Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Weisberger: A feleségek

Az ördög Pradát visel 3.

2019. július 06. - BBerni86

Házassági problémákat leküzdő, válásos, botrányt kezelős.

Emily már nem Miranda vezető asszisztense, saját problémamegoldó és médiakezelő vállalatát vezeti. Azonban azzal kell szembesülnie, hogy egy feltörekvő, fiatalabb nő sorra elveszi az ügyfeleit. Szerencsére, legalább a a_felesegek.jpgférje, Miles olyan csodás, mint mindig. A szakmai buktatók elől, míg Miles üzleti úton van, meglátogatja jó barátnőjét, az egykori sztárügyvédet, most háromgyerekes kertvárosi anyukát, Miriamet. Az asszonynak megvan a maga baja: elhagyta magát, mióta otthon van. Egy másik barátnője, Karolina is szenved. Az egykori szupermodellt ittas vezetésért letartóztatták, meghurcolták, pedig nem is tett semmit. A férje válni akar, az asszony kétségbe van esve. Emily persze nem bírja ki, hogy ne avatkozzon közbe…

Női regény, ráadásul strandkönyv is. Ugyan bukkannak fel benne férfiak is: hiszen a nőknek kell egy szerelmi partner is, de ez alapvetően csajos könyv. Mindegyik hősnőjének megvan a maga konfliktusa, amely köré a cselekményt építi Weisberger.

Az fog kicsit csalódni, aki Az ördög Pradát visel folytatását várja. Ahogy korábban Andrea, most Emily saját történetét kapjuk, és Miranda, a cég is csak nagyon mellékvonalon van benne. Annyira kevéssé, hogy szinte nincs is. De ezért olvashatóvá válik bárkinek: ugyan ott az a 3. rész felirat, de igazából önálló regényként működik.

A vezéralak Emily, de a másik két nő is ugyanolyan fontos. Mindegyikük nagyon más karakter, így sokféle olvasó találhat benne olyan nőt, akivel tud azonosulni. A karrierista, akinek a munkája a mindene. Az egykori karrierista, aki a családért képes volt mindent feladni és új kihívásokkal szembenézni. A mesebeli Hamupipőke, aki nem a jó herceggel távozott a bálról. Erőszakos, törtető és naiva is van köztük. Talán úgy tudnám jellemezni egyszerre mindegyiküket, hogy Emily és Lina a két véglet. Emily egy harcias, tüzes, kemény nő. Lina gyengéd, érzelmes, egy tipikus áldozati bárány. Miriam pedig a híd közöttük.

Egy elit, gazdag világban mozognak, ahol minden téren a látszatok fontosak, és mindenki bevet egy tucat trükköt. Mert ebben a világban már nem az igazság a lényeg, hanem ami annak tűnik. Miriam totális ledöbbenése, amikor a környékbeli anyák kiokosítják, ki hogyan csal az alakjával, műtteti magát – kész. Nem csak görbe tükör a mai világnak, de szembenézés is. Igen, ilyenekké váltunk.

De ez még poénos is. Az, ahogy komoly szinten is ez megy, már tragikus. Emily remekül elmagyarázza többször is Linának, hogy működnek itt a dolgok. Senkit nem érdekel, tényleg részeg volt-e. Bánja meg, ha nincs is mit, és minden rendben lesz.

Emlékeztek, amikor még a Scandal kevesebb politikát, több napi ügyet tartalmazott? Ennek a könyvnek egy jó része arra emlékeztet. Emily karakterében sok rokon vonást visel is Olivia Pope-pal. (Azért Emily szimpatikusabb, főleg Olivia fejlődési ívének ismeretében.)

Szórakoztató, pörgős regény lett a végeredmény, amelyben csajosan vannak érzelmek is. Ezért vannak lassabb fejezetek is, amikor a lelki oldal kerül előtérbe. De a szerzőnek van olyan humora és tempója, hogy ezek a részek is helyén vannak a regényben.

Mivel nekem az első részben is Emily volt a kedvencem, ez a kedvenc részem a trilógiából.

 

Weisberger: A feleségek – Mint strandkönyv: 75% Egy gazdag, bűnös világ rajza, szórakoztató epizódokkal és hősökkel.

Szubjektíven: 85% bírtam a szereplőket, a nagy kavarásokat. Mélysége nincs, de lekötött.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr9414927702

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása