Fülszöveg: 

Megan Chernoff tehetséges szövegíró, jelenleg nincs munkája. Második gyereke születése után úgy érzi, az élete megrekedt. A férje munkája miatt családostul New Yorkba költöznek, ahol Meg összeismerkedik Daphne Cole-lal, a gyönyörű, stílusos, ismert anyainfluenszerrel. Értetlenül, de örömmel fogadja Daphne érdeklődését, bókjait, figyelmét – pillanatok alatt bekerül egy exkluzív mama-vacsoraklubba, flancos wellnessprogramokon vesz részt. Daphne megosztja vele az ismertségéből adódó előnyöket, és Meg követői is ezerszámra gyarapodnak. De vajon őszinte a kettejük közötti kötelék? Meg azon kapja magát, hogy sodródik, már nem ura a legfontosabbnak: a férjéhez és két fiához fűződő kapcsolatának. Közben feltűnnek neki a Daphne aprólékos műgonddal kialakított imázsa alatt húzódó repedések. Meg senkire sem számíthat, miközben vissza kellene találnia a valódi életéhez. De egyáltalán mit jelent az, hogy valódi?

Szerintem: 

Ez az a regény, aminek nagyon elkapott az alapötlete. Ha kicsit előrébb tesszük az időben, már Black Mirror epizód is lehetne belőle. Így viszont

remek és ijesztő pillanatkép a jelenünkről.

Adott egy fiatal anya, aki igyekszik boldogulni a mindennapokban és keresi még a helyét. A második gyerek után visszamenne dolgozni, és megtalálni, amit szívesen csinálna. Közben meg a gyerekeinek is a legjobbat akarja, és szembesül vele, hogy a hajsza már az óvoda miatt megindul. Az egy verseny, hogy hova jut be a gyerek és ott mit nyújtanak neki. Meg le is döbben azon, hogy komolyan veszik, mintha már az óvoda eldöntené, melyik egyetemre jut majd be a csemete. Az ő idősebbje ráadásul sajátos nevelési igénnyel is bír. Egy meghallgatás kapcsán ismerkedik meg az influenszer csodaanya Daphnéval, majd mikor a munkája kapcsán is összetalálkoznak, Meg fokozatosan Daphne hatása alá kerül. Ő is megkezdi az influenszer lét felé haladást, és egyre többet jelent neki Daphne barátsága. Lájkok, követések és a megfelelés világában Meg kezd elveszni.

A regény meg tudja tenni, hogy átadja, ahogy Meg beleveszik ebbe a világba, ahogy elkezd megváltozni. Ahogy beszippantja mindez, ahogy megszállottság lesz már számára Daphne és a lájkok gyűjtése. De, aztán az ébredést is megmutatja. Nem egy pofonnal felérő jelenet van benne, amikor Meg szembe kell nézzen azzal, milyen hamis körötte minden. Ahogy beindul a cunami, arra lettem kíváncsi, hogy mi lesz az a pont, ahol Meg feleszmél. Daphne nagyon durva dolgokat megtesz vele, de neki meglepően sokáig elnéz mindent. Még amikor rájön, hogy valójában nem is anya, a házassága is csak megjátszott, akkor is a mentségeket keresi neki. Talán az volt a mélypont, amikor reklámcélból a kapott táppal etette a különben imádott, rég meglevő kutyáját. A férje már aggódott, szólt is neki, hogy Vörös beteg a táptól, véres a széklete, vigyék orvoshoz és etessék rendesen. Meg figyelmen kívül hagyja, a szponzor jobban érdekli, mint a kutya. Aztán Vörös összeesik és elpusztul – akkor rászakad, hogy az elvakultsága, az önzősége miképpen ölte meg a kutyáját, és elkezd igazán körülnézni maga körül. Látni, mibe zuhant bele.

Szórakoztató regény, csajos – ugyanakkor szatíraként is tudtam olvasni. Számomra arról szólt, arra kattantam rá, hogy mennyire át tudja adni, hogy milyen veszélyei vannak a függőségnek. Mert bizony, ahogy Daphne és Meg is majd influenszerként él, az kb. olyan, mintha drogosok lennének. Csak ők nem az ereikbe nyomják a mérget, hanem posztok, fotók, megtekintések a kábítóik. A modern társadalmak rákfenéje nagyon belelátható: ahogy az online világ, virtuális közösségek benyelik az embert. A lájk-hajsza. Nem kell sikeres influenszerig elmenni, a veszély már ott megjelenik, hogy a közösségi oldalakon milyen képet és mennyi munkával alakítanak ki magukról az emberek. Meg és vele az olvasó azt kell megtanulja a végére, hogy igazán az élmény számít, amit megél. Mert online nem tud élni, ahhoz ki kell kapcsolni a gépet és elindulni.

Meg szemszögéből ismerjük meg a történetet, így a szereplőket is olyannak láthatjuk, amilyennek Meg. Így lehetett igazán megfogni, mivel fogta meg Daphne. Mi a vonzó Iliyában – Meg férje –, vagy mi az, amiért majd Meg haragszik rá. Könnyű azonosulni a hősnővel, a helykeresésével és az eszmélésével is. Viszont, a jó és a rossz így nagyon szubjektív lesz. Nincs is értelme pozitív – negatív szereplőket keresni. Inkább érdekes azt vizsgálni, kit mennyire nyelt be a digitális világ, és ahhoz képest mennyire boldog a mindennapjaiban.

Csak egy dolog, a megjelenés kapcsán. A történet elolvasása után értem, miért a kád van a borítón. Az első közös munka egy fotózás, amiben Daphne Meg megbízóinak habfürdőjét reklámozza. A kádban fotózzák hozzá. De annyi jobb jelenet, kifejezőbb dolog van a regényben, ami a borítón jobban mutatott volna. Kár, hogy nem az olvasót jobban bevonzó borító jött ki hozzá.

Idézet:

[…] a több csupán több. Nem jobb. Nem tölti be az űrt. Hanem maga az űr.

A megfelelő iskolába bejuttatni a gyereket olyan kegyetlen versenysport volt, amelyhez képest Az éhezők viadala pingpongnak tűnt.