Kamaszos, betegséggel küzdős, szerelmes.

Stella mindent pontos tervek alapján csinál. Hisz benne, ha nem szegi meg a saját szabályait, előbb-utóbb meg fog gyógyulni, új tüdőt kap, és teljes életet élhet. Blogot ír, engedelmesen fekszik a kórházban. Nyugodt mindennapjait egy új beteg érkezése zavarja meg az osztályon. Will is cisztás fibrózisban szenved, ráadásul egy olyan fertőzéssel, ami miatt rendesen kezelni sem lehet, új tüdőt sem kaphat. Egymás közelében sem szabadna tartózkodniuk: az ilyen betegek egymásra különösen veszélyesek, könnyen betegíthetik meg a másikat és juttatják a sírba ezzel. Stella és Will mégis beszélgetni kezdenek, és segítenek egymásnak, hogy szembenézzenek a maguk poklával. Stella az irányítás mániájának eredetével, Will az anyjával. Szerelmesek lesznek, pedig nekik ez szigorúan tilos.

Még egy regény, amit elolvastam azért, mert a film előtt az alapregényre is sort kerítek. De most nem pozitív benyomások sokaságával tettem le a könyvet. Hanem úgy éreztem, hogy egy korrekt iparos munkát szemléltem meg, melyben utánoznak egy sikerterméket, korrekt, de az eredetiség nincs meg benne.

A Csillagainkban a hiba, ilyen téren etalon. Ez hozta divatba a haldokló tinik és szerelem kombinációt, amit az óta filmen és regényekben sokféleképpen megnézhettünk. Volt nekünk Én, Earl meg a csaj, aki meg fog halni, vagy valami ilyesmi című. Volt egy remek sorozat, aminek sajnálom, hogy vége lett, a Red Band Society. Volt Éjszakai napfény és Séta a múltba is, bár az korábbi, mint ezek.

A Két lépés távolság annyi újat tud adni a fentebbiekhez képest, hogy nem mer elmenni a végsőkig. Az ilyen történeteknek része a halál, az ad nekik súlyt. Stella és Will csak az árnyékában élnek, de az „élnek”-en van a hangsúly. Ha akarom, ki tudom ezt hegyezni arra, hogy az életet mindenképpen ki kell élvezni, a saját szabályaink szerint kell megélni. Akkor is, ha kevés van belőle vissza. Talán attól még értékesebb is az idő, hiszen ismerjük a hosszát és a rövidségét is. Nem lesz tőle kevésbé tragikus, de talán minőségileg felértékelődik.

Talán jobban tetszett volna a könyv, ha nem olyan jelentős benne a romantika faktor. Már, amennyire ezt romantikának hívhatom. Egy újabb könyv, amiben nem értem, miért szeretnek egymásba a szereplők. Itt még csak az a fizikai vonzalom és szexuális fűtöttség sincs, ami a nyálregényben indokolja a hasonlóan erős és végzetes érzelmeket. Annyi ideje, és olyan mélységben pedig nem ismerik meg egymást, hogy a puszta szimpátia tovább fejlődhessen valami mélyebbé.

Mégis, kamaszok, úgy van megírva, mintha ez lenne a nagy és örök, végzetes szerelmi történet. Will még nagy áldozatot is képes lesz hozni, az mondjuk szép gesztus volt. Ugyanakkor tragikus is. Az ilyen morzsák értékelhetőek benne.

Cselekménye különben nem sok van – hogy is lehetne? Mindkét kamasz a kórházba kötötten létezik, és nem szabad pár lépésnél közelebb kerülniük egymáshoz.

Stílusában is hozza, amit az ifjúsági regények szoktak. Sok párbeszéd, kevés leírás, alaposan kiemelve az érzelmeket. Bár, legalább a nyál nem folyik belőle, ezt is tudtam értékelni.

Szerintem bőven vannak jobbak a piacon, de azért a filmre kíváncsi vagyok. Majd mesélek!

Lippincott: Két lépés távolság - Mint YA: 50% ismert recept alapján, tipikus szereplőkkel és szerelemmel. Nem emelkedik ki.

Szubjektíven: 40% igazán hatást nem tudott rám tenni. Jobbakat olvastam már ilyenből.