Gyermeket felnevelős, sebekkel küzdős, kapcsolatos.

Nathan idősödő férfi, aki most kénytelen szembesülni azzal, mennyire boldogtalan az élete. A feleségével már régen nem boldogok, egyetlen öröme már csak a vadászatban és a kutyájával való foglalkozásban testesül meg. Ám egy nap nem zsákmánnyal tér haza: egy elhagyott csecsemőt talált az erdőben. A kicsi túléli, a szülei börtönbe kerülnek. Nathan befogadná a kisfiút, de a babát a nagyanyjánál helyezik el. Nathan sosem feledi el, minden évben születésnapi ajándékot küld neki. Amikor a kis Nate szembesül a származásával, balhékba bonyolódik. A nagyanyja nem bír vele, és megkéri Nathant, vegye át a fiú nevelését. Nate eleinte ellenáll, de bármit tesz is, Nathan mellette áll.

Egy könyv, amihez hangulat kell. Mert ez nem egy boldog történet. Ugyan azt tudom mondani, hogy tele van szeretettel és reménnyel, de mellette annyi fájdalom és lemondás is van benne, hogy az ember majdnem depressziós lesz tőle. Vagyis, ne ezt vigyétek magatokkal a nyár végi nyaralásra strandkönyvként!

Ha azonban egy este el akartok mélyülni, érzelmi fürdőzésre vágytok, ennél nem kell jobb könyv. Kifacsar érzelmileg, de ad is mellette. Az pedig egy jó kombináció.

Még akkor is, ha én hiányoltam a pörgős cselekményt. Az csak egy, hogy lassan történnek az események. Mivel a szereplők mindent belülről élnek meg, kell is ez az idő, hogy mindenkiben minden lecsapódjon. De egy ponton nekem ez már túl sok volt: nem azt akartam olvasni, hogy ki miképpen szenved, vagy éppen sajnálja a szenvedőt, és próbál segíteni neki. Díjaztam volna, ha eseménydúsabb a szereplők élete. Nem az. Csendes. Sorsfordító esemény is mennyi akad benne? Talán három. A csecsemő megtalálása, amikor Nathan átveszi a nevelését és még egy később, amit nem mesélek el előre.

A regény középpontjában Nathan és Nate állnak. Nathan szilárd, már kialakult jellem, egy olyan férfi, akinek bárki örülne rokonként. Aki mindig hisz és segít, soha nem adja fel. Akire lehet támaszkodni, aki melletted marad mindig. Nate az, akinek sokat kell tanulnia és fejlődnie a történet során. Az ő fejlődéstörténete a regény.

Ami nehezebb olvasmánnyá teszi, hogy Hyde nem mesét ír, sok tekintetben hiteles a története. Az ő szereplői, még ez a kiemelt karakter is újra és újra rossz döntéseket hoz. Nem jó olvasni, hogyan sikerül tönkretennie a saját életét. De valahol ez kell az üzenethez – jobbá válni nem könnyű munka, meg kell érte dolgozni. Kellenek a pozitív példák, a megerősítések, mert ezek nélkül a jó jellemek is elveszettek.

A kötet tele van emlékezetes jelenetekkel. Melyek látszólag semmiségek, de érzelmileg nagy történetek vannak benne. Mint, amikor Nate vázát vesz Eleanornak. Ezek is olyanok, amelyekbe bele kell gondolni, el kell merülni. Nem felületes olvasásra van kitalálva.

Kedvenc üzenet, kedvenc szereplő – ilyesmit nem tudok kiemelni belőle. Néha nekem már sok volt az érzelem, a lelkemen taposás. A szereplőkkel is azt éreztem, hogy lehangol, ahogy annyira igyekeznek, és mégis ostobaságokon csúsznak el. Vagy, amikor nem látják, mennyire tévúton járnak. Az valahogy egyszerre tragikus és bosszantó.

Egy darabig töri rajta az ember a fejét, érzelmileg megterhelő, de felemelő regény is.

Hyde: Amikor rád találtam - Mint dráma: 75% szívszorító, tragikus, de felemelő is. Visszaadja az emberbe vetett hitet.

Szubjektíven: 65% vannak szép gondolatai, de több cselekményt díjaznék. Nagyon lelkizős.