Nyomozós, házasságos, egymás ellen kijátszós.

Párizs utcáin egy sorozatgyilkos jár, aki nőket kap el és végez velük. A sajtó eredményeket követel, és Maigret felügyelő tervet készít a gyilkos kézre kerítésére. Az egyik emberét álcázza, behozza, mintha gyanúsított lenne. Közben az utcára rendőrnőket küld ki, a gyilkos kedvelt helyeire. Végül egy leszakadt gomb nyomra vezet, egyenesen egy Moncin nevű férfira mutat minden. Ám a letartóztatással még nem oldódtak meg a nyomozó gondjai: a férfi mögött áll ugyanis két nő, egy feleség és egy anya, akik bármit megtennének a szeretett férfiért. Akár gyilkolnának is érte. Így a felügyelőnek még egy gyilkosságot tisztáznia kell, és elvarrni minden szálat a pszichológia segítségével.

A Maigret kötetek egyik ismertebb darabja ez a rész. Köszönhetően a filmeknek: feldolgozták már a franciák évtizedekkel korábban, és bekerült azok közé a kötetek közé is, melyeket a BBC adaptált napjainkban. Ennek ellenére mindenkinek inkább a könyvet ajánlom alaposabb megismerésre – a sorozat részei közül ez az egyik gyengébb lett, de a regény jó.

Igaz, legszívesebben kétfelé szedném. Az első része egy klasszikusabb krimi, amelyben csapdát állítanak a gyilkosnak, és klasszikus nyomozati munkával keresik a tettest. Beépülés, csapdaállítás, az eredményt is majd egy törvényszéki nyom hozza el, egész pontosan egy gomb. Mivel krimiből csavarosabbat szeretek, ha nem is untam ezt a részt, de nem volt benne olyan plusz, ami le tudott volna kötni.

De amint megvan a tettes, indulhat egy másik játszma. Maigret felügyelő mindig úgy közelít a gyanúsítottakhoz, hogy megértse, miért tették, amit. Az emberi oldala érdekli az eseteknek. Most is így tesz, ami duplán jól jön. Nem csak az Moncin, akit sikerül megértenie, de a pszichológiai profil lesz az, ami az ügyből épülő másik ügyet is megoldja.

Egészen pazar, ahogy Moncin alakja mellett megrajzolja az életében levő két nő erős alakját. Moncinné és Yvonne, akik vetélkednek a szeretett férfiért, sokkal színesebb és izgalmasabb alakok, mint maga Moncin. A kettejük közti feszült kapcsolat pedig a regény erőssége lett. Maigret mesterien átlátja a két nő közti dinamikát, és ki is tudja használni. Ez volt a regény bravúrja, az igazi csapda, nem az, amelyet Moncin elfogására állítottak.

Ahogy a többi műve is a szerzőnek, a stíluselemek megvannak. Nagyon tömör, lényegre törő minden Maigret nyomozás. Simenon nem ír hosszas leírásokat, nem göngyölíti a cselekményt hosszadalmasan. Lecsupaszítja a szereplők lelke mellett a prózát és a cselekményt is. Csak az van benne, ami kell. Így minden szónak nagyobb a súlya is. Fitzgerald volt még nagyon jó ebben, és ha Simenon olyan irodalmi magasságokat nem is ér el, a krimiben megvalósította az amerikai szerző stílusának egyfajta mását.

Azon még merengek, mélyebb tartalmat lehet-e, egyáltalán érdemes keresnem-e a történetben. Intellektuálisan szórakoztató krimi, vagy merengjek azon, amit az emberi természetből megmutat? Anyák, ne legyetek helikopterszülők! Ha nem tanuljátok meg elengedni a gyermeketek kezét, még a végén azon kapjátok magatokat, hogy járhattok a beszélőre, ha látni akarjátok a csemetét!

Gyorsan olvasható, korrekt krimi, a hosszú sztorikat nem szeretőknek ideális választás.

Simenon: Maigret csapdát állít - Mint krimi: 75% korrekt, pszichésen jól felépített krimi, Maigret karaktere a megszokott.

Szubjektíven: 65% a cselekmény második fele tetszett, a pszichés csapda. Az eleje kevésbé.