A történet: adott. Viszont, több színtéren is észre lehet venni, hogy a mitológia helyett a hétköznapokhoz igyekszik alkalmazkodni a szerző. Nagyon bírtam például, amikor elmagyarázzák a kisfiúnak, hogy az apja király, de az anyja nem a felesége. (A királynénak nem sikerült fiút szülnie, csak lányokat.) A király örököse, ha már fattyú, nem lehet akármilyen fattyú. Egy istennő fiának kell lennie, minimum. A PR már akkor mennyit számít!

Tetszett, hogy Aeneas sok tekintetben kiemelkedő, de mellette hagyott neki gyarlóságokat is a szerző. Gondoljatok csak bele, hogy keveredik össze Didóval! Igazából még csak nem is tetszik neki a nő, szerelemről még ennyire se érdemes beszélni. De Dido nyomul, Aeneas meg ráhagyja. Aztán meg beleszokik a könnyű élet, rendszeres szex világába.

Nem véletlenül Aeneas, akit emlegetek. Ő az, akit elénk tár a szerző. Ha a gondolatait nem is nyitja teljesen felénk, sokkal többet mutat belőle, mint bármelyik másik hőséből. Pedig, abban pl. lett volna potenciál, Dido hogyan veszti eszét érte, majd miatta. Nem a pszichés oldal a lényeg a történetben.

Ha össze akarnám fogni, ez is része annak, miért nem szippantott be a történet. Nem engedi, hogy jobban beleéljen magam a szereplők helyzetébe. Rendszeresen a nyelvezet is visszazökkent a jelenbe.

E kötet élvezetéhez nem árt, ha valaki nem bánja, hogy a mítoszok világába kell lépkednie. Nem az a mocskos, Trónok harca történet, amit ki lehetne hozni belőle. (Mivel ifjúsági, ezért nem jár a kövezés sem.)

Majtényi: Istennő szépséges fia! - Mint történelmi: 70% igyekszik a mondákat reálisabbá tenni, miközben idézi az eposzt is.

Szubjektíven: 55% vannak szimpatikus szereplők, nagy tragédiák, de nem fogott meg.