Nagyvállalatos, kapcsolatos, átalakulós.

Rosa a Humán osztályt vezeti egy nagyvállalatnál. Mióta megözvegyült, leginkább a kollégái jelentik számára a családot. Keményen dolgozik, és mindent megtesz, hogy a cég leépítési tendenciája ellenére minél több kollégát meg tudjon menteni a kirúgástól. De be kell látnia, hogy a tanácsait nem mindig fogadják meg, csalódik emberekben, és néha későn veszik észre, kinek mi lenne a jó. Van, aki szenved a házasságában, és most egy viszony lehetősége kísérti meg. Van, aki gyűlöli az állását, de hiába igyekszik neki alternatívát adni, észre sem veszi. Közben Rosa kénytelen az egészségével is küzdeni: egy agyvérzést követően a kollégái összefogása kell, hogy a vezetés ne vegye észre, mennyit változott a nő, és nem előnyére. Abban reménykednek, sikerül a nyugdíjba vonulásáig eltitkolni, mennyire sokat vett el tőle a betegség. Még Rosa sem sejti, mennyire rossz a helyzet.

Legyek nagyon pikírt? A cím találóbb nem is nagyon lehetne. Ez fájt, nekem nem is kicsit. És nem jövő időben, hanem a múltban, amíg olvastam a könyvet. Nagyon nem tetszett, nagyon nem ezt vártam. Ez most egy hatalmas: CSALÓDÁS.

A legnagyobb bajom, hogy ez a könyv öreges. A szereplők átlag életkora az 50 év, de bőven vannak benne a hatvanas éveiket taposók. Harmincas és huszonéves talán egy akad benne, de a fiatal lány nem sokat szerepel, a harmincas férfi valamivel többet.

Egyszerűen képtelen voltam együtt érezni a gondjaikkal! Egy erős negyvenes, aki belekényelmesedett az állásába, bár ki nem állhatja? A nő, akinek már nyugdíjban lenne a helye, de azt képzeli, hogy nélküle el sem megy a cég? Még csak azt sem éreztem a kötetből, hogy ezek az emberek hasznos munkát végeznének. Most gonosz leszek, de abszolút meg tudtam érteni a vezetőséget, akik ezt a részleget is jócskán le akarták építeni.

Arról már nem is beszélek, hogy a magánéleti szálak a munkahelyi életnél is fájdalmasabbak voltak. Akkor szabályosan sokkot kaptam, amikor Rosa arról ábrándozott, hogy az egyik kolléga több is lehetne neki, mint kolléga és barát. Komolyan, 64-65 évesen ez a legnagyobb gondja? Igen megismerhette a kiszemeltjét, ha még azt sem tudta róla, hogy meleg. De legalább nem kezd ki vele, akkor félre is tettem volna a könyvet.

Több vállalati élettel, vagy ha legalább azt érzékeltem volna, ezen az osztályon mivel foglalkoznak, jobban tetszett volna a könyv. Így csak annak lett a krónikája, hogy melyik szereplő mitől szenved. Komolyan, ebben a regényben nincsenek boldog emberek! Mindenkivel rossz dolgok történnek, mindenki szenved – ok, az élet nem habos torta, de miért kellett ennyire a rosszra kihegyezni? Az nem vigasztal, hogy a végén kapunk pár táblázatot, amiből kiderül, hogy sikerült helyretenni az életüket. Sokra megyek vele, amikor ez a szenvedéseik krónikája.

Ami tetszett benne, ahogy körbemegy a szereplőkön, és mindenki elmondhatja a maga fejezetét a nagy egészből. Komolyan kár, hogy ez a saját siralmainak a gyűjteménye.

Most azon töröm a fejem, tényleg ennyire a mindennapi kínokra volt-e kihegyezve a regény, vagy csak nekem jött le ez belőle. De most nagyon ez az olvasatom. Az emberek nyomorultak és boldogtalanok, a multik meg nem emberbarát munkahelyek.

Medoff: Ez fájni fog! - Mint kortárs: 50% nagyvállalatok világába vezet, érdekes szerkesztésű, váltott elbeszélőkkel.

Szubjektíven: 20% hiányoltam a szerethető karaktereket, sok benne az öreg, untam is.