Harcos, bosszúállós, önmagával szembenézős.

Takeshi Kovacsnak nincsenek jó napjai. Ugyan a burkolásnak köszönhetően a teste lehet erős és fiatal, az eltelt évek súlya húzza. Elvesztett embereket, akik fontosak voltak neki. Most éppen egy nőt, akit egykor szeretett. Igaz, hogy másnak a felesége lett, másnak szült gyereket, de fontos maradt. Így amikor vallásos férje a burkolás ellenzése miatt a lányuk tudattokjával az övét is tengerbe dobta a vallási vezetőkkel, Takeshi bosszúhadjáratra indul. Mindenkivel végezni akar, akinek köze volt e barbár tetthez. Közben visszahozzák az életbe egy korábban lementett tudatállapotát, így egy 200 évvel ifjabb, hevesebb Takeshi is játszmába kerül. Hiszen a hatalmasok, vallási fanatikusok mind egy feltámadtnak hitt nő után erednek, akinek Takeshi múltjában is volt szerepe. A káosz nő, ő pedig próbál életben maradni közben.

Számomra ez volt a mélypont. Takeshi Kovacs története, az első kötetet leszámítva, nem nekem való, már le is írom.

Készséggel elismerem, hogy sci-finek jó. A technikát és jövőképet tekintve tele van ötlettel, és komplex rendszerekkel. A burkolás, a létezés ilyen formában még mindig nagyon ütős, és még tovább is tudja fokozni Morgan. A tudat különböző pontjai alapján több ÉN létrehozása esetén ki az igazi személy? Egyáltalán, milyen lehet az, amikor egy ilyen világban simán együtt bandázhatsz, vagy éppen harcolhatsz saját magad egy más életszakaszában járó verziójával? A Looper szereplői is tudnának erről mesélni valamennyit, de itt egy sokkal komolyabb, összetettebb rendszer mesél erről.

Ha már emlegettem azt a filmet, itt is valami ilyesmit vártam. Van az öregebb, cinikus Takeshi, meg a fiatal énje, akinek a sok negatív tapasztalat híján még bőven van ambíciója és lelkesedése. Azt hittem, vadásznak majd egymásra, vagy lesz valami komoly drámai harc közöttük. Ehhez képest csak a regény végére kaptam egy érdekesebb jelenetet, különben nem ez a szál vitte az eseményeket.

Az csak hab a tortán, hogy mivel a fülszöveg előzetes olvasása nélkül vágtam bele, nekem fejtörést okozott, hogy a felébresztett, fiatalos Takeshi beköszönése után hogy jutottunk el egy fáradt, öreg verzióhoz. Mire nekem leesett, hogy egy másik Takeshi szemszöge az… mondjuk úgy, ez már megalapozta, hogy nekem ne tetsszen a történet.

Sci-fi szinten komplex a cselekménye és a világa. Megint vannak hatalmat áhítozó cégek, vannak vallási szekták, egész bolygórendszerek és mindenféle emberek, idegen és jövőbeli technikák, civilizációk találkozása… Hiába, nem tud ez nekem tetszeni. Komolyabb, jövőbelibb, mint ami engem szórakoztat.

A karakterek érdekesek, részben a burkolás miatt is, ami szerintem Morgan nagy ötlete ebben a sorozatban. De Takeshi kettőzése miatt is – amikor a reménykedő fiatal és a cinikus öreg beszélgetni kezdenek egymással, simán a csúcspont volt nekem a történetben. Abban annyira benne volt, hogy az ember változik, elveszítjük az ideákat, a világ megrág és kiköp. Amit egy fiatal még el se tud képzelni. Egy személyen belül megmutatta a generációk közti különbségeket, és annyira ezt szerettem volna többet! Takeshi vs. Takeshi.

Nem az én regényem és sorozatom, zsánerem, pedig nagyon igyekszem barátkozni a sci-fivel.

Morgan: Dühöngő fúriák – Mint sci-fi: 80% több idősík, komolyabb jellemű főszereplő, újabb zsánerelemek beépülése.

Szubjektíven: 40% megint sikerült elvesznem, bár most visszataláltam. Mást vártam.