Új életet kezdős, munkahelyi, családi.

Sydney a második férjéhez mély szerelemből ment hozzá. Mindkettejüknek az volt a második házassága, és mindketten két lánnyal érkeztek az előző frigyből. Ám Sydney lányai elfogadták a mostohaapjukat, és igazi család tudtak lenni, míg Andrew ikrei az anyjuk hatására kezdettől ellenségesek voltak az asszonnyal és lányaival. 16 év alatt sem javult a helyzet. Amikor Andrew egy balesetben életét veszti, kiderül, nem készített új végrendeletet. A közel 20 éves dokumentum még akkor született, amikor a második feleségét nem is ismerte, így az özvegye semmit nem kap utána. Az öröklő ikrek mindent elvesznek tőle, pillanatok alatt. Sydney idősebb fejjel, 16 év kihagyás után igyekszik visszatalálni a divatiparba, és meggyászolni a férjét, hogy újra nyithassa majd a szívét is.

Rávettem magam, elolvastam, milyen Steel, ha nem ismerek fel a cselekményben egy mesét, vagy nem kosztümös környezetben játszódik a cselekményt. Röviden az eredmény: nekem nem tetsző.

A cselekmény nyálregényes úgy, hogy még szenvedélyes szerelem sincs benne, vagy egy férfi, aki levenné a hősnőt a lábáról. A nagy szerelem halott, a nőnek újra kell kezdeni. Az alaphelyzet kifejezetten éles, és reálisan elképzelhető. Még úgy is, hogy valahol mélyen a mesei örökséget is érzem benne. Csak általában nem a mostoha, akit ki szoktak semmizni, hanem az árván maradó gyerek (Hamupipőke, de Hófehérke is tudna erről mit mesélni).

Ám az, ahogy Sydney élete rendeződik, ahogy ezt az alaphelyzetet leszámítva – nincs benne a végrendeletben – elrendeződik az élete, az határozottan inkább illik a mesékbe, mint a realitások közé. Új állás és karrier, új szerelem, de még a mostohalányok is megfizetnek karmikusan azért, ahogy a nőt bántották, aki őket soha nem.

De nem ez az, ami miatt leginkább idegenkedtem a regénytől. Ha jól van tálalva és előadva, egy mese nagyon jó is tud lenni. Csak éppen Danielle Steel stílusa számomra továbbra is száraz és érzéketlen. Olyan, mintha egy nagyon realista szerző stílusa lenne. Csak éppen Steel nagyon nem olyan történeteket mesél, amelyeknek ez a stílus jól áll. Ha érzelmekről ír, akkor sem mesélős, ténymegállapító. Hogy lehetne ebbe beleélni magunkat? Valakinek biztosan sikerül, hiszen egy bestseller szerző Steel. Én nem tudtam beletenni érzelmeket, benne nem találtam, így nem is szerettem a kötetet.

A karakterek. Egysíkúak. Nem fejlődnek semmit, amilyenek az elején, pontosan olyanok a végén is. Sydney erős, becsületes nő, akinek a nehézségek is csak megerősítést hoznak. A mostohalányai önző dögök voltak és maradtak is. Sydney lányai keveset szerepelnek ahhoz, hogy igazán véleményt lehessen mondani róluk, de különben is csak végszavaznak, a cselekményben nincs jelentősebb szerepük sem. Bár lett volna egy kedvencem, mert Steel talált már ki olyan karaktert, akinek nagyon tudtam drukkolni, de ez nem az a regény. Eleve Sydney a központi karakter, aki sok mindenben távol áll tőlem.

A mesei jellegből fakadóan tanulságot nem is keresek benne, mert az is mesei lenne. A jó elnyeri jutalmát, a rossz megbűnhődik.

Saját strandkönyvnek marad Az ördög Pradát visel és a Kőgazdag barátnő, ez anyámé lesz.

Steel: Kisemmizve - Mint női: 50% valós helyzet, erős női karakter, dinamikusan érkező konfliktusok sora.

Szubjektíven: 30% anyámnak ideális, én nagyon mesének érzem habbal, csak idősebbeknek.