Családi, testvéres, veszteségeket feldolgozós, hidakat építős.

A Dunbar fivérek összetartanak, bármi lesz is. A legnagyobb már dolgos felnőtt, a legkisebb még kamasz. Közös bennük, hogy csak magukra számíthatnak. Az imádott anyjuk meghalt, az apjuk többé nem volt önmaga, majd el is hagyta a gyermekeit, amikor a legkisebb alig volt még 10. Maguk között is Clay az, akit a legkülönlegesebbnek tartanak. Aki versenyszerűen fut, és már bajnok. Aki érzékeny, figyelmes, de ízig-vérig Dunbar. Aki szerelmes a szomszéd lóversenypályán versenyző lányba. Aki egyedüliként esélyt ad a visszatérő apjuknak, aki most vidéken él, és egy régi hidat igyekszik rendbe hozni. Clay segít neki, és közben hidat épít a család és az apjuk közé is. Hidat a múlt és a jelen közé, felelevenítve a szerelmet, amelyben a menekült lány életre keltette a megtört szívű fiút. Hidat a fájdalmakon át, hiszen az élet tartogat kegyetlen fordulatot, amire nem lehetett felkészülni.

Markus Zusak fakasztott már könnyre. Elég volt hozzá egy kislány, aki szeretett volna olvasni. Egy fiú, aki gyorsan futott és feketére festette az arcát. Egy fiatalember, aki a csillagokat nézte, míg a többiek pincékben bujkáltak. A könyvtolvaj annyira nagy kedvencem, hogy nehéz helyzetben van minden más regénye a szerzőnek mellette. Fel lehet érni ahhoz a kötethez? Nem hiszek benne, de reménykedem.

Clay hídja – szíven ütött ez is, de azért sírva nem fakadtam. Egyelőre még sajog, ami különben jó. Hatása van, gondolkoztat, és érzelmileg nagyon bevont. Ilyen legyen egy regény, ami tényleg ad valamit az olvasónak!

A történet nehezen indul, és nyersen is. Fiuk, férfiak a főszereplők, és ez a nyelvezeten, a stíluson is nagyon érzékelhető. Már szinte érdesnek éreztem a szöveget, amihez nehezen alkalmazkodtam. A történet is furának tűnt, nem értettem, miről akar ez szólni.

De nem véletlen a hosszú felvezetés! Elkezdi annyira tágítani majd a teret és az időt a szerző, hogy ahhoz biztos alapok kellenek, amit itt adott meg. Ismertem már a fivéreket, így nem okozott gondot, hogy idősíkok között ugrált a cselekmény.

Van kettő fő: a szülők története, a régmúltból indulva, haladva a családalapítás felé. A hídépítés időszaka, az is korábbról indítva. De mászkálunk közöttük is, és a jelenbe is, ahonnan már minden múltbeli sík egy lezárt történet. Az egész pedig összeáll egyetlen családtörténetté, de akár azt is mondhatnám, hogy élettörténetté. Mert észre lehet majd venni, hogy ciklikusak az események. Mintha bizonyos események megismételnék magukat a soron következő generációkban, fenntartva az élet örök körforgását, hogy az oroszlánkirályt is ide rángassam kicsit.

Van végig cselekmény is, történnek az események. Szerelmek születnek, randiznak, kiábrándulnak és fájnak a szívek. Vannak nagy örömök, nagy fájdalmak. De az igazán lényeges dolgokat a cselekmény mögött fedeztem fel. Hogy mennyire sokféle hidat kell építeni – az a legkevesebb, ami vidéken a folyó felett készül. Emberek, sorsok, korok között kell a hidakat felhúzni, ez az igazi munka.

A karakterek emlékezetesek, emberiek. Clay kifejezetten szerethető hős.

Szerettem ezt a könyvet, de most még fáj. Annyira nem, mint a Könyvtolvaj elsőre, de fáj.

Zusak: Clay hídja - Mint kortárs: 85% tartalmas, érzékletesen megírt, több szálon vezetett jó karakterek sorával.

Szubjektíven: 75% időt kellett hagyni neki, rákaptam. Majd jól szíven szúrt – emésztem még.